Méhfű Mintha szét akart volna robbanni a fejem, a szívemet pedig kitépték volna a helyéről. Semmi sem készített fel erre, még a tegnap este ledöntött vodkák sem. Nagyot nyeltem, és újra megnéztem – ezúttal már szinte hunyorogva, hogy biztosan jól látok-e. – Álljon meg! – szóltam a sofőrnek hirtelen. A tekintetem a fekete Toyota Corollára tapadt, ami nem csak úgy nézett ki, mint a barátomé, de a rendszáma is stimmelt. Bevágtam az ajtót, közben a táskámban kutattam valami apró után. A sofőr halkan megköszönt valamit, mielőtt elszáguldott volna. Mondani akartam egy gyors imát, hogy ne legyen igazam – de aztán megálltam, és csak körülnéztem. Átfutottam a járdán, kerülgetve a turistákat és a szemből jövő autókat. Még egyszer ellenőriztem az utat, aztán berohantam az épület bejáratához. A fülem mögé tűrtem a hajtincseimet, és ahogy ott álltam, azon tűnődve, mit kereshet itt Ian, megláttam őket. Ian kezei Helena derekára vándoroltak, és mosolyogva besétáltak a motelbe. Felvontam a szemöldököm, mert ez egyszerűen nem lehet igaz. Követni kezdtem őket, ügyelve arra, hogy megfelelő távolságot tartsak, hogy megfigyelhessem őket. A szívem majd kiugrott a helyéről a gondolattól, hogy a legjobb barátnőmnek viszonya van a barátommal, és egyre nehezebben kaptam levegőt. Ezt meg kell tennem. Nincs visszaút. Könnyek gyűltek a szememben, de visszapillogtam őket, és bementem a recepcióra. A szőke nő éppen telefonált, de megszakította a hívást, letette a kagylót, és felém fordult. – Jó napot, hölgyem, üdvözöljük... – Hé! – válaszoltam sietve. – Meg tudná mondani, melyik szobában szálltak meg azok, akik épp most mentek be? Megdöntöttem a fejem, és nagyot nyeltem, mielőtt visszanéztem rá. Nem vettem észre semmi mást, csak a nagy, kék szemeit, amik meglepettnek tűntek a kérésem hallatán. – Elnézést, várják önöket? Szünetet tartottam. Persze, hogy nem. – Nem, de tényleg tudnom kell, hogy itt vannak-e, és hogy... – Sajnálom, hölgyem, de nem adhatok ki semmilyen információt. Ez a szálloda szabályzata. – Ő a barátom, és... – elhallgattam, mielőtt kimondhattam volna, hogy a legjobb barátnőm. Ki a fene megy a legjobb barátnője pasijával egy motelbe?! Annyira kiszáradt a szám, hogy meg kellett nyalnom a számat, mielőtt hangosan kifújtam a levegőt. Tiltakozni akartam, de nem úgy tűnt, hogy a nő meg fogja gondolni magát. Beletörődve bólintottam, és megfordultam, hogy elmenjek, de halkan utánam szólt: – Várjon! Visszanéztem rá, és láttam, hogy a szája sarkában halvány mosoly jelenik meg. – Nem mondhatok sokat, de nem először járnak itt. – Aztán megrázta a fejét. – Sajnálom. Ekkor rezgett meg a telefonom a kezemben, és a képernyőre meredtem. Helena: Csajszi, ez a projekt teljesen kikészít. Semmit sem értek, csak itt ülök a könyvtárban. Te mit csinálsz? Mikor végzel a műszakkal? Mi a fene folyik itt? Nem tudtam, mitévő legyek, de először a recepciósra néztem, aki most együttérzően nézett rám, mintha attól tartana, hogy mindjárt öngyilkos leszek. Elfordultam, és bár nem láttam tisztán, továbbmentem. Küzdöttem, hogy normális tempót diktáljak, mert úgy éreztem, hogy mindjárt kiugrik a szívem a mellkasomból. Sötét volt, de az utcán még mindig hömpölygött a tömeg. Megpróbáltam valahogy visszarántani a saját életemet; két műszakban dolgozom, miközben próbálok diplomát szerezni, ráadásul a nagymamám demenciával küzd, és most még az is kiderül, hogy a barátom és a legjobb barátnőm összejárnak. Benyomtam a lakásom ajtaját, és gyorsan felszaladtam a lépcsőn, anélkül, hogy visszanéztem volna. Igyekeztem elkerülni a szomszédokat, és ahogy becsuktam magam mögött az ajtót, nekidőltem. Hagytam, hogy a könnyek végigfolyjanak az arcomon, és szidtam magam, amiért hagytam, hogy ennyire a hatásuk alá kerüljek; amiért hagytam, hogy így érezzek miattuk. Egy mozdulattal letéptem magamról a felsőmet, és bementem a fürdőszobába. Nem sokat tehettem, hogy jobban érezzem magam, de egy hideg fürdő talán enyhítheti a fájdalmat. A következő órát a kádban ülve töltöttem, miközben a hideg víz a nyakamig ért. Nem tudom pontosan, mit éreztem, de fájdalom, düh és csalódottság hasított belém. Tudom, hogy Ian fiatal – egy nagyszájú, második generációs srác, de szerettem őt, és ez a szerelem most megöl. Lefeküdtem az ágyamra, és becsuktam a szemem. Valami olyat akartam érezni, ami nem a szívem szorítása. Próbáltam elterelni a gondolataimat. Aztán eszembe jutott az üzenet – tényleg ennyire hülyének nézett? Felpattantam, hogy földhöz vágjam a telefonomat, de ekkor valaki kopogott. Egy kopogás, amitől hevesen lélegezni kezdtem... Próbáltam levegőhöz jutni, de Ian belépett. Egyszerűen ő volt a leggyönyörűbb dolog a világon, tökéletes magassággal és zöld szemekkel, amik a lelkemig hatoltak. Kinyitotta az ajtót, és a tekintetünk találkozott. – Szia, édesem! – mondta, és közelebb lépett. A szívem majd kiugrott a helyéről, és azon kezdtem gondolkodni, hogy talán próbálja jóvátenni, hogy tegnap nem volt velem a szülinapomon. Megálltam egy pillanatra. – Jól vagy? – kérdezte, felvont szemöldökkel, mire sikerült bólintanom. Leült mellém, és kifújta a levegőt. A kölnije betöltötte a szobát, és képtelen voltam tisztán gondolkodni. – Azt hiszem, ki kell mennem pisilni. – Kiment az ajtón, ami becsukódott mögötte. Megkönnyebbültem, mert talán tévedek az egészben. Ekkor zümmögött a telefonom a kanapén. Közelebb hajoltam, hogy megnézzem az értesítési sávot. Helena: Nézd meg, mit tettél... A kíváncsiság eluralkodott rajtam, és rákattintottam az üzenetre.