4. fejezet – Azt hittem, hangokat hallottam innen. Minden rendben, Dee? – kérdezi egy nagyon vonzó, harmincas éveiben járó nő, miközben széles mosollyal belép a szobába. Hollófekete haja megcsillan a napfényben. Az a fajta haj, ami samponreklámokba való, és csak kiemeli lenyűgöző kék szemeit és hibátlan bőrét. Testhezálló fekete ruhát visel, ami kiemeli homokóra alakját, és fekete tűsarkút, ujj- és lábkörmei élénkvörösre vannak festve. Az a fajta nő, aki láttán az ember azonnal bizonytalanná válik. – Igen. Clarrisa, ő Josie Banks, egy új diák, akit most hoztam az emberek világából. Kérlek, utald be a Ruby egyik egyágyas kollégiumi szobájába – mondja Mr. Collins, miközben kiveszi az aktatáskájából a rendőr által korábban átadott aktát, és Clarrisa felé nyújtja. – Biztos vagy benne? Bőven van hely számára az Amberben vagy a Saphire-ben – mondja Clarrisa, fel-alá méregetve engem, mielőtt kissé ráncolja az orrát. – Tedd a Rubyba, kérlek, és gondoskodj róla, hogy mindene meglegyen, amire szüksége van – mondja elutasítóan. Aztán leül az asztalához és kinyit egy laptopot. Ott állok, nem tudva, mit kéne most tennem. Mr. Collins felpillant Clarrisára, majd rám. – Ennyi lesz – morogja. – Természetesen, Deacon. Josie, kövess engem, kérlek – mosolyog Clarrisa feszülten. – De... – kezdem. – Ennyi lesz, Miss Banks. Clarrisa mindent megad, amire szüksége van, és hamarosan valaki eljön a kollégiumába, hogy válaszoljon minden kérdésére, és segítsen berendezkedni. Üdvözöljük a Greys Akadémián. Remélem, nem lesz szükség több látogatásra az irodámban – mondja Mr. Collins ridegen, majd visszatér a laptopjához. Sóhajtva követem a tökéletes Clarrisát. Kilépünk az irodából egy üvegfalú folyosóra, Clarrisa sarka hangosan kopog a krémszínű márványpadlón. Minden túl fényes és csillogó. Nem szívesen lennék itt takarító, biztosan egy egész takarítósereg tartja tisztán az összes üveget és márványt. Clarrisa egy lifthez vezet, és hallhatóan felsóhajtok, amikor eszembe jut az utolsó liftezésem, mielőtt elrabolt egy szexi, goromba, idióta... varázsló? Aztán felhorkanok a nevetéstől, ahogy belegondolok, mi történik. A rohadt Roxfortban vagyok, ami azt jelenti, hogy Mr. Collins Dumbledore professzor. Clarrisa rosszallóan oldalba néz. – Sajnálom, vad nap volt – magyarázom. – El tudom képzelni. Ne aggódj Deacon miatt, éppen a reggeli zuhanyát vette, amikor hívtak veled kapcsolatban, sietnie kellett reggeli kávé nélkül, kávé nélkül morcos – nevet, egy kicsit túlzottan ahhoz, hogy valóságos legyen. A fejem hirtelen megtelik gondolatokkal Mr. Collinsról a zuhany alatt, majd rájövök, mit mondott. Ha ott volt, amikor hívták, az azt jelenti, hogy ott volt, amikor zuhanyozott. Ő a barátnője... vagy a felesége. Persze, hogy az, gyönyörű, ő pedig pokolian dögös, tökéletes páros. Ez megmagyarázza, miért ugrott el tőlem, mintha égnék, nem akarta, hogy a barátnője rosszat gondoljon. A szívem egy kicsit megsüllyed. Azt hittem, éreztem valami kémiát a rövid találkozásunk során, de gondolom, ez egy hülye gondolat volt amúgy is. Most már a diákja vagyok, és nem tudom, hogy működnek a dolgok itt, de biztos