Rámeredtem Ryanre. A szemében döbbenet ült, mintha épp rajtakaptam volna valami titkon. Felvonta a szemöldökét. "Mi van?" Elfordítottam róla a tekintetem, és körülnéztem, vajon hallotta-e valaki. Mindenki minket nézett, és közben egymásnak suttogtak. Nem volt elég hangos ahhoz, hogy hallják. Becsuktam a szemem, és mély levegőt vettem. Kinyitottam a szemem, és felnéztem rá. "El tudnál menni?" "Miért?" "Mit akarsz, Ryan?" "Miért nem mondtad el magadról semmit, amikor megkérdeztem, ki vagy?" Forgattam a szemem. "Nem tartottam fontosnak, hogy meséljek magamról. És amúgy sem vagyunk olyan közeli viszonyban." Csendben volt. Rá pillantottam, gondolva, talán kicsit goromba voltam. De tévedtem! Vigyorgott. Legszívesebben leütöttem volna azt a vigyort az arcáról. "Ryan, mit csinálsz vele?" Hallottam egy hangot, és mögé néztem. Sophia volt az. A falkánk Delta lánya. Mindenki tudta, ki ő, ezért úgy járkált az iskolában, mint egy királynő. Az első célpontja Ethan volt, azonban ő sosem törődött vele. Ryan hátrált tőlem, és megfordult. "Semmi, Édesem. Azt hittem, szükségem van valakire, aki körbevezet az iskolában." "Mi? Ezt nekem kellett volna mondanod. Gyere. Én körbevezetlek." - mondta Sophia boldogan. Néhány lány is érdeklődőnek tűnt. Hányingerem lett, ahogy néztem őket. Hogy tetszhet egy olyan fiú, mint Ryan? Hacsak nem egyéjszakás kalandra vágynak, mint ő. Ryan felém fordult. "És te." Rá néztem. Féltem, hogy mindenkinek elmondja, ki vagyok. "Örülök, hogy megismertelek, drágám." Kuncogott, és rám kacsintott. Szótlanul álltam. Megfordult, és Sophia felé sétált. Átkarolta a derekát, és elindultak, hogy körülnézzenek az egész iskolában. Mindenki engem nézett még mindig. Annyira dühös voltam, hogy el sem tudtam mondani. Tomboltam. Okot adott másoknak, hogy rám figyeljenek, ami kezdettől fogva nem tetszett. Teresa odarohant hozzám. "Minden rendben?" - kérdezte aggódó arccal. "Mi történne?" "Láttam Ethant és Julie-t. Aztán láttam, hogy Ryan és Sophia jönnek ki erről az oldalról. Most meg mindenki téged bámul." "Semmi sem történt. Ryan idegesített." "Ő? Miért?" Megráztam a fejem, és kinyitottam újra a szekrényem. "Mit néztek?" Hallottam, ahogy Teresa kiabál másokra. Mindenki elfordult tőlem. Teresának volt egy aurája, amivel bárkit le tudott szerelni, azt kell mondanom. Ő volt a béta nőstény. Ő is kivette a könyveit, és elmentünk az óráinkra. Amikor a legutolsó óra következett, az egy összevont óra volt az összes évfolyamos diákkal. Az órarend szerint Teresa ma nem volt velem egy órán. Nem voltam barátságos másokkal, így minden alkalommal egyedül kellett részt vennem az órán. Azonban Ethan is ezen az órán volt. Körbenéztem, és láttam, hogy két üres hely van hátul, az ablak mellett. De aztán megláttam, ki ül azok előtt a helyek előtt. Ethan és Julie ültek ott. Idegesen haraptam az ajkaimba, és előre sétáltam. Nem néztem Ethanre. Ahogy tegnap este megsértett, az elég volt ahhoz, hogy elkerüljem, és megint volt barátnője. Szóval vissza kell fognom magam. Julie mögötti helyre ültem. Próbáltam elkerülni, hogy előre nézzek. Kinéztem az ablakon. Ma tiszta volt az ég. Napos nap volt. A napfény az ablakból a padomra esett. "Mr. Iversen, elkésett." Hallottam William professzor hangját. Elfordítottam a fejem, és megláttam Ryant az ajtóban állni. "Nos, azzal voltam elfoglalva, hogy körbejárom- mármint körülnézek, Professzor." - válaszolta hanyagul. William professzor kemény volt. Még Ethant sem kezelte királyként, szóval Ryan sem volt különleges számára. "Ez az első órája, ezért elengedem. Legközelebb ne késsen. Különben-" "Különben adjon büntetést, vagy vonja le a jegyeimet. Rendben van, Professzor. Vegye lazán." Ahogy Ryan félbeszakította William urat, az sokakat megdöbbentett. Ryan körülnézett, és a szeme találkozott az enyémmel. A hírhedt vigyora visszatért az arcára. "Nézzétek, milyen dögös!" Hallottam néhány lányt. Hogy tudtak ilyen hangosan suttogni!! Azonnal megpróbáltam eltakarni az arcom a kezemmel Ryan elől. Ethan felém fordította a fejét, mintha látta volna, kit néz Ryan. Nem néztem Ethanre. Miért is néztem volna? Nem azt mondta, hogy nem vagyok a típusa? "Ne bújj el, drágám. Még rendesen sem bújsz el. Gyere ide. Hadd rejtselek el a kabátomban." Mindenki hallotta Ryant, és nevetett. Levettem a kezem az arcomról, és Ryanre meredtem, aki most mellettem állt. "FIGYELEM, MINDENKI." William professzor rákiáltott mindenkire. Rá pillantottam a többi lányra. Úgy bámultak, mintha bűnt követtem volna el. 'Mi? Azt hiszik, hogy vele vagyok? Ő csak tegnap jött vissza. Mi bajuk van??' "Figyelem, figyelem. Vagy velem akartok menni büntetésbe?" Hallottam megint Ryant. Becsuktam a szemem, és ökölbe szorítottam a kezem. Ez a fiú az idegeimre ment. Miért is beszélt velem egyáltalán? Nem is ismertük egymást olyan jól. Nos, néha elmentem a falkaházba anyámmal, amikor gyerek voltam. Szóval láttam őt egy ideje. Ennyi. Vagy játszottunk egyszer-kétszer, talán, nem többször. Elkerültem őt, és megpróbáltam az órára figyelni. "Kérem, próbáljanak meg mindent megérteni, és nem fogom megismételni." William professzor ezt mondta, és a projektor felé fordult, hogy mutasson valamit. Azonban a szemem Ethanen volt. Nem tűnt jól a helyén. Az arca borús volt. Nem láttam, hogy Julie beszélt volna vele az egész órán. Egy másik dolog, amit észrevettem, hogy ez a két testvér sosem beszélgetett egymással. Volt egy pletyka, hogy nem szeretik egymást. Miért volt ez? Valahogy elvesztem Ethan oldalnézetében. Ő volt az egyetlen számomra. Nem számított, ki jön elém, őt választanám gondolkodás nélkül. Azonban az arca is emlékeztetett arra, amit tegnap este mondott a klubban. Hirtelen lélegzetet éreztem a jobb fülemben. Majdnem hangosan felszisszentem, de megakadályoztam magam, amikor meghallottam Ryant. "Értem. Szerelmes vagy belé."