Xavier hozzászokott a csendes vezetéshez, de most be kellett avatnia néhány titokba. – Mint hallottad, Xavier Delgado a nevem – kezdte Xavier. Jessica az ő hangjára tért vissza a valóságba gondolatainak láncolatából. Felé fordult, hogy befogadja mindazt, amit mondani akart. Mivel feleségre volt szüksége, biztosan volt valami előtörténete. – A nagypapám beteg, kórházban van, és folyton azzal nyaggatott, hogy házasodjak meg. Egy esküvői ügynökségtől akartam feleséget, de az a lány nem jött el, ezért vettem feleségül téged. – Azt mondtam a nagypapámnak, hogy már egy éve járunk, és ezért házasodtunk össze. – Értem – válaszolta Jessica. – Te mivel foglalkozol? – kérdezte Xavier, amikor látta, hogy válaszolt. – Séfasszisztens vagyok a L’Verine étteremben – felelte Jessica. Xavier ismerte a helyet, elég sokszor vacsorázott ott. Kíváncsi volt, vajon látta-e őt. Átfutott az agyán a gondolat, hogy talán szándékosan közeledett hozzá, mert tudta, hogy gazdag, de nem foglalkozott vele. Tudta, hogy egy év után békés válással fogja elintézni a dolgot. Még ha a nagypapája addig is élne, könnyebb lenne meggyőzni arról, hogy miért döntöttek a válás mellett. – De azt fogod mondani a nagypapámnak, hogy jelenleg a PhD-dre készülsz – mondta. – Te mivel foglalkozol? – kérdezte Jessica. Xavier azon tűnődött, hogy igazat mond-e, vagy csak úgy tesz, mintha nem ismerné. – Nem ismersz? – kérdezte Xavier. Bár tényleg szűkszavú ember volt, mindig is kíváncsi volt, és gondoskodott arról, hogy kielégítse a kíváncsiságát, és ez jó hallgatóvá tette mindenki számára. Kíváncsisága hajtotta, hogy megkérdezze, ismeri-e őt. – Valami híresség vagy? – kérdezett vissza. – Még ha az is lennél, nem ismerném. Alig van időm annyi pénzt keresni, hogy megéljek, így alig tudok valamit a környezetemről – vallotta be Jessica. Borzalmas volt, amikor a környezetéről kellett tudomást vennie. Alig tudta megkülönböztetni a hírességeket, és elaludt, amikor filmet nézett, és csak régi zenét hallgatott. Új dalt akkor hallott, amikor a buszon vagy a taxiban ült. – Nem, nem vagyok – válaszolta Xavier. Ez volt az első alkalom, hogy olyan lánnyal találkozott, aki nem ismerte fel. Azt hitte, hogy mind ismerik, és nyáladzva nézik a képeit az üzleti és divatmagazinokban. Végtére is, ikon volt mindkét világban. – A Braxton Industriesnél dolgozom – mondta. – Melyiknél? – kérdezte boldogan. Az egyetlen oka annak, hogy Jessica ismerte a Braxtont, az volt, hogy jelentkezett hozzájuk séfasszisztensnek a szállodájukba. Soha nem vették fel, de továbbra is jelentkezett minden évben, miközben a L’Verine-ben dolgozott. – Mindegyiknél – mondta Xavier. Valamilyen furcsa oknál fogva Xavier válasza megnevettette. Nos, reggel óta alig nevetett jót. El kellett ismernie, hogy megnevettette. – Mit értesz az alatt, hogy mindegyiknél? – kérdezte, miközben letörölte a nevetéstől kicsordult könnycseppet. – Az elnök unokája vagyok – válaszolta Xavier közönyösen. – Mi? – kérdezte Jessica, szemei a legnagyobb méretükön túl is kitágultak. – A Braxton Industries örököse vagyok – mondta újra. Be kell vallania, hogy hatalmas türelme volt ma. Minden kérdésére válaszolt anélkül, hogy mérges lett volna. – Mi? – kérdezte Jessica újra. Most kötelezte el magát törvényesen egy milliárdoshoz?