A levegő szinte vibrált, ahogy belépett. Erős kisugárzása mindenkit megbénított, betöltötte a termet, szinte vágni lehetett a feszültséget. Tammy görcsösen próbálta visszafogni magát, hogy ne meredjen rá, ahogy bevonult. Gondolta magában, micsoda hosszú lábai vannak ennek a férfinak. Szinte sokkot kapott, amikor felpillantva meglátta azt a jól ismert, jóképű, de jéghideg arcot. – Már megint ő? – Ő Mr. Stone… ugye? – Így szólították az interjún. De hogyan lehet ő a KING Group feje? Tammynek ekkor bevillant valami. Mindy azt mondta, egy VIP-vel fognak interjút készíteni, Robert Stone-nal, aki a KING Group mindenható ura! Micsoda balszerencse! Tammy kellemetlenül érezte magát, és gyorsan lesütötte a szemét, remélve, hogy Robert nem veszi észre. Andy, aki Robert mögött haladt, megpillantott egy új arcot. Megdöbbent, hogy ő az. Ezután Mr. Stone-ra nézett. Mr. Stone észrevette az újoncot, de azonnal elfordította a fejét. Tammy csak azután mert felnézni, miután Robert bement a privát liftbe, testőrei gyűrűjében. Az első gondolata az volt, hogy… – Mi? Ki akarsz lépni? Te most szórakozol velem? – kérdezte Kimberly elégedetlenül, az íróasztalánál ülve. – Nem… nem. – Mondj egy okot! – … – *Okot? Nem mondhatom meg nekik, hogy halálra vagyok rémülve. Nem mondhatom meg nekik, hogy azért akarok lelépni, mert lefeküdtem a KING Group fejével, és gyerekeim születtek tőle!* – Tudtad, hogy több mint ötven jelentkező közül választottalak ki? – … – Tammy erről nem tudott. Ha ötvenen is jelentkeztek erre a nyomorult recepciós állásra, akkor egyértelmű, hogy a KING Groupnál még egy ilyen egyszerű pozíció is népszerű. – Ha nincs okod, akkor maradsz! Kell egy kis idő, hogy találjak valakit, aki jó benyomást kelt. Nevetséges vagy! Annyi jelentkező közül választottalak ki, és már az első napon fel akarsz mondani. Takarodj ki! – Értettem… – Tammy szótlanul hagyta el a szobát. Azzal nyugtatta magát, hogy Robert valószínűleg nem ismerte fel. Akkor pedig nincs értelme pánikolni. Elhatározta, hogy addig marad, amíg Kimberly nem talál valakit a helyére. Végül is ez volt az első napja. Ráadásul Tammy érezte az új munka izgalmát, miközben halálra is volt rémülve. Új állást kellene keresnie? Tammy gondterhelten sétált a metróállomás felé. Ekkor látta, hogy az emberek hangoskodnak. Meglátott egy öregembert, aki egy fekete Rolls-Royce Phantom előtt ült. Az autónak támaszkodott. Kínjában jajgatott, mert beütötte a lábát. Azt mondta: – Elütötte a lábam, fizessen most, különben innen el nem megyek! Egy másik férfi, aki mellette állt, dühösen mondta: – Az autóm meg sem mozdult, hogyan üthettem volna el a lábát? Ez átverés! – Elütötte a lábam, és most tagadja? Ha nem fizet, itt maradok! Tammy látta, mi történik. Gyorsan odalépett hozzájuk, és megkérdezte: – Hogy tehet ilyet egy öregemberrel? Meg akarja alázni? Az öreg ekkor megszólalt: – Ennek a lánynak igaza van! Fizessen most, különben itt maradok, amíg meg nem halok! Robert kijött a klubházból. Magas és impozáns alakja uralta a bejáratot, átható tekintettel figyelte a jelenetet. Amikor Andy a helyszín felé akart indulni, Robert finoman felemelte a kezét, hogy megállítsa. – Mr. Stone… – Andy látta Robert éles arcélét. Úgy tűnt, mondani akar valamit. Ennek a lánynak fogalma sincs, mi történt, mégis beleavatkozik. Túl naiv.