Felicia Fuller halott volt. Amikor meghalt, eltört a lába, és az egyik szemére vak volt. Mindenki megtapsolta, mondván, megérdemelte. Beleértve a szüleit és a férfit, akit szeretett – a vőlegényét, Arnold Lawsont. Később azonban őrült módjára dacolva a hóval és a jéggel, hogy megtalálják a holttestét, azt mondták, hazaviszik. … Felicia halála után a lelke visszatért a Fuller rezidenciára. Látta a Fuller rezidenciát ragyogni a fényektől, Kayla Fuller egy gyönyörű zongoradarabot játszott a reflektorfényben, Myra Walsh és Dexter Fuller pedig elnézően mosolyogtak. Hárman az öröm és harmónia képét mutatták. Ahogy a dal véget ért, a házitelefon hirtelen megcsörrent. Felicia halálának híre érkezett. Egy pillanatnyi csend után Myra hidegen azt mondta: "Megérdemelte. Ha meg akar halni, válasszon egy távoli helyet, ahelyett, hogy minket zavarna!" Komor arccal Dexter Fuller nyersen mondta: "Mondjátok meg Feliciának, hogy még a bajkeverésnek is legyen határa. Azt hiszi, egy ilyen mutatvánnyal felhívhatja magára a figyelmünket? Undorító. Szégyen a Fuller családra!" Kayla, vörös és könnyes szemekkel, félénken suttogta: "Apa, Anya, kérlek, ne hibáztassátok. Minden az én hibám. Ha nem foglaltam volna el a helyét, nem tett volna annyi szörnyű dolgot irigységből..." "Túl kedves vagy a saját javadra. Felicia ezt maga idézte elő!" - mondta egy meleg, mély hang. Ezzel egy magas, kifinomult férfi, szelíd mosollyal Kayla felé sétált. "Arnie!" Kayla azonnal felugrott, és a karjaiba rohant. Ő volt Arnold Lawson, Felicia vőlegénye. Micsoda szívmelengető családi jelenet. Felicia mosolygott, ahogy nézte, ahogy az életében a három legfontosabb ember szeretettel és odaadással halmozza el Kaylát. És ahogy ezt tette, véres könnyek töltötték meg a szemét. 18 évesen Feliciát hirtelen Myra és Dexter átölelte. Azt mondták neki, hogy ő az ország leggazdagabb családjának igazi lánya. Soha nem kapott szeretetet anyától. Ezért Felicia szeme megtelt könnyekkel, amikor Myra elcsukló hangon azt mondta: "Végre megtaláltalak, lányom." Így Feliciát visszavitték a Fuller családhoz. Azonban valaki már elfoglalta a helyét – egy hamis örökösnő, a kényeztetett kis hercegnő, Kayla. Ezért, bár Felicia volt az igazi lány, a Fuller családba második lányként és örökbefogadott gyermekként tért vissza. Azonban nem bánta. Családi szeretetre vágyva lábujjhegyen járt körülöttük, és alázatosan próbált kedveskedni nekik. Mindazonáltal, bármennyire is igyekezett, soha nem érhetett fel Kayla könnyed, kacér bájával. Mivel Kayla bizonytalannak érezte magát, Dexter és Myra azt mondták neki: "Kayla soha nem szenvedett semmilyen nehézséget fiatal kora óta. A visszatérésed bizonytalanná teszi. Felicia, megpróbálnád nem mutatkozni túl sokat előtte, mert az kiváltaná belőle ezt az érzést?" Hasonlóképpen, a vőlegénye leereszkedően parancsolta neki: "Felicia, már mindent elvettél Kaylától. Miért nem adsz neki egy kicsit többet?" Kayla barátai gúnyolódtak vele: "Nézz magadra! Te egy vidéki tahó vagy. Még Kayla szobalányának sem vagy alkalmas, nemhogy a Fuller család lányának. Micsoda vicc!" Mindenki Kayla körül forgott. Ő volt a fenséges örökösnő, míg Felicia alacsonyrendű és jelentéktelen volt, mint egy patkány az utcán. Felicia nem mert visszavágni, és még ha mert is volna, nem nyerhetett volna. Alázatosnak mutatkozott, békére vágyott, de cserébe csak még több kegyetlenséget kapott. Négy évvel ezelőtt, Felicia születésnapján Kayla rászedte, hogy menjen el egy szigetre. Ott Kayla a tengerbe esett! A Fuller család megőrült, keresőcsapatokat küldött ki hét napon és éjszakán át, de