Mivel én voltam az egyetlen személy farkas nélkül, gyakran eltűnődtem: „Hogyan ismerhetjük fel a társunkat?” A társ megtalálásáról szóló történetek mindig is a kedvenceim voltak. Mindig azt hittem, lesz valakim, aki az életével védelmez majd. Azonban nem számítottam arra, hogy elutasít, abban a pillanatban, ahogy rám talál. A társ megtalálásának boldogsága nem lakozik bennem, csupán a zavarodottság és a szorongás, amit azért érzek, mert nem értem: miért választott valaki mást? **** 5 évvel ezelőtt… Mindössze 18 éves voltam, amikor találkoztam vele. Az Alfa Király... Vagyis a Végzetszerű Társam... Ez volt az első alkalom, hogy részt vettem a vérfarkasok összejövetelén, mivel már elég idős voltam ahhoz, hogy társam legyen, így a szüleim úgy gondolták, csodálatos dolog lenne elvinni engem az eseményre. Bárcsak tudták volna, hogy egy dologban igazuk lesz... Valóban ott találtam meg a társamat... Csak éppen ő nem akarta, hogy a párja legyek. – Te vagy Gwen? – Még a hangja is mélynek és szexinek tűnt a fülemben. Egy olyan lány számára, aki sosem volt szerelmes, és férfiakkal kapcsolatos tapasztalatai csak a társ megtalálásáról szóló csodálatos és gyönyörű történetekből származtak, a szívem először vert olyan hevesen, mintha nem kapnék levegőt. Bólintottam. – Igen, Gwen Louve – válaszoltam idegesen. Feszülten nézett rám, amitől félénknek és aprónak éreztem magam. Ez az az érzés? Ezt érzik mások is, amikor megtalálják végzetszerű társukat?! – Miért nincs farkasod? – kérdezte egyenesen, és tudtam, valószínűleg most találkozott először olyan vérfarkassal, akinek nincs farkasa, mint nekem. Kényszeredetten elmosolyodtam. – Nem tudom. Bólintott, én pedig zavartan ráncoltam a homlokom, mert láttam, hogy ajkai nem húzódnak mosolyra. Nem boldog?! – Akkor ez könnyebb lesz – mondta, amivel csak még jobban összezavart. – Tessék? – Látod, a nő, akivel vagyok, méltóbb nálad... – mondta, miközben tekintetét végig rajtam tartotta. Soha nem gondoltam volna, hogy ezeket a szavakat hallom majd abban a pillanatban, amikor megtalálom a végzetszerű társamat. – Szóval ne hidd, hogy megérdemled, hogy a társam legyél. – Micsoda?! – suttogtam döbbenten. Komolyan beszél?! Bumm! Olyan érzés volt hallani ezt, mintha valaki lekevert volna egy hatalmas pofont. A könnyeim záporozni kezdtek a szavai hallatán, és most már gyűlölettel néztem rá. – Király vagyok, lehetetlen, hogy egy olyan farkas nélküli lánnyal legyek, mint te – folytatta. Döfés... Döfés... Szavainak éles döfése miatt ismét a fájó mellkasomhoz emeltem a kezem. – Remélem, megérted – ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt elfordult, és ott hagyott a fájdalmammal. Istenem... Miért? Azt hittem, farkas nélkül lenni azt jelenti, hogy nem lesz társam, de te elhoztad nekem a vérfarkasok legjobbját, csakhogy ő nem akart engem. Miért? Attól kezdve rájöttem, hogy még a Holdistennő sincs mellettem; meg kellett találnom a saját jövőmet és boldogságomat. ******** Napjainkban…. Riege-erdő... 5 év után végre visszatértem a szülővárosomba. Körbenézve a repülőtéren, ebben a kisvárosban nem sok minden változott, valójában gyakorlatilag minden ugyanolyan. – Helló, Gwen, itt vagy? Gwen felszisszent, amikor meghallotta régi legjobb barátnője, Alice hangját, és megérezte a hadonászó keze szelét az arca előtt. – Bocsánat, csak elbambultam – motyogtam zavartan. Alice elmosolyodott. – Jár valamin az agyad? Visszamosolyogtam, bizonytalanul, hogyan magyarázzam el, hogy valami nyugtalanná tesz. A két nagy kosarat cipelő, barna göndör hajú, vállig érő tincsekkel és kék szemekkel megáldott lány a környezetét fürkészte. A szomszédos város, amely közel van ahhoz a helyhez, ahol született és nevelkedett... már majdnem 5 éve, hogy nem járt otthon, és ma úgy döntött, visszatér, miután apja hosszú idő után végre kapcsolatba lépett vele, hogy meghívja orvosnak a városba, ahol született. Gwen Katherine Louve, aki a harmadik gyermek és az egyetlen lány az Alfa-leszármazott családban, de egyben az egyetlen is, akiben nem lakozik farkas, ami miatt különbözik a többiektől. Egyesek gyengének, furcsának és természetellenesnek tartják, de akik ismerik, tudják, hogy különleges nő. Egy olyan embernek, akiben nincs farkas, akit emiatt mindig kigúnyolnak mások, hogyan magyarázzam el, hogy a végzetszerű társam is elutasított? Senki sem tud az 5 évvel ezelőtti incidensről... Senki sem tudja, hogy van egy végzetszerű társam, és elutasított, mert valaki mást választott... Mint egy Alfa harmadik gyermeke, mindenki már azon is értetlenkedett, hogyan lehet, hogy nincs bennem farkas, szóval úgy gondolom, titokban tartom az elutasításomat. Egyesek szerint átkozott vagyok, mert 23 évesen még nincs társam, mint másoknak, akik már 16 éves koruk óta megtalálták az övéket, de sokan azt mondják, ez azért van, mert olyan gyenge nő vagyok, hogy egyetlen farkas sem akar a részem lenni. Talán igazuk volt abban, hogy gyenge nő vagyok, hiszen tudom, hogy a végzetszerű társam nem akar engem. Az, hogy emberekkel jártam egyetemre, helyes döntés volt, mert sok női vérfarkas nem választja a felsőoktatást, mivel nem tudnak elszakadni élettársuktól, de én más vagyok, szabadon lehetek és tehetek bármit, amit akarok. Mivel nincs farkasom, az emberek meg vannak győződve arról, hogy nem lesz élettársam, nos, ebben ismét igazuk volt: nincs társam, mert elutasított. Azért választottam ezt az utat, mert be akartam bizonyítani, hogy megérdemlem a legjobb dolgokat az életben, hogy képes vagyok bármivé válni. Megérdemeltem, hogy boldog legyek... **********