LOGAN – 4 évvel ezelőtt Itt állok, és nézem, ahogy pakolja a holmiját. Megpróbáltam beszélni vele, szerettem volna, ha elmondja, mi zajlik a fejében. Megpróbáltam kideríteni, miért akar elhagyni engem a társam, a lányom anyja. Minden voltam, ami csak lehetséges volt számára, amíg a lányunkat hordta. Kimutatom neki a szeretetem és a bizalmam. Luna-ként segítettem neki a falkával. Azt hittem, minden rendben van. "Mia, édesem, kérlek, beszélj velem. Mi történt?" Megpróbálom a karjaimba venni, de ő hátrál. "Ne; elegem van. Elegem van ebből." Mondja, anélkül, hogy rám nézne. "Miből van eleged? Mia, kérlek." Könyörgök neki. "Mindenből." Veti oda. "Utálom ezt az életet; utálok itt lenni. Utálok anya lenni. Nem voltam erre kész." "Tudod, hogy nem tudjuk irányítani, mi történik, amikor tüzelni kezdesz, Mia. Megoldjuk. Segítek neked. Ahogy eddig is tettem. Nem vagy egyedül. Ő a miénk." "Én nem akarom őt!" kiáltja rám. És én ránézek. "Mia, kérlek, ne tedd ezt. Ki tudjuk együtt találni," mondom neki. "Nem, megtarthatod őt. Én nem akarom. Én csak utazni akarok és élvezni az életem. Nem gondolkodni egy társról vagy egy kibaszott babáról." "Még utazhatunk, édesem." Nem válaszol. Megragadja a táskáit, és felém fordul. "Nem, nem akarok anya lenni. Nem akarlak sem téged, sem őt." Szisszenek fel, már érzem, ahogy a szívem szétszakad. "Én, Mia Andrews, visszautasítalak téged, Logan Alfát, és a lányomat, Rosalie-t. Lemondok a Vérhold Falka Luna szerepéről." A szívem darabokra hullik. Érezve a visszautasítását, lemond a falkáról is. "Viszlát, Logan." Elment. Elment, és nem gondolkodott kétszer. Elment, szétszakítva a szívem felét. Titán nyüszített a fejemben, követelve a társát. A földön voltam, küzdve, hogy ne zuhanjak szét. Egy hangos sírás hasít belém, és rájövök, hogy a gyerekszobából jön. Felkelek, besétálok a gyerekszobába, és ott a bölcsőjében a kicsi, édes, gyönyörű kislányom sír. Tudom, kétségtelenül, hogy éreznie kellett a családi kötelék megszakadását, amikor Mia visszautasította őt, mint a lányát. Felemelem őt, és a mellkasomhoz szorítom. Tudom, mit kell tennem, nem csak a magam kedvéért, hanem a lányomért is, akit most egyedül kell felnevelnem. Még érzem a kötelékünk maradékát, miután visszautasított. És ezt el kell törölnöm, ha ki akarom deríteni, hogyan kell kezelni és továbblépni. Így hát érzem a kötelékünk többi részét, és megtalálom az elme-kapcsolatot. 'Én, Nathan King, elfogadom a társam és Luna visszautasítását és lemondását, és a lányom anyjaként való lemondását. Én ezzel kitiltom őt a Vérhold Falkából.' Érzem, ahogy az utolsó darab is eltűnik a Mia-val való kötelékemből. A kislányomnak szentelem magam. Erős és kedves emberré nevelem. Küzdeni fogok azért, hogy minden legyek, amire csak szüksége lehet az életében. Bármit megteszek, hogy biztonságban és boldogan tartsam őt. A falkámnak éreznie kellett, ami történt, de ezzel ma nem tudok foglalkozni. Ma rólam és a kis rózsámról szól minden. - Logan King vagyok. Tizenkilenc éves vagyok, és tizenhét éves korom óta a Vérhold Falka Alfája vagyok. A legerősebb falka Észak-Amerikában. Nemcsak mi vagyunk a legerősebb falka, hanem én vagyok a legfiatalabb Alfa, és a legerősebb, akit évtizedek óta láttak. Csak kevesen tudják, miért vagy hogyan, de a legmegbízhatóbbjaim igen. A világunkban ötszáz évvel ezelőtt élt utolsó lycan király leszármazottja vagyok. Senki sem tudta, hogy a lánya fiút szült, miután egy farkashoz párosodott. De ahelyett, hogy azt tette volna, amit minden lycan, aki talált egy farkast a párjának, visszautasította a társát. Belészeretett a farkasba, és négy hónappal később titokban fiút szült. Mindenkinek azt mondták, hogy a fiú nem élte túl. Mindenki azt hitte, hogy ez a legjobb, de nem tudták, hogy mivel féltek, hogy az apja megöli a gyermeket, egy farkaspárnak, egy alfának és egy lunának adták, akiknek nem lehetett saját gyermeke. Amikor a fiú felnőtt, megtalálta a társát a farkasok között. És így ment ez tovább, és az a forma, amivé az őseim átváltoztak, farkasokká vált, nem pedig lycanokká, de sokkal nagyobb és erősebb farkasokká, mint a többi farkas. Amikor tizenhat lettem, és nem kaptam meg a farkasomat, a szüleim aggódtak, de azon a napon, amikor tizenhét lettem, Titán eljött hozzám, és végre találkoztam a farkasommal. Mindenkit sokkolt a mérete és a Titánból áradó hihetetlen erő és hatalom. Néhány hónappal azután, hogy megszereztem Titánt, a falkánkat zsoldosok támadták meg, és bár győztünk, elvesztettem a szüleimet. Annak ellenére, hogy csak tizenhét éves voltam, engem választottak Alfának, és attól a naptól kezdve mindent megtettem, hogy biztonságban tartsam a falkámat. És az évek során más falkák és Alfák is félni kezdtek tőlem, és távol maradtak minden harctól ellenem.