7. FEJEZET: Amanda új otthona Senki szemszögéből: Amanda, aki a szemeteskukában rejtőzött, csendben sírt. "Anya azt mondta, hogy napfelkeltéig kell rejtőznöm, követni fogom a tanácsát. Ők feláldozták magukat, hogy megmentsék az életemet." – gondolta Amanda, miközben csendesen zokogott. A szíve összetört. Nem tudta elfogadni, hogy a szüleit a 8. születésnapján ölték meg. De ekkor kitágult a szeme. Kirázta a hideg, amikor meghallotta a vérfarkas hangját. – Amanda? Hol vagy? Szeretnél csatlakozni a szüleidhez a mennyben? – üvöltözött a környéken. Amanda remegett. "Kérlek, ments meg." – gondolta, miközben azért imádkozott, hogy ne kapják el. Úgy tűnt, a vérfarkas eltűnt a környékről. Amanda még mindig imádkozott és csendben sírt. Nagyon félt, és a szülei halála újra meg újra lejátszódott a fejében. Néhány óra múlva megnézte a karóráját. – Hat óra van – motyogta magában. Amanda felemelte a karját, és felfelé tolta a szemeteskuka fedelét. Levette a fedelet, és kijött a rejtekhelyéről. Felvette a fedelet, és visszatette a szemeteskukába. Ránézett: – Köszönöm, hogy megmentetted az életemet – mondta hálával, mert megmentette a haláltól. Elkezdett járkálni a környéken, feldagadt szemekkel és összetört érzésekkel. Visszatért a házukhoz. Szívszorítóan zokogott, amint kinyitotta az ajtót. – Anya! Apa! – kiáltotta, miközben nyöszörgött. Odarohant hozzájuk, meglátva a vérrel borított holttestüket. Átölelte őket. Befogta őket, és megölelte. Tele lett a vérükkel, de nem érdekelte. Szüntelenül sírt, és nagyon dühös volt. Magát hibáztatta. – Miattam haltatok meg! – zokogta Amanda egyre hangosabban. – Ha csak erősebb lennék... – motyogta. De ekkor a vérfarkas arca felvillant az elméjében. A szíve hevesebben kezdett verni. Aztán felállt, és elszántnak érezte magát. Bosszút akar állni. – Igazságot fogok szolgáltatni, anya és apa! – ígérte Amanda magának. Aztán kimerültnek érezte magát, és leült a kanapéra. Megfogta a telefonját, és felhívta a segélyhívó vonalat. Beszélt a rendőrséggel, és kérte, hogy a lehető leghamarabb menjenek oda. Amanda letette a telefont, és néhány perc múlva megérkezett a rendőrség és a mentő. Amanda újra sírt, és könyörgött a rendőrnek. – Egy vérfarkas ölte meg a szüleimet! Kérem, találják meg! – könyörgött, miközben megragadta a rendőr ingét. A rendőr ellökte magától. – Vérfarkas? Egyáltalán léteznek? Kérlek, ne olvass több kitalált történetet, kislány – jelentette ki hidegen a rendőr. Amanda szeme sem tudott pislogni a helyzet miatt. "Igazuk van. Hogyan szolgáltathatok igazságot, ha senki sem hisz nekem?" – döbbent rá, és reménytelennek érezte magát. – Kivizsgáljuk az ügyet, és tájékoztatni fogjuk. Kérjük, töltse ki ezt a nyomtatványt – mondta egy másik rendőrnő, aki Amanda felé közeledett. Amanda ránézett, és újra sírt. – Nagyon köszönöm – mondta a rendőrnőnek, majd megragadta a nyomtatványt és a tollat. Néhány nap múlva még mindig nem volt eredmény a nyomozásban. Amanda minden este a szemeteskukában rejtőzött, hogy elrejtse magát a vérfarkas elől. Amanda részt vett a szülei virrasztásán. Mindenki feketét viselt. Amanda ült elöl. – Amanda? – valaki megszólította. Egy hölgy ült le mellé. Amanda ránézett. – Ki vagy te? – kérdezte Amanda. A hölgy rámosolygott. – Én vagyok az édesanyád legjobb barátnője, Jemma a nevem – mutatkozott be. Amanda egyszer bólintott. – Örülök, hogy megismerhetem – válaszolta. – Amanda, van egy árvaházam. Szívesen felajánlok neked egy új otthont. Más gyerekekkel leszel együtt. Barcelonában van – ajánlotta Jemma. Amanda néhány másodpercig csendben volt. "Ha ott leszek, az a vérfarkas nem fog megtalálni." – gondolta Amanda. Amanda bólintott. – Igen, kérem. Oda tudok költözni anya és apa temetése után? – kérte. Jemma rámosolygott, és bólintott. – Persze. A temetés alatt Amanda a szülei koporsója közelében állt, és nagyon sírt. Nézte, ahogy a koporsókat leeresztik. "Anya és apa, megbosszulom a halálotokat, és igazságot fogok szolgáltatni." – gondolta Amanda kétségbeesetten. A temetés után Jemma és Amanda elment Amanda házába. Bepakoltak néhány holmiját. Amanda meglátta a labdát a kanapé alatt, amit a rendőrség és a nyomozók nem vettek észre. Lehúzódott, és felvette. Megfogta, és ránézett. – Köszönöm, hogy megmentettél – beszélt hozzá, mintha élőlény lenne. Jemma megjelent előtte. – Menjünk, Amanda? Amanda és Jemma elhagyták Madridot, és Jemma autójában ültek. Jemmának volt sofőrje. Jemma a sofőr mellett ült. Amanda hátul volt. Amanda az autó ablakán kinézve nézte a tájat. – Viszlát, Madrid – motyogta. Néhány óra múlva megérkeztek. Kiszálltak az autóból, és az árvaház épülete előtt álltak. Amanda elképedt, amikor meglátta, milyen nagy az árvaház. – Hűha! Ez gyönyörű! – mondta ragyogó szemekkel. Jemma ránézett, és mosolygott. – Örülök, hogy tetszik az új otthonod – mondta Jemma. Jemma ezután megfogta Amanda kezét. – Menjünk be, Amanda – mondta. Amanda szorosabban fogta Jemma kezét, és ránézett. – Menjünk, Jemma asszony. Bementek, és sok árva volt ott. Néhányan fiatalabbak voltak, mint Amanda. De néhányan egyidősek voltak vele. De a legtöbb árva tizenéves volt. Jemma körbevezette Amandát. Megmutatta neki a helyet. Amandának tetszett a hely. Aztán bemutatta neki a szobatársait. – Amanda, ők a szobatársaid. Ők Madeleine, Millie, Nancy és Cath – mondta Jemma. Jemma és Amanda az ajtó mellett álltak. A szobában két emeletes ágy volt. Kevés hellyel. Amanda odalépett, és rájuk mosolygott. – Helló, Amanda vagyok. Örülök, hogy megismerhetlek titeket.