„Ez a tiszta, szűz test hamarosan a legkönyörtelenebb alfák alatt fog heverni. Őszintén azt hiszed, hogy egy pillantást vet rád, mint szobalányra, és nem akar majd megdugni, hogy sikítozz? Én már most akarom, és nem tudom, elengedjelek-e anélkül, hogy előbb kipróbálnálak.” Derek szavai rántottak ki az emlékeimből. Beszívta a hajam illatát, és halkan nyögött. A könnyeim ismét azzal fenyegetőztek, hogy végigfolynak az arcomon. – Nem teheted – mondtam rekedten. – Bajba kerülsz, és nem kell ezt idehoznunk. Mindent elvesztettem. Nem engedhetem meg, hogy az erényemet is elvegye. – Baj... Nem félek tőle, Rosalie. Szadista módon nevetett, de a viselkedése elárulta a félelmét. Megbámult, mielőtt durván ellökött volna. – Most pedig siess, és pakold össze a szarjaidat. Nem mintha sok cuccom lett volna. Az egyetlen ruhám az a néhány munkaruhám volt, amit a munkáimhoz kaptam, aztán egy leggings, amit egy régi barátomtól kaptam, és néhány zenekaros póló. Még arra sem volt elég, hogy megtöltsem a kis bőröndömet. – Kész vagyok. A szavaim alig hallatszottak, de Derek az ajtóból figyelt, és tudtam, hogy érti, amit mondok. Kiutat kellett találnom innen. Derek túl közelről figyelt. El kellett menekülnöm. De Derek nem vette a fáradságot, hogy bármit is mondjon, félreállt, és hagyta, hogy elmenjek mellette. Felkaptam a táskámat, és a lépcső felé indultam – de nem mielőtt megragadta volna az alkalmat, hogy megpaskolja a fenekemet. Ebben a pillanatban megdermedtem, és félig futva kezdtem menekülni tőle. – Miért futsz? Annyira várod az új uradat, te kurva? Lassíts. Derek is felgyorsította a tempót, üldözőbe vett. Kinyújtotta a karját, megpróbálta megragadni a vállamat. Igyekeztem tartani a távolságot, és a szemem sarkából pillantottam rá. – Derek... kérlek, ne. Halálos pillantást vetett rám, amitől a bőröm borsózni kezdett. Meg fog ütni. – Mersz te nekem megmondani, mit csináljak?! – üvöltötte. Összerezzentem, felkészülve az ütésre, de az nem jött. Derek ökölbe szorította a kezét, mégis nagy erőfeszítéssel visszatartotta. Kíváncsi voltam, mi állította meg, amikor észrevettem, hogy a beszélgetésünk felkeltette a figyelmét a hallban lévő tömegnek. A halványan megvilágított hall árnyékában ott volt az apám, Isis és egy férfi, akit nem tudtam kivenni. Nagyon magas volt, és az érzés, amit árasztott, megfélemlített. Mellette két másik állt az árnyékba burkolózva. Nem mozdultak, és csak a sziluettjüket láttam. Ahogy felmértem a helyzetet, meghallottam Isis könnyed dallamát: – Nem gyönyörű? Sokat időzött, hogy tökéletes legyen az érkezésedre, Talon. Úgy tűnt, a bétát előttem nem érdekelte, amit a mostohaanyám mondott. A szeme egy pillanatra sem hagyta el az enyémet, amióta megláttam. – Tedd, amit mondott. – A csoport vezetője Derek felé irányította a parancsát. Nem volt hangos vagy durva, de a szobában mindenki tisztán hallotta, és az volt az érzésem, hogy senki sem meri megszegni a parancsát. – Miért vannak zúzódások rajta? – Talon hangja mély volt, és felborzolta az idegeimet. – Leesett a lépcsőn korábban azokban az aranyos új sarkú cipőkben, nem igaz, Rosalie? Isisre és apámra néztem, és láttam a szigorú pillantásukat. – Igen, a lépcsőn. Elnézést... – dadogtam, mielőtt visszanéztem Talonra. Kérlek, hidd el a hazugságot, gondoltam. Kérlek, hidd el. – Lépcsőn? Nem tűnt úgy, mintha elhinné, amit mondunk, és őszintén