Maeve szemszöge Sosem hittem volna, hogy egy ilyen hétköznapi napon veszítem el a szüzességemet… és ráadásul a legváratlanabb személlyel. Valóban sokat ábrándoztam arról, hogy elhagyom a jelenlegi falkámat, magam mögött hagyva Alfa apámat, a mostohaanyámat és a féltestvéremet, megszökve ettől a „családtól”, akik úgy bántak velem, mintha nem lennék több egy szolgánál. Azon a napon azonban, amikor minden megtörtént… teljesen felkészületlen voltam. A reggel úgy indult, mint bármelyik másik. A reggelit már felszolgálták – minden házi készítésű volt, gondosan elkészítve szorgalmas és keményen dolgozó szakácsaink által –, a családom pedig helyet foglalt a hatalmas étkezőasztal körül, mindannyian a legfényűzőbb nappali öltözéküket viselve. Eközben én csendben álltam a sarokban lévő kijelölt helyemen, a szokásos rongyaimban. A húgom, Sarah, aki tetőtől talpig gyönyörű ékszerekkel volt felékesítve, ezüstkanalával megkocogtatta porceláncsészéjét. Azonnal előléptem, hogy frissen főzött kávét töltsek neki. – Fúj, ez borzalmas! – köpte ki a szavakat biggyesztett ajakkal, amivel némán összerezzentett. Láttam, ahogy feltűnően megforgatja a szemét, miközben egy szalvétával megtörölte fényesre rúzsozott száját. – Tényleg olyan nehéz neked főzni egy rendes csésze kávét? Megbotlott a nyelvem. – De… – Őszintén szólva, ennyi év után az ember azt hinné, mára már megtanulta volna, hogyan kell csinálni. – A nyers, mégis kifinomult hang hallatán azonnal megfeszültem. Victoria – a Holdkő falka Lunája, valamint Sarah anyja… és az én mostohaanyám, már ha annak lehet nevezni – teljes megvetéssel meredt rám. – Milyen szánalmasan haszontalan korcs a mi kis Maeve-ünk. *Haszontalan korcs…* Összeszorítottam az állkapcsomat, a kezem pedig szinte fájdalmasan öklömbe szorult a szoknyám ráncai között. Éreztem, hogy könnybe lábad a szemem, és minden erőmre szükségem volt, hogy visszatartsam a sírást… és hogy ne védjem meg magam. A sértegetések sajnos nem számítottak újdonságnak ebben a háztartásban, de függetlenül attól, mennyire fájt még mindig hallani őket, tűrnöm kellett. Ha nem tettem volna… habozás nélkül újra bezártak volna a tárolóba… Lehajtottam a fejem, elrejtve arcomat a tekintetek elől. – Kérlek, bocsássatok meg – suttogtam. – Legközelebb jobban igyekszem. Mély, súlyos sóhaj uralta el a szobát, mire mindenki más elhallgatott. Felpillantottam, és találkoztam apám rosszalló tekintetével, aki a fejét rázta. – Hagyj magunkra, Maeve – mondta, figyelmét visszafordítva a reggelijére –, és keress valami hasznos elfoglaltságot az időddel. Összeszorítottam a fogam. – Igen, Alfa – feleltem, mielőtt visszavonultam volna a konyhába, hogy elkezdjek takarítani. Valóban… az apám Burton Alfa volt, a Holdkő falka vezére – ez egy kisebb, de növekvő falka a Vérfarkas Királyságban –, és ezzel számos nagy elvárás járt együtt. Lehet, hogy a lánya voltam, de sosem bántak velem úgy. Miközben a koszos konyhai edényeket mostam, míg a család többi tagja a nagy étkezőben lakmározott, valójában nem voltam több egy omega szolgánál. És Victoria mindig gondoskodott róla, hogy tudjam: tévedés vagyok. Nos… Apa tévedése. A vér szerinti anyám kiléte régóta rejtély volt – csak annyit tudtam, hogy nem Victoria véréből származom. Maga a Luna mesélte el nekem Apám bűnének történetét. Életük legrosszabb éjszakája volt, mondta… az az éjszaka, amikor apám hirtelen hazahozott a falkaházba csecsemőként. Egy szörnyű baleset – így nevezett engem. Victoriának be kellett jelentenie, hogy terhes egy nem tervezett babával. Csak miután eltelt annyi idő, hogy egy koraszülött vérfarkasbaba világra jöhessen, mutattak be a felsőbb köröknek, mint a Holdkő falka csodagyermekét. És most a külvilág számára mi vagyunk az ideális felsőosztálybeli család. Az Alfa, az ő Lunája, és a két… féltve őrzött lányuk. Egy száraz ronggyal áttöröltem a rozsdamentes acél serpenyőt, eltüntetve a megmaradt kis vízcseppeket, amíg már csak a saját tükörképemet láttam visszanézni rám. A kezem lelassult, letettem a rongyot a pultra. Ez a lány a tükörképemben – az élettelen szemek, amelyek elrejtettek mindent, amit mondani vágyott, de hiányzott hozzá a szabadsága… a bőre sápadt, mivel olyan régóta a falkaházba volt