A szél erősen fújt a környéken, a vendégek száma miatt a régió védelmét és biztonságát nemcsak kétszeresére, hanem háromszorosára, sőt négyszeresére növelték a szokásoshoz képest, hogy semmi se sülhessen el rosszul, ami végzetes következményekkel járhatna. 15 Alfa számos régióból és 1 Alfa Király gyűlt össze egy helyen; könnyű célpont a rosszfiúknak és a kóborlóknak, akik káoszt akarnak, így természetesen fel kellett készülni. A légkör feszült volt az Alfa Király érkezése óta; az Alfák lélekben felkészültek arra, hogy olyan dolgokat mondjanak, amikről azt hitték, az életükbe kerülhet. Sokat hallottam róla, az Alfa Királyról, még egy könyv is született arról, hogyan iktatta ki brutálisan és könyörtelenül ellenségeit, hogy a vérfarkas királyság olyan hatalmassá váljon, amilyen most. Úgy gondolom, egy farkas nélküli társ a gyengesége lenne, ezért gyűlöli a gondolatot, hogy mellette legyek. Nem tudom, ez-e az oka? De ez akkor is helytelen, ha ő tényleg erős, megvédeni engem könnyű dolognak kellene lennie, nem igaz? Mindegy, Gwen, ne gondolj rá többet, engedd el... Erős nő vagy, orvos, és megérdemelsz egy másik férfit, boldog lehetsz bárkivel, ha a végzetszerű társad nem akar téged. Katt... Belépve a régi szobámba emlékek törtek rám... Egy kis ágy a sarokban, egy íróasztal és egy kis könyvtár tele könyvekkel, mert az olvasás az egyik kedvenc időtöltésem. Csak most döbbentem rá, hogy ennyi könyvem van? A bőröndöm már a szomszédos helyiségben, a gardróbban volt, én pedig körbesétáltam a fényképek gyűjteményéhez az íróasztalom közelében. Képek rólam fiatalkoromból Ryannel, Rickkel, Alice-szel és a szüleimmel voltak kiragasztva. Mosolyogtam rájuk, mielőtt az ágyra vetettem magam, és hosszan kifújtam a levegőt. Hazatértem... Hűha, 5 hosszú év orvosi tanulmányok után, sosem hittem volna, hogy visszatérek ide. Dobbanás.. Dobbanás.. Dobbanás… A szívem továbbra is hevesen ver. Azt hiszem, a tudat, hogy a végzetszerű társad, aki elutasított, szintén itt van, idegessé tesz. Nem tudom, hogyan reagál majd, ha megtudja, hogy itt vagyok. Tudta, ki vagyok, mielőtt idejött? Tudta, ki az apám, mielőtt idejött? Mindegy, Gwen, felejtsd el őt!. Úgy terveztem, csak egy kis időre hunyom le a szemem, de a fáradtság győzött, és észre sem vettem, hogy elaludtam. Csrr.. Csrr.. Csrr…!!! A telefon hangja ébresztett fel, és meglepetten láttam, hogy már este 7 óra van. – A FRANCBA, elaludtam!!! – kiáltottam, és sietve készülődni kezdtem. Gyorsan lezuhanyoztam, majd sietve kerestem valami ruhát az öltözőben, és morogtam, amiért még nem nyitottam ki a bőröndömet, így kapkodva átnéztem a régi ruháimat, és végül úgy döntöttem, felveszem azt a kék ruhát, amit a gimnáziumi ballagásomon viseltem, ami nagyon csinos volt, mert kiemelte a szemeimet, amelyek ugyanolyan színűek voltak. Elfelejtettem megkérdezni, hol kezdődik az esemény, és úgy gondoltam, a 2. emeleti csarnok felé veszem az irányt, de üresen találtam. A FRANCBA! Akkor egy testőr előlépett, és tájékoztatott, hogy a vacsorát a fő kertben tartják. Miközben futottam és megköszöntem, a helyszínre siettem, és átkoztam magam, amikor megláttam, hogy már sokan vannak ott. Remélem, nem késtem el, remélem, nem késtem el, remélem, nem késtem el, remélem, nem késtem el – motyogtam futás közben. De mint általában, a szerencse most sem állt az oldalamon, mivel megláttam egy délceg alakot a szüleim előtt állni, akik feszültnek tűntek. Dobbanás.. Dobbanás.. Dobbanás...! Ó, szívem, kérlek, csendesedj el!! A fenébe... A fenébe...!!! EZ Ő?!!! Próbálok hűvösnek tűnni, vagy legalább nem idegesnek, de a szívemnek mintha saját akarata lenne, mert őrülten ver. A francba! Nyugodj meg, Gwen!! – próbálom nyugtatni magam, de ez csak ront a helyzeten. A francba! Az emberek meg fogják hallani!!! – Nem tudom, mi tesz ilyen idegessé, de tudom, hogy mindenki hallja a szívverésedet. Felszisszenve fordítottam a tekintetemet régi barátomra, Danielre, aki egy kaján vigyorral az arcán állt mellettem. – Dan, megleptél. – Isten hozott itthon, bébi – üdvözölt egy széles mosollyal, mielőtt szoros ölelésbe vont volna. Felkacagtam. – Még mindig sármos, ahogy látom. – Mint mindig, bébi – válaszolta egy kacsintással, én pedig nem bírtam ki, hogy ne nevessek rajta. Daniel egy szoknyavadász, de ő a másodunokatestvérem, és gyerekkorunk óta közel állunk egymáshoz, így a beszélgetés vele olyan volt, mint régen. Tudok a kalandjairól, és úgy kezel, mintha a kishúga lennék. – Miért nem álltál a családoddal, hogy köszöntsd az Alfa Királyt? – kérdezte, én pedig csak megvontam a vállam. – Kellett volna? – kérdeztem, és Daniel tudta, hogy mindig is utáltam, ha az Alfa családdal hoztak összefüggésbe. Csak kuncogott, és könnyedén megveregette a hátam. – Nem hiszem, hogy észreveszi, hogy nem vagy ott – válaszolta könnyedén, de valahogy úgy tűnt, a szerencse sosem állt az oldalamon. – GWEN!!! – Összerezzentem, ahogy meghallottam apám hangját, és mindketten felkaptuk a fejünket, látva, hogy mindenki minket néz. Hah? A szívem újra hevesen verni kezdett, ahogy találkozott a tekintetünk. A szemei végig rajtam voltak szegezve... Mit akart mondani ezzel a pillantással? Miért tűnt dühösnek? Én vagyok az, akinek dühösnek kellene lennie!!! – O..ké, miért tűnik úgy, mintha az Alfa Király gyűlölne téged? Úgy néz ki, mintha meg akarna ölni a tekintetével?! – suttogta Daniel, mielőtt gyengéden meglökte a hátamat, hogy induljak el afelé, ahol ők álltak. Dühös? Miért dühös? Azért, mert Daniellel beszéltem? És akkor mi köze van hozzá? Ő az, aki nem fogad el engem, miért dühös?! – gondoltam, és próbáltam bátorságot gyűjteni, hogy bátran szembenézzek vele. Gyerünk, Gwen, erősnek kell lenned, nézz szembe azzal a seggfej királlyal!!! *******