– Nem tudtam aludni, mert honvágyam volt. Nem hagyhattam csak úgy magára – magyarázta Liam másnap reggel, hogy miért nem velem volt az ágyban, hanem vele. – Nem számít, Liam. Ő a sorsszerű párod – motyogtam, mire ő sóhajtott, megragadta az arcom, és homlokon csókolt. – Próbálom kitalálni, hogyan kezeljem ezt jól, oké? Megígérted, hogy örökké velem leszel, nemde? – kérdezte halkan, mire elmosolyodtam, és bólintottam. – Tartsd be ezt az ígéretet – suttogta, én pedig bólintottam válaszul, de onnantól minden csak rosszabb lett. Liam nem töltött velem időt, csak akkor láttam, amikor falkakötelessége volt, vagy amikor együtt vacsoráztunk, és még akkor is azzal a lánnyal beszélt, akit most már Veronica néven ismertem. Technikailag kiköltözött a szobánkból, és szinte minden idejét vele töltötte. Olyan volt, mintha alig léteznék. Elhessegettem a gondolatot, miközben készültem lemenni vacsorázni. Az egyetlen ok, amiért még engedték, hogy velük vacsorázzak, az volt, hogy Liam nagynénje mindig ott akart tudni. Liamen kívül ő állt hozzám a legközelebb ebben a házban, de kezdett fullasztóvá válni itt. Nem éreztem magam kívánatosnak. Mély levegőt vettem, majd megragadtam a telefonom, mielőtt lementem volna. Megálltam a lépcsőnél, amint nevetést hallottam az ebédlőből. – Nem csodálatos, anyám? – hallottam Liamet mondani, mire az anyja kuncogott. – Elragadó – válaszolta az anyja. – Köszönöm, Grace Luna – mondta Veronica. – Ó, ne, szólíts anyának, hiszen technikailag menyem vagy – nem bírtam tovább, ezért besétáltam az ebédlőbe, és mint mindig, mindenki azonnal elhallgatott, de nem ez döbbentett meg a legjobban. Hanem az a tény, hogy Veronica most az én helyemen ült Liam mellett. – Drágám, gyere, ülj közel hozzám – a hang felé fordultam, és elmosolyodtam Liam nagynénjére, Ameliára, mielőtt odasétáltam hozzá, és leültem. Egy ideig csend volt, míg Veronica megszólalt. – Claire, ugye? Sokat hallottam rólad – mondta olyan émelyítően édesen, hogy majdnem öklendeztem. – Clara vagyok, és ez jó, rólad nem mondhatom el ugyanezt – mondtam, mielőtt beleharaptam az ételbe. Láttam a haragot az arcán, de egy pillanat alatt eltűnt, és egy mosoly váltotta fel. – Már nem vagyok éhes, felmegyek a szobámba – motyogta Veronica, miközben hátratolta a székét, és felállt. Liam azonnal követte. – Jól vagy? – kérdezte olyan halkan, hogy majdnem a szemembe szúrtam a kezemben lévő villát, hogy ne kelljen ezt végignéznem. Már nem is törődött azzal, hogy elrejtse iránta érzett vonzalmát előttem. – Igen, csak fáradt vagyok. Elkísérnél a szobámba? Ha ez megfelel Clarának? – motyogta Veronica, mindenki figyelmét rám irányítva. Igyekeztem lenyelni a torkomban lévő ételt, majd rámosolyogtam. – Nem számít, ő a párod. Elnézést – mondtam, majd hátratoltam a székem, és azonnal kirohantam az ebédlőből. Nem bírtam ott lenni még egy másodpercig. Amint beértem a mi… nos, a mostani szobámba, a magány érzése telepedett a gyomromra. Mindenben lecserélt engem. Ez a szoba, amely egykor Liam irántam való szeretetének és gondoskodásának emlékeztetője volt, hirtelen hidegnek tűnt. Nem maradhatok itt tovább, el kell mennem. Találok egy helyet, ahol meghúzhatom magam, aztán munkát keresek vagy valami. Csak azt tudtam, hogy el kell mennem. Épp a szekrény felé indultam, hogy bepakoljak, amikor kopogást hallottam az ajtón. – Bejöhetek, drágám? – hallatszott Amelia hangja a másik oldalról, én pedig gyorsan letöröltem a könnyeimet. – Igen, kérem – Amelia mosolyogva lépett be a szobába, miközben becsukta maga mögött az ajtót. – Hogy vagy, drágám? – kérdezte, én pedig bólintottam. – Jól leszek – motyogtam, mire ő sóhajtott. – Nos, ha engem kérdezel, sokkal jobb vagy, mint ő, és ő hamis. Nem tudom, miért van mindenki úgy oda érte. Aki ennyire édes, annak színészkednie kell – mondta Amelia undorodó arccal, amitől elmosolyodtam. – Nem számít, ő a másik fele. A holdistennő köti össze őket, senki sem szakíthatja meg ezt a köteléket. Még egy hozzám hasonló választott pár sem – motyogtam, és egy ideig mindketten csendben voltunk, míg elő nem vett egy jegyet a táskájából. – Fogadd el ezt. Két nap múlva egy rendezvényt tartanak, ahol minden Alfa, Béta, Gamma ott lesz. Még az Alfa Király és a fia is ott lesz. Ez egy életre szóló esemény, és a férjemmel kellett volna mennem, de te jobb társaság lennél. Ki tudja, talán elcsípsz egy dögös Alfát, aztán végre továbbléphetsz Jerky McLiamről – motyogta, mire kuncogtam. – Jerky McLiam? Ő a nagybátyád, Amelia néni – válaszoltam, mire ő puffogott. – Nem jelenti azt, hogy támogatom, amit csinál – ezután más véletlenszerű dolgokról beszélgettünk, míg el nem fáradt és elment. Bámultam a kezemben lévő meghívókártyát, majd megráztam a fejem, miközben betettem az éjjeliszekrény fiókjába. Nem fogok elmenni. Minél hamarabb el kell innen mennem. Éppen ekkor Liam belépett a szobába, és rám mosolygott. – Szerelmem, hiányoztál – motyogta, miközben felém sétált, és épp meg akart csókolni, de elfordítottam az arcom. Ráncolva nézett rám, majd sóhajtott, miközben leült az ágyra. – Szeretnék veled valamiről beszélni, és azt akarom, hogy legyél nagyon ésszerű ebben, oké? – motyogta, én pedig ráncoltam a szemöldököm, nem válaszoltam, mire ő sóhajtott. – Közeleg egy rendezvény, és csak egy jegyem van magamnak és egy másiknak. El akartalak vinni, de Veronica nagyon szeretne menni, és mivel ő a párom… talán kihagyhatnád ezt? Ígérem, kárpótollak – motyogta, én pedig gúnyosan felnevettem. Micsoda pofátlanság! – Ne is fáradj. Nem is terveztem, hogy veled megyek. Amelia néni adott egy meghívókártyát, szóval vele megyek, és utána elhagyom ezt a házat, hogy úgy lehess a pároddal, ahogy csak akarsz...