Azon a napon, amikor Stella Dawson megszületett, a család házvezetőnője eldobta őt – csak azért, hogy a saját lánya, aki ugyanazon a napon született, jobb élete lehessen. Tizennyolc évvel később a családja végre megtalálta. De a bűntudat és a kárpótlás helyett valami egészen más várta. – Gyönyörű vagy! Stella a tükör előtt állt, menyasszonyi ruhában. A karcsúsított felsőrész átölelte karcsú derekát, a hatalmas szoknya pedig tündérmesei hercegnővé varázsolta. Smink nélkül is feltűnőek voltak finom vonásai. A butik vezetője, aki segített a ruha igazításában, nem tudta megállni, hogy ne dicsérje. – Keene úr nem jött veled? A férfiaknak és a nőknek más az ízlésük az ilyen dolgokban. Stella udvariasan mosolygott. – Dolga van. Nem tudott elszabadulni. Amint befejezte a beszédet, a telefonja zümmögött. Végignézett a hívóazonosítón, mielőtt felvette. – Tess? – Stella, láttam Lilliant Ethannel! Stella arckifejezése lefagyott. Az arcán lévő elégedettség apránként eltűnt, Tessa Miller szavainak súlya alá temetve. Tekintete hideggé vált. Ethan Keene a vőlegénye volt. Az esküvőjük egy hét múlva volt. És már Lillian Reed nevének hallatán is undor villant át a szemén. Lillian – a házvezetőnő lánya. A lány, aki születéskor ellopta a szüleit, és most van pofája a vőlegényére is rámenni. Stella egy pillantást vetett a butik vezetőjére, aki azonnal megértette és bólintott. A menedzser egyszerű kézmozdulatára a többi alkalmazott gyorsan elhagyta a szobát. Miután kimentek, Stella végignézett manikűrözött körmein, és közömbösen megkérdezte: – Hol láttad őket? Tessa habozott. – A kórházban. A szülészeti-nőgyógyászati ​​osztályon. Stella felvonta a szemöldökét és kuncogott. – Nos, ez egy érdekes hely. Egy férfi és egy nő együtt jelenik meg a szülészeti-nőgyógyászati ​​osztályon – vajon miért lehetnek ott? Tessa gúnyolódott. – Lillian nem más, mint egy kétszínű manipulátor, Ethan pedig egy gazember. Fel kellene hívnod az esküvőt! Stella még nem is haragudott, de Tessa már dühöngött. Lassan kortyolt a pohárból előtte lévő vízből, és vigyorgott. *Valahányszor előhúzza a trükkjeit, én fizetek érte. Miért vagy mérges?* Két évvel ezelőtt Lillian saját elhatározásából elhagyta az országot, azt állítva, hogy mivel a Reed család igazi lánya visszatért, nincs joga maradni. És mégis itt van újra – Ethannel bújik össze. Talán túl kedves volt Stella az elmúlt két évben? Vagy csak túl megbocsátó? Tessa fújtatott. – Az esküvőd előtt jött vissza. Szerinted mit jelent ez? Nem sok jóra készül. Stella tekintete elsötétült. – Majd később hívlak. Tessa riadtan hangzott. – Mit fogsz csinálni? Stella mosolygott. – Ha valaki hazugságot árul, hogyan ne venném meg? Ezzel befejezte a hívást. A tükörhöz fordult, és a hófehér ruhában nézte magát. Ujjai végigsimították a felsőrészen. Egy éles szakítással a szövet a kezében szétszakadt. A széttépett ruhát a földre dobta. A távolból figyelő butik alkalmazottak döbbenten felszisszentek, de Stella arckifejezését látva egyikük sem mert szólni egy szót sem. Éppen befejezte az átöltözést a saját ruháiba, amikor a telefonja újra zümmögött. Rápillantott a képernyőre. *Ethan.* Amint felvette, hideg hangja hallatszott. – Ha végeztél a ruha próbájával, gyere az irodába. Két év. Két éven keresztül Ethan nem volt más, csak gyengéd és figyelmes vele. *És most? Ez a változás a hozzáállásában… azért volt, mert Lillian visszatért?* Gúnyos mosoly suhant át Stella ajkán. Nem is vette a fáradságot, hogy válaszoljon – csak letette. Fél órával később Stella belépett Ethan irodájába. A padlótól a mennyezetig érő ablakoknál állt, telefonon beszélve. A napfényben fürödve vonásai élesek, mégis kifinomultak voltak. Már csak az oldalprofilja is elég volt ahhoz, hogy bárki megálljon és bámulja. Isten kegyelt volt hozzá, olyan arccal ajándékozta meg, aminek nem volt párja Rivermountban. Abban a pillanatban, hogy észrevette Stellát, sietve mondta a telefonba: – Egyél egyedül ebédet. Leteszem. Odament a kanapéhoz és leült. A hangjában lévő melegség a hívásból eltűnt. Arckifejezése hideggé vált, ahogy ránézett. – Gyere ide. Stella találkozott jeges tekintetével. Odament, de nem ült le mellé, mint régen. Ehelyett vele szemben foglalt helyet. Ethan észrevette a távolságot, amit közéjük tett, és arckifejezése még hidegebbé vált. Egy kattanással kinyitott egy öngyújtót. Éles benzinszag töltötte be a levegőt. Stella nem szerette a szagot, és integetett a kezével, hogy eloszlassa. Ethant ez nem érdekelte. Rágyújtott egy cigarettára, és szívott belőle egyet. – Lillian visszatért. Egy pillanatnyi bűntudat villant át a szemén, de ez nem volt elég ahhoz, hogy megakadályozza a következőt. – Az esküvőnket… el kell halasztani. Abban a pillanatban, amikor Stella felvette Tessa hívását, már számított erre. – Hogy érted? Lillian visszatért, tehát az esküvőt elhalasztják? Ethan lassan kifújta a füstöt. – Beteg. Súlyos. Miközben beszélt, elővett egy dokumentumot, és átnyújtotta neki. – A Bradford Egyetem felvételi levele. Külföldön kellene tanulnod. *Ahogy mondta – mintha szívesség lenne. Mintha parancs lenne.* Stella végignézett a kezében lévő borítékon. Nem vette el. Ehelyett lágy, gúnyos nevetés tört ki belőle. – Azt akarod, hogy elmenjek? Hogy helyet csináljak neki? Ethan arckifejezése elsötétült. – Nem ez az az iskola, ahová mindig is járni akartál? Most– – Ethan. Mielőtt befejezhette volna, Stella félbeszakította, hangja jéghideg volt. Kinyúlt, kiragadta a kezéből a borítékot, és a szeme láttára darabokra tépte. A darabok hópelyhekként hullottak a földre. Egy eltévedt darab a tenyerére ragadt. Egyenesen Ethan arcába csapta. A szemében maradt melegség teljesen eltűnt. Stella nem vette a fáradságot, hogy enyhítse a hangját. – Nem kell elhalasztani az esküvőt. Csak mondd le. *Miért halogassuk?* *A lemondás sokkal egyszerűbb volt.*