Marcus. A fiamért bármit. Pontosan ezt mondtam Iannek, mikor munkát kért a barátnőjének. A szakadatlan, zuhogó eső nem éppen vidám reggelt hozott, mivel a mai nap sikere azon múlt, hogy időben