– Mi van? – Ken tátotta a száját. Apjára nézett. – Apa, én nem ölök. Apja ránézett, és szánakozást érzett a helyzete miatt. Nem tudott megszólalni. A kaszás Ken körül repkedett, hogy rátegye az átkot. – Tehát 15 emberi év után kapsz 2 emberi évet, hogy szerelembe ejts egy embert. Add ide a szívet! Megmenekülsz, és nem veszem el az életed! – tette hozzá a kaszás, és egy erős fekete szél vonta be Ken testét, miközben a kaszás körülötte repkedett. Néhány másodperc múlva a kaszás eltűnt, és az erős fekete szél is elállt. Ken térdre esett a padlón, szeme elkerekedett. Apja odalépett hozzá, és lehajolt, hogy elérje a vállát. A király a kezét a vállára tette, és Ken felé fordult. – Ken, most csalódtam benned. De nem változtatom meg a véleményem azzal kapcsolatban, hogy te leszel az utódom. – mondta nyugodt hangon. Ken ránézett, és a szeme megtelt könnyel. – Apa, sajnálom, hogy csalódást okoztam. Nem számítottam erre. De nem akarok megölni egy ártatlan embert. – mondta Ken zokogva. – Meg kell tenned, Ken. Hogy megbocsássak neked, meg kell tenned. Erősebbé teszlek. Az én fiam és utódom vagy, megmentem az életed, bármi áron. – válaszolta Kaizer király. Ken felállt és bólintott. – Megpróbálok mindent megtenni. Ez az én hibám. Ezt meg kell tennem érted. – mondta Ken eltökélten. Apja rámosolygott. – Valami szégyenleteset tettem a családunk és a királyságunk számára. Még egyszer elnézést, Felség. – kért bocsánatot Ken, és meghajolt apja előtt. Ren, aki titokban figyelte, elképedt. A szívében lévő féltékenység egyre erősebb lett. – Ken tényleg a kedvence. – motyogta, majd elhagyta a helyszínt. Ken és apja kezet fogtak, jelezve, hogy megállapodás született. Ken rámosolygott apjára. Apja csak bólintott, és elengedte a kézfogást. Ken komoly arccal elhagyta a helyszínt. *Nem fogom csalódást okozni apámnak.* – gondolta. A folyosón sétálva Ken éppen át akart sétálni a testvéréhez, Renhez. Ren megállt előtte, de nem néztek egymásra. Ken is abbahagyta a sétát. Anélkül, hogy Ken szemébe nézett volna: – Nem hiszem, hogy képes vagy ölni, Ken. – jelentette ki Ren. Ken sem nézett Ren szemébe. – Igen, egyelőre. De hamarosan az leszek. – válaszolta magabiztosan, és újra egyenesen kezdett sétálni. Ren szeme elkerekedett, és egy centit sem mozdult. Összeszorította a jobb öklét, és frusztrációjában csikorgatta a fogát. Ken elérte a szobáját, bezárta az ajtót, felugrott az ágyára, és lefeküdt, a felette lévő mennyezet felé fordulva. Felidézte, mi történt az emberek világában. Próbálta ellenőrizni, hogy amit tett, helyes volt-e vagy sem. – Tehát annak a napnak meg kellett volna halnia. De én megmentettem? – mondta magának. Aztán megrázta a fejét. – Nem, nem. Nem akartam beavatkozni. Nem ez volt a szándékom. Nem tudtam róla. – tette hozzá. – Csak egy kislányt akartam megmenteni, túl fiatal ahhoz, hogy meghaljon. – zárta le. Sóhajtott, de még mindig bánta. *Mi lenne, ha nem segítettem volna neki? Nem kellene ezeket átélnem. Nem lennék megátkozva.* – gondolta. Aztán felemelte a jobb kezét, és megfordította, hogy lássa a tenyerét. – Emiatt meg kell ölnöm egy ártatlan embert. – motyogta. Csikorgatta a fogát, és sírni kezdett. Ken egy vérfarkas, akinek ártatlan szíve és tiszta érzelmei vannak. Soha senkinek sem ártott. Csak játszani és aludni akart. Soha nem érdeklődött egyetlen nő iránt sem. De most megváltozott az élete. Nem volt más választása, mint ölni és megmenteni magát. Ren apjuk hálószobájába ment. Apjuk az ágyában ült, a teste felét takaró borítóval. Ren az ajtó mellett állt. – Felség, Ken nagy hibát követett el, és nem hiszem, hogy képes lesz rá. Ken nem érdemli meg, hogy a Vérfarkas Királyságunk következő királya legyen. – mondta Ren komoly arccal. Kaizer király gúnyosan mosolygott rá. – Bízom Kenben, tudom, hogy megteszi. Azért választottam őt, mert tudom, hogy megérdemli. Ren szeme elkerekedett, és a mellkasa összeszorult. Letérdelt előtte. – Apa, születésem óta annyira igyekeztem, hogy koronaherceg legyek. Ken csak szeret játszani, és semmit sem tud! – mondta, majd felemelte az állát, miközben zokogott. Kaizer király felállt, és Renhez lépett. Megállt előtte. – Ren, sajnálom, de attól a naptól kezdve, hogy Ken megszületett, már döntöttem, és ez soha nem fog változni. – utasította el Kaizer király Rent. Ren tovább sírt, és megölelte apja bal lábát. Másnap Ken meglátogatta apja irodáját. Meghajolt előtte. – Felség, készen állok. – mondta Ken eltökélten. Kaizer király a nagy székében ült, és kétszer tapsolt. Néhány másodperc múlva megérkezett a miniszterelnöke és két királyi gárda. – Mától Dean miniszterelnök veszi át a képzésed irányítását. Erősebbé fog tenni. – mondta Kaizer király. Dean miniszterelnök és a két királyi gárda meghajolt Ken előtt. – Örömünkre szolgál, hogy találkozhatunk, Felség. – mondták kórusban. Ken bólintott és mosolygott. – Rendben! Vágjunk bele! Dean miniszterelnök, a két királyi gárda és Ken elhagyta Kaizer király irodáját. Egy nyílt területre mentek. Egy nagyon nagy területre, tele edzőfelszereléssel. Ken nagyon el volt ragadtatva, de ugyanakkor még mindig ideges volt. *Nem tudom, hogyan kell ölni vagy ártani bármilyen lénynek. De meg kell tennem.* – gondolta Ken körülnézve.