nem találtak semmit. Eközben Feliciát megbélyegezték Kayla haláláért felelős gyilkosként. Myra és Dexter dühösek voltak. Megszakították vele a kapcsolatot, és még Arnoldnak is megengedték, hogy börtönbe küldje Feliciát. "Vigyázz magadra" Ezekkel a szavakkal négy évre börtönbe küldték, ahol megkínozták. Eltörték a lábát, és megvakították az egyik szemét. A szabadulása napján Felicia látta Kaylát és Arnoldot a város egy nagy képernyőjén fitogtatni a szerelmüket. Ekkor jött rá, hogy Kayla soha nem halt meg. Azonban a következő pillanatban egy teherautó elütötte. A teste a földre zuhant, a szervei fájdalmasan elmozdultak benne. A fájdalom annyira intenzív volt, hogy elzsibbadt. Ott feküdt a hidegben, nézte a hóesést, és azt akarta kérdezni: "Miért?" Miért bántak vele ilyen kegyetlenül, még akkor is, ha Kayla nem halt meg? Sajnos már a halál kapujában volt. A szeme üres volt, és csak fájdalmasan tudott zihálni. Még egy szót sem tudott formálni. Azonban ezt érdemelte. Szellemként Felicia mindent látott. Azt gondolta, hogy a halál végre véget vet a szenvedésének. Sajnos a fájdalom és a düh friss hulláma csapott le rá, azzal fenyegetve, hogy széttépi a lelkét. Sikoltott. Milyen kegyetlen a sors, hogy arra kényszeríti, hogy nézze, ahogy feltétel nélkül szeretik Kaylát, miközben ujjonganak a halálhírére. A szeme vörösen izzott, elviselhetetlen gyűlölettel és keserűséggel telve. Elfelejtette, hogy ő csak egy szellem. Csak előre akart rohanni, és letépni Kayla ártatlanságának álarcát, hogy felfedje a hamis, manipulatív nőt alatta. Azonban ahogy előreugrott, egy erős erő visszarántotta a sötétség szakadékába. Annyira tele volt gyűlölettel. Gyűlölte, hogy milyen igazságtalan a sors vele szemben. Véres könnyek hullottak csendben, miközben esküt tett. Ha újra élhetne, soha többé nem engedné, hogy elvakítsa a családi szeretet, és nem adná oda ostobán a szívét, csak azért, hogy összetörjék. Felicia látása elsötétült, ahogy a sötét káoszba süllyedt. Halványan hallotta, ahogy valaki a nevét szólítja. "Felicia, Felicia—" A súlytalanság érzése kerítette hatalmába, és hirtelen Felicia szeme kipattant. Fölötte egy vakító kristálycsillár volt, ő pedig egy szállodai ágyon feküdt, a ropogós fehér lepedő enyhén fertőtlenítőszer szagú volt. Felicia lefagyott. Hát nem halt már meg? Hát nem halt meg négy év igazságtalan börtönbüntetés után, elhagyatva a vadonban, anélkül, hogy bárki is igényt tartott volna a holttestére? Felicia lenézett a kezeire, és hirtelen rájött valamire. A szobában lévő tükörhöz rohant. A tükörképben egy fiatal lány, hosszú fekete hajjal, világos bőrrel és ragyogó szemekkel nézett vissza rá. Ő volt az, 18 évesen. Élt! Felicia szíve hevesen vert, és a könnyek azonnal felgyülemltek a szemében. A sorsok figyelnek. Biztosan adtak neki egy második esélyt, visszaküldve őt abba az időbe, amikor 18 éves volt. A teste érintetlen volt, mentes a börtön hegeitől, a szeme sérülésmentes, és a lába ép. Már nem volt mozgássérült. Felicia egyszerre nevetett és sírt, örömtől elárasztva. Azonban a kezdeti ujjongás után a gyűlölet égető lángjai újra fellángoltak. Előző életében a szeretet és a család iránti téves vágya csapdába ejtette, aminek az lett a vége, hogy halottan és elhagyatva maradt. Ezúttal, mindent visszaállítva, soha többé nem lesz az a tehetetlen bárány, akit levágásra vezetnek. Ahogy letörölte a könnyeit, Felicia szeme sötétté és hideggé vált. Tekintete olyan volt, mint egy lesben álló ragadozóé, megfosztva ártatlanságától és veszélyes fénnyel villogva. Aztán megragadott egy vázát az asztalról, és a zárt ajtó felé indult.