Kian szemszöge Kijövök a szobából, és az az érzésem támad, hogy vissza kell mennem hozzá, de elhessegetem az érzést és továbbmegyek. Valami nincs rendben vele, és a végére kell járnunk. – Mit tudtál meg róla? – kérdezi a bétám, Declan, abban a pillanatban, hogy kilépünk a kihallgató szobából. – Épp ez az! Semmit sem tudtam meg. Egyáltalán nincs szaga! – mondom neki, miközben végigmegyünk a folyosón. – Furcsa! A csavargókkal együtt jött be, akiket elkaptunk, a biztonságiak sem vettek észre semmi különöset rajta – mondja, amikor a folyosó végére érünk. Szinte minden cella tele van itt lent csavargókkal, akikkel a királyságon kívül harcolunk. Megtámadták a szövetségeseinket, és mindenki próbálja kideríteni, mi folyik itt. – Derítsd ki, ki kapta el, és verd meg! A legapróbb részletet is tudni akarom! – mondom neki, mielőtt felmegyek a lépcsőn. – Megyek, és beszélek a járőrrel, aki elkapta őket! – mondja, és elindul a másik irányba, miután felértünk a lépcsőn. Átsétálok az udvaron, és a kastély felé veszem az irányt. Belépve egyenesen az irodámba megyek. Ezzel a csavargó problémával, amivel mostanában szembenézünk, senki sem tud a végére járni. Épp az irodámban nézek át néhány aktát, amikor apám besétál. – Szia, fiam! Hallottam, hogy tegnap elkaptatok még néhány csavargót. Valami új? – kérdezi, mielőtt leül velem szemben. Leteszem az aktáimat az asztalra, és hátradőlök a székemben. – Nincs. Egyikük sem szól egy szót sem, még akkor sem, ha halálra verik őket, befogják a szájukat! – mondom neki. – Valami nincs rendben ezzel az egésszel! És nem találtál semmit az eltűnésekkel kapcsolatban? – végighúzom a kezemet a hajamban, és lenézek az aktáimra. Az elmúlt évben többen eltűntek, és egyetlen falka sem talált nyomukra. – Jelenleg nincs semmi új – mondom, amikor valaki kopog az irodám ajtaján, és Declan kinyitja az ajtót. Egyenesen az apám melletti székhez sétál, és leül. – Találtál valamit? – kérdezem, mire hátradől a székében. – Megtaláltam az őrt, aki elfogta, de egyikük sem tud semmit mondani róla. Az egész olyan gyorsan történt! Amikor farkasölővel meglőtték őket, elkezdtek egymással harcolni, és mire elkapták őket, a legtöbbjük már össze volt verve! – mondja homlokráncolva, és én már tudom, hogy van még valami. – És mi van? – kérdezem, amikor nem folytatja. – Nos, több őrünk azt mondta, hogy látták a fehér farkast a harcban! – ránézek, és éppoly zavartnak tűnik, mint én. A fehér farkas rendkívül ritka, és több száz éve nem volt egy sem. Ennyire ritkák! Csak könyvekben olvashatunk róluk, és csak annyi áll bennük, hogy minden fehér farkasnak más-más képességei vannak, van, akinek több, van, akinek csak egy. Körülbelül három évvel ezelőtt kezdtünk hallani pletykákat arról, hogy egy fehér farkast láttak, ami még jobban összezavar minket, hogy az ország minden részéből érkeznek jelentések, nem pedig egy konkrét helyről. – Hogy lehet ez, és hova tűnt? – kérdezem tőle. – Senki sem látta, mi történt vele – sóhajtja, és előrehajol. – Lehet, hogy ő a vezetőjük? – teszi fel a kérdést, ami már egy ideje foglalkoztat engem is. – Lehet – mondom csak, holnap én is lemegyek, és elkezdem kihallgatni mindenkit, aki túlélte az éjszakát. Többen rossz állapotban voltak, és lehet, hogy nem élik túl. – Ma este elmegyünk szórakozni! Miért nem tartasz velünk? – kérdezi Declan, és rám néz. – Nincs rá időm! – jelentem ki. – Fiam, szerintem el kellene menned! Nem tudhatod, talán van odakint egy második esélyes társad, és nem itt fogod megtalálni – mondja apám, és egy pillanatra ránézek. Soha nem mondtam el nekik, hogy már három évvel ezelőtt megtaláltam őt a temetőben, amikor épp az első társamat temettem. Kiűztem a királyságomból, nem akarok újra gyenge társat, és az a kislány előttem pont olyan volt, mint az első társam. Inkább leszek társ nélkül, mint hogy egy gyengéhez legyek kötve, soha nem bántam meg a döntésemet! – Nincs, és nem is akarok – mondom csak nekik, és újra az aktáimmal kezdek foglalkozni. – Nos, gondold át, csak bekapunk valamit – mondja Declan, mielőtt felkel a székéből, és az ajtó felé indul. Kinyitotta, és kimegy, engem és apámat hagyva egyedül az irodámban. – Fiam, ki kell jönnöd ezek közül a falak közül, már három éve meghalt! Itt az ideje továbblépni. – csak megvonogatom a vállam. Egyikük sem értené meg, ha elmondanám nekik róla, azt hiszem, a szüleimnek lenne a legnehezebb megérteniük, miért tettem. – Rendben, hagyom, hogy a te módszereddel csináld – mondja, és feláll a székéből. Bólintok neki, mielőtt kimegy az irodámból. Amikor egyedül vagyok, kinyitom a fiókomat, és kiveszem a legalsó aktát, már évek óta nem néztem rá. Az asztalomra téve kinyitom. A gyönyörű kék szemei az elsők, amiket meglátok, olyan törékenynek és ártatlannak tűnik a képen. Miután kiűztem a királyságomból, megtudtam, hogy a főharcosom lánya, és éjjel-nappal keresték, majdnem hat hónapig, mielőtt feladták. Nyomtalanul eltűnt, miután kilépett a királyságomból. Én is segítettem a keresésben, egy rész bennem csak tudni akarta, hova ment, de nem volt nyoma. Becsukva az aktáját visszateszem a fiókba, és lekapcsolom a villanyt az irodámban, mielőtt kimegyek.