vagyok benne, hogy ugyanaz, mint az emberek világában. Diákok és tanárok randizása hatalmas nem. Miért pazarolom az időt erre, amikor az életem éppen most semmisült meg teljesen? – Várj! – böfögöm ki. – Vissza kell mennem... anyukám – sikerül mondanom pánikba esett lélegzetek között. Hogy felejthettem el anyukámat? Elönt a bűntudat. – Ne aggódj emiatt egyelőre, itt másképp működik az idő, szóval még senki sem fog hiányolni. Deacon mindenről gondoskodni fog, anyukád jól lesz. Biztos vagyok benne, hogy tájékoztatni fog a személyes ügyekről – mosolyog. – Oké – bólintok. – Mi lesz a cuccaimmal? Visszamehetek értük? – kérdezem. – Deacon elintézi, hogy a holmid eljusson hozzád, próbálj meg nem aggódni, és csak arra koncentrálj, hogy új életet kezdj itt. Tudom, hogy ez egy nehéz időszak, de biztos vagyok benne, hogy boldog leszel itt, mindent megteszünk, hogy ez az átmenet a lehető legkönnyebb legyen számodra – mondja, miközben üveg- és márványfolyosók labirintusán sétálunk keresztül. Kilépünk az épületből egy udvarra, ahol egy hatalmas szökőkút áll a közepén. A víz négy kifolyón keresztül jön ki. Mindegyik kifolyó felett egy nagy kristály található. Clarrisa egy pillanatra megáll, hogy megnézzem. – Minden kristály egy-egy házat képvisel az akadémiánkon. A Rubyba osztottak be egyelőre – mutat a vörös kőre. – Könnyen felismerheted a házad diáktársait a nyakkendőjük színéről. Piros a Ruby, zöld a Emerald, kék a Sapphire és sárga az Amber – magyarázza, miközben tovább sétálunk. Gondolatban forgatom a szemem a gondolattól, hogy újra egyenruhát kell viselnem. Majdnem 19 éves vagyok, és úgy érzem, mintha visszamennék a középiskolába. – Hol vannak a többi diák? – kérdezem, észrevéve, milyen csend van. – Mind órán vannak, hamarosan végeznek. Alig több mint 300 diákunk van itt, elég nagy a forgalom az órák között – grimaszol. A távolban mozgás vonja magára a figyelmemet, és éppen csak kivehetek egy körülbelül harminc fős csoportot. Gyorsan mozognak egymás körül, mintha táncolnának. Ahogy közelebb érünk, rájövök, hogy harcolnak. – Harci kiképzés – kommentálja Clarrisa. – Ők a következő katonaságunk – teszi hozzá büszkén. Szeretnék közelebbről is megnézni, de Clarrisa tovább terel, egy régi kinézetű kőépület felé, amelyet rubinok díszítenek. – Ez a te épületed – mondja, miközben belépünk az ajtón. Áhítattal nézek körül. Lenyűgöző. Olyan, mint egy régi kastély belülről, de mindennel, amit egy modern házban elvárnál. A nagy tér kőfalakkal rendelkezik, a hatalmas ablakok körül vastag vörös függönyökkel. Aztán kanapék vannak szanaszét egy nagy szőnyegen, egy kő kandallóval és valódi tűzzel. Egy nagy síkképernyős tévé van az egyik falra szerelve, alatta polcokon játékkonzolok. A szoba mindkét oldalán egy-egy nagy lépcső található, amelyek a tetején találkoznak. Követem Clarrisát a lépcsőn fel, majd egy folyosón végig, elhaladunk két ajtó mellett, mielőtt megáll, és átad nekem egy kulcsot. – Ez a tiéd, adok neked egy kis időt, hogy berendezkedj, és hamarosan valaki jön, hogy körbevezessen – mosolyog, és elmegy, mielőtt még egy köszönömöt is motyoghatnék, vagy kinyithatnám az ajtót.