zárva… a sötét, ápolatlan haj, ami nem illett az arcához… Ő nem volt több puszta látszatnál. Egy szégyenfolt a nagy Holdkő falkán, amit el kellett rejteni. Gondolataimba mélyedve komoran végigsimítottam fakó fekete hajamon. Állítólag volt idő, amikor a vörös leggyönyörűbb, legélénkebb árnyalatában pompázott, de én sosem láthattam. Apa és Victoria arra kényszerítettek, hogy fessem be, mert ők mind sötét hajúak, és féltek, hogy ez felfedné az igazságot a családunk mögött. De még azzal a hajszínnel is, amit ők akartak, megtiltották, hogy nyilvános eseményeken részt vegyek, hacsak nem volt feltétlenül szükséges. Nem értem… Ha annyira boldogtalanok voltak a jelenlétemtől, miért tartottak meg? Nem kellett volna itt maradnom. Több mint boldogan éltem volna egy másik falkával, vagy akár a fővárosban – egyedül, de teljesen és tökéletesen szabadon. Amióta betöltöttem a 18-at – azon születésnap szerint, amit apám mondott nekem –, könyörögtem apámnak, hogy beszéljünk a távozásomról. De sosem szakított rám időt. – Ah, erről jut eszembe – mondta Apa, hangja bezengte az étkezőt és áthallatszott a konyhába is. – Drága Sarah-m, egy nagyon különleges vendég beleegyezett, hogy részt vegyen a tizennyolcadik születésnapi partidon. – A dicsekvő hangnemből ítélve tagadhatatlanul elégedett volt a hírekkel, amelyeket megosztott. Hallottam, ahogy Sarah drámaian felkapja a levegőt. – Csak nem azt mondod…? – kezdte kérdezni Victoria reménykedve. Apa megköszörülte a torkát. – Őkirályi fensége – maga Xaden herceg – ott lesz. – A csend csupán pillanatokig töltötte meg a szobát, mielőtt elszabadult volna a pokol. – Te – jó – ég! – Sarah, ez lehet a nagy esélyed! Semmi másra nincs szükségünk, csak a legjobbra a partihoz! – Tudom! Jaj, Istenem – mit vegyek fel? Gondterhelten ráncoltam a homlokomat, miközben kinyitottam a szekrényeket, és lassan elpakoltam a konyhai eszközöket. Persze tudtam, ki az a Xaden herceg… nos, legalábbis hallottam róla. A királyságban, és különösen a falkaházunkban az a hír járta, hogy valószínűleg ő lesz a következő Alfakirályunk. Fiatal és félelmetes, ő volt minden vérfarkas büszkesége, és minden fiatal nő arról álmodozott, hogy felkelti a herceg figyelmét. Végtére is, az ő párjává válni azt jelentette, hogy az illetőből talán a jövőbeli Lunakirálynő válhat. Ez pedig azt vonta maga után, hogy Alfák és lányaik sorai álltak folyamatosan a küszöbén, amihez most már az én családom is csatlakozott. Csak idő kérdése volt, mikor kezdik el megvalósítani a terveiket… és Sarah születésnapi partija volt erre a legjobb alkalom. Egy Alfa imádott legkisebb lányaként a nagykorúvá válását ünneplő születésnapja minden bizonnyal a legpazarabb társasági eseménynek ígérkezett. A herceg meghívása logikus lépésnek tűnt. Az enyémet bezzeg átugrották, mert pénzt akartak spórolni, és mindenkinek azt hazudták, hogy beteg vagyok. – Jaj, egyik ruhám sem jó! Nem találkozhatok Xaden herceggel ezekben a ronda, ódivatú rongyokban! El kell mennem a fővárosba – ott biztosan megtalálom a tökéletes öltözéket… ugye megtehetem, Apuci? – Milyen kiváló ötlet, édesem – búgta Apa. Szinte láttam az arcán a szeretetet és imádatot. Örömteli visítás visszhangzott az étkezőben. Nem telt bele sok időbe, és a kocsi előállt, hogy a fővárosba vigye Sarah-t, aki sietve rohant is kifelé. A ruhája drága és kényes természete miatt azonban lassan és óvatosan kellett beszállnia az autóba. Victoria sietett a segítségére, miközben Apa és én a falkaház bejárati ajtaja közelében álltunk. Apa hirtelen felém bökött az ujjával, én pedig ösztönösen hátrahőköltem. – Te, menj vele. Egy apró sikoly hallatszott a kocsiból, Sarah hitetlenkedve meredt hol apánkra, hol rám. Victoria, aki a nyitott kocsiajtó mellett állt, vészjóslóan nézett rám, mielőtt a férjéhez fordult volna. – Drágám, erre ugye nincs igazán szükség? – kérdezte, szégyentelenül elárulva puszta undorát. – Apuci, ne kényszeríts rá, hogy vele lássanak a fővárosban! – U-uram, nekem nincs mit vásárolnom – hebegtem zavartan. – Van valami, amit…? Apa figyelmen kívül hagyta a felzúdulást. – Szükséged lesz egy ruhára Sarah születésnapi partijára. Vegyél valami rendes ruhát magadnak. Döbbenet. Zavartság. Merem-e mondani… remény.