szólva, én sem hinném el, ha ő lennék. – Igen, a lépcsőn. Miért nem ülünk le mindannyian, és beszélünk meg néhány dolgot. Apám próbálta beindítani a beszélgetést, de az előttem álló férfi tekintetéből ítélve kétlem, hogy hosszú beszélgetés lenne. – Nem, nincs szükségünk további megbeszélésre. Már megbeszéltük a helyzetet telefonon. – Nos, Isis készített egy kis vacsorát neked és a társaidnak. Biztosan éheztek az utazástól... – Nem. Nem fogunk enni. Aztán Talon rám biccentett, jelezve, hogy menjek közelebb. – Mozogj – mordult Derek mögöttem. Vonakodtam megtenni a lépéseket az újonnan érkezők felé. Minden erőmmel próbáltam nem sírni, és lefagytam a helyemen. De tudtam, hogy nincs más választásom. Egy pofon a hátsómon megbillentett, és ugyanakkor elvesztettem az egyensúlyomat, és legurultam a lépcsőn. Felkiáltottam. Milyen hülye voltam, hogy ilyen zajokat csapok a vendégek előtt... Vége van. Azonban sosem értem földet. Ehelyett a fővendég karjaiban találtam magam. Mielőtt fel tudtam volna fogni, mi történt, gyorsan letette a lábamat a földre. Meggyőződött arról, hogy visszanyertem az egyensúlyomat, biccentett, és elengedett. Megmentett? – Kö... köszönöm! – Sikerült rámosolyognom. – Szívesen, kisasszony Rosalie... – Nem mosolygott, de a hangjából tudtam, hogy nem akar rosszat. Dörej! Hallottam a ropogó hangot, majd Derek sikolyát. – Arghhhhhhh! Mi történt? Megfordulva láttam Dereket a lépcső alján. Az egyik sötét alak verte, és úgy tűnt, mintha halálra akarná verni. Vér borította a padlót, és hallottam egy újabb sikolyt, ami Isisből jött. – Kérem! Béta Talon, kérlek, állítsd le ezt! – kiáltotta, könyörögve a mellettem álló férfinak. Talont, Drogomor bétáját nem hatotta meg. Ütés ütés után Derek kapta az ütéseket. Esélye sem volt ezzel a személlyel szemben. Könyörtelenek voltak. Derek sikolyai egyre gyengébbek lettek, miközben Isis könnyek között könyörgött Talonnak. Nem számított, mennyire lázadt Derek Isis ellen, mégiscsak a fia volt. Megdöbbentem. Nem szerettem Dereket, de ha folytatják, meghalhat. Talonra néztem, nem tudva, hogy mondjak-e valamit, hogy megállítsam őket. Szerencsére, mielőtt megszólalhattam volna, Talon kiadta a parancsot, miközben nézte a kibontakozó jelenetet. – Állj. Az alak egy pillanatra megállt, de csak azért, hogy további utasításokra várjon. – Vedd el a kezét. – NEM!! Kérlek! Ne tedd ezt vele. Soha többé nem fog hozzáérni. Esküszöm! A mostohaanyám térden állva könyörgött Talonnak, hogy ne bántsa tovább Dereket. Őt azonban nem érdekelte. Az apám pedig csak ott állt és nézte. Egy vérfagyasztó sikoly vonta vissza a tekintetemet Derekre, és vér gyűlt köré. Rájöttem, hogy a keze a földön fekszik. Csak ekkor lépett vissza az alak Derektől, és visszament a helyére a férfi mellé, aki elvileg értem jött. Egy lépést hátráltam tőle. Nem mehettem velük. A félelem, ami elöntött, nem olyan volt, mint az a félelem, amit apám vagy mostohatestvérem miatt éreztem. Halálra rémültem. Nem élném túl egy ilyen könyörtelen kegyetlenséget. Apám, nem gondolhatja komolyan... Hogyan küldhet engem hozzájuk? Isis a földre esett, sikoltozva. Aztán hirtelen megfordult, és felém rontott. – Minden a te hibád, te kurva!! Megöllek!!! Megpróbált megragadni, de Talon előrelépett és elállta az útját. Azonban nem hagyta abba az átkozódást. – Te ribanc! Ha nem te próbáltad volna elcsábítani a fiamat, semmi sem történt volna!! – Tartsa kordában a Lunáját, Alfa – mondta lassan a férfi, tekintetét apámra fordítva. – Isis, vidd be a fia kórházába – voltak az egyetlen szavak, amik apámból kijöttek. – Derek a fiad, tegyél valamit... Harland, nem engedheted meg, hogy így bánjanak vele!! – Még sosem láttam a mostohaanyámat ilyen kétségbeesettnek. – ELÉG! – Vágta el apám. – Vidd be a fia kórházába. Ne mondasd velem el harmadszor is. Láttam, hogy Isis arca a döbbenettől pirosra vált, majd elsápadt. Hitetlenkedve nézett apámra. Néhány másodperccel később felkelt, felkapta az eszméletlen Dereket és a kezét, és minden további szó nélkül elhagyta a szobát apám két harcosával. A szeme, ahogy elhaladt mellettem, mindent elmondott, anélkül, hogy szavak hagyták volna el az ajkait. Azt akarta, hogy meghaljak. – Borzasztóan sajnálom a kellemetlenséget, Talon. Úgy tűnik, a mostohafiának meg kell tanulnia a helyét. Gondoskodni fogok róla, hogy ez megtörténjen. Apám hangja teljesen más volt most. Könnyednek és mégis tekintélyesnek tűnt. – Rosalie! – Szólította a nevemet. A tömeg figyelme ismét rám irányult. Lehajtottam a fejemet, és nem tudtam a szemébe nézni. Valóban az apám volt? Azt hittem, nem szeret, mert az anyámra emlékeztetem, de mi a helyzet Isissel és Derekkel? Hallottam, hogy apám folytatja: – Mint láthatja, Talon, gyönyörű, és nagyon engedelmes. Öröm vele lenni. Szinte fáj látni, hogy a kislányom elmegy, de ő annyira akarja ezt. Hazudott! Beharaptam az ajkaimat, és ökölbe szorítottam a kezeimet. – Nagyszerű. Mennem kell. A fizetség néhány nap múlva megérkezik, miután az Alfa látta őt. – Elnézést... Azt hittem, az érkezésetekkor megkapjuk? Apámra néztem, és láttam, hogy kezd mérges lenni. De valami félelem volt benne, különösen, amikor Talon bosszús tekintete ráfordult. Igyekezett udvarias maradni Talonnal. Nem emlékszem, hogy az Alfa apám valaha is udvarias lett volna. – Igen, a falkámnak. Megpróbálsz újratárgyalni az Alfával? – mondta Talon határozottan. Apám gyorsan megrázta a fejét. – Nem, természetesen nem. Csak egy félreértés. Bízzon bennem, értem, milyen Alfa lenni. Mindig fontos, hogy a megállapodás megérje. – Igen. Csak emlékeztetőül, Hartland... Ő most Ethan Alfa tulajdona. Már nem a tiéd, és soha nem is lesz az. Soha nem fog visszatérni ide, soha. Élve vagy halva, a mi falkánkhoz tartozik. Élve vagy halva. Apámra néztem, és a szeme enyhe habozással villant rám, mielőtt elmosolyodott. – Rendben van. Apám szavai elvették az egyetlen reményemet. – Jó. Mennem kell, most. Talon felém fordult. – Szükséged van még valamire? Ez minden, amit magaddal viszel? Tudtam, hogy nincs más választásom, mint bólintani. – Nagyszerű. Menjünk. Hosszú út áll előttünk. Talon nem vesztegette az időt, mielőtt megfordult, hogy a kocsi felé sétáljon. A mellette lévő két árnyék az oldalamra mozdult. Egy lépés, két lépés... A kocsi felé indultam, de minden lépéssel egyre jobban féltem és bizonytalanodtam a jövőm felől. Visszapillantva a falkaházra kívülről, megpróbáltam elmenteni egy képet egy otthonról, amelyben anyám valaha is részt vett. Szégyellné az apámat. – Soha nem fogsz visszatérni ide – mondta Talon. Azonban nem volt mit mondanom. Semmi, amit mondhatnék, nem változtatna semmin, tehát mi értelme? Csendben maradtam, és követtem a kocsijához. Az életem többé nem volt az enyém – és soha nem is lesz az.