– Nagybátyám, hallottam, hogy nagyapa elájult. Hogy van most? – kérdezte Howard, amint belépett. A nővérektől hallotta, hogy Simon abban a kórteremben van. Ezért berohant, anélkül, hogy alaposan megnézte volna, kik vannak bent. Simon elfordította a tekintetét, és halványan azt mondta: – A régi probléma. Az orvos kezeli. Howard végre kivette, kik vannak a kórteremben, és teljesen ledöbbent. „Miért megint Sharon?” Riley azonnal megszólalt, nem fogva vissza magát: – Ki engedett be téged? Takarodj ki azonnal! Sharon megharapta az ajkát, de nem szólt egy szót sem. Az ágy mellett ült, és csak a fiára figyelt. Még csak rá sem pillantott Howardra. Howard meglátta a gyereket, és a tekintete megfagyott. „Miért néz ki ez a gyerek… ennyire úgy, mint a nagybátyám?!” Azonnal a nagybátyjára nézett. „Lehet, hogy ő a nagybátyám fia?” „Nem. A nagybátyámnak soha nem volt nő az oldalán. Lehetetlen, hogy gyereke legyen.” „Törvénytelen gyerek? Nem hiszem, hogy a nagybátyám ilyen ostobaságot csinálna.” Éppen amikor Sebastian-t kezdte volna vizsgálni, Riley eltakarta a kilátást, és ismét elkergette. Azt mondta: – Süket vagy? Azt mondtam, takarodj ki, nem hallasz engem? Simon Sharonra nézett, aki csendben volt. A szeme megcsillant, miközben Howardnak azt mondta: – Csak azért jöttél, hogy megnézd nagyapát? Howard visszahúzta a tekintetét. Még mindig sokkos állapotban volt. – Sally elkezdett nagyon rosszul hányni a terhesség miatt. Ezért átjöttem, hogy társaságot nyújtsak neki. Mindjárt meglátogatjuk nagyapát. Sharon szíve összeszorult, amikor meghallotta. „Sally terhes?” Simon a csuklóján lévő órára nézett. – Majdnem itt az ideje. Menjünk. Én elvezetlek oda. Mielőtt elment volna, eszébe jutott valami. Megfordult, és azt mondta Sebastiannak: – Hé, kölyök, tanuld meg a leckét. Ne egyél túl sok fagyit. Sebastian felhorkant. – Nagybátyám, tényleg rossz vagy! – Ezzel azt akarta kifejezni, hogy nincs szüksége Simon gondoskodására. – Elég a dumából, feküdj le, és pihenj egy kicsit. – Sharon megérintette a fia fejét. Félt, hogy Simon fel fog háborodni. Mindazonáltal elmosolyodott, és nem volt mérges. Simon az ajtó felé indult. Látva, hogy Howard egy centit sem mozdul, hanem Sharonra és a fiára bámul, felvonta a szemöldökét. – Mi a baj? Nem akarsz meglátogatni nagyapát? Howard felocsúdott. Mielőtt lassan kisétált a szobából, még egy pillantást vetett a kisfiúra. Amikor kijutott, nem tudta megállni, hogy megkérdezze: – Nagybátyám, az a kisfiú… Nem lehet, hogy Designer Jeans fia, igaz? – Ő a fia. Mi van ezzel? – Simon elgondolkodva nézett rá. Howard szóhoz sem jutott, ahogy a földön állt. „Az… az ő fia?!” „Sharonnak van egy fia?!” A düh hirtelen forrni kezdett benne. „És mégis meri azt mondani, hogy nem árult el engem?!” Szörnyű arckifejezése volt. Azonban rákényszerítette magát, hogy mosolyogjon. – Nem… semmi. Csak kíváncsi voltam. A kórteremben Riley még mindig átkozta Howardot. – Shar, hallottad, mit mondott Howard? Sally terhes! Tényleg szégyentelen! Hogy merészelt ilyet mondani előtted?! – Ne beszélj róluk. – Sharon nem akart hallani róluk semmit. Elméjét elárasztották a korábbi kórházi folyosón történt incidens képei, amikor látta Sallyt azzal a férfi orvossal. Riley kifújta a levegőt. – Igen, ne beszéljünk arról a hitvány párról. Csak elrontják a kedvünket! Sebastian pislogott a szemével. – Anya, kit szid az anyuka? Sharon megérintette a fia fejét. Soha nem mesélt Sebastiannak a közte és Howard közötti haragról. – Felnőtt dolgokról nem szabad kérdezni. Légy jó gyerek, és feküdj le. Riley a kisfiúra nézett, és habozva azt mondta Sharonnak: – Shar, észrevetted, hogy a mi Sebastianunk nagyon hasonlít a főnöködre? Mielőtt Sharon megszólalhatott volna, a kisfiú kidugta a fejét a takaró alól, és tiltakozott: – Én egyáltalán nem hasonlítok arra a rossz nagybátyámra. Én sokkal helyesebb vagyok, mint ő! Riley visszatartotta a nevetését, amikor meglátta a bosszús arcát. – Igen, igen, te sokkal helyesebb vagy, mint ő! Sharon megharapta az ajkát, és a fiára nézett. Nem volt hajlandó elismerni, hogy a fia valóban úgy néz ki, mint Simon. Azonban nem tudta becsapni magát. „Lehet, hogy ő az a férfi öt évvel ezelőttről?” Az elméje zűrzavarban volt. Nem merte tovább gondolni, és nem volt hajlandó még egy gondolatot sem szentelni neki. Nem akart kapcsolatban lenni a Zachary családdal. A kisfiú bevette a gyógyszerét. Aztán miután pihent egy ideig, és megbizonyosodott arról, hogy nincs komoly probléma, készültek, hogy hazainduljanak. Éppen kijöttek a kórteremből, amikor egy orvos odalépett hozzájuk. – Te vagy Sharon? Sharon az orvosra nézett, amikor meghallotta. Egy idős, fehér hajú orvos volt. Egy pillanatra elkalandozott a gondolata, mielőtt sikerült azonosítania az utóbbit. – Ön… Ön Collins doktor? Collins doktor volt az orvos, aki a néhai apját kezelte; jól gondoskodott az apjáról. Collins doktor hangosan felnevetett. – Tényleg te vagy az. Már jó ideje nem láttalak. Éppen azon gondolkodtam, hogyan vegyem fel veled a kapcsolatot. – Azért keresett, mert valami van? – Sharon értetlenül állt. Collins doktor arcáról eltűnt a mosoly. Szomorú hangon azt mondta: – Mielőtt édesapád elment, megkért, hogy adjak neked egy dobozt. Akkoriban túlságosan elfoglalt voltam, és elfelejtettem. A doboz most a házamban van. Amikor ráérsz, vedd fel velem a kapcsolatot, és gyere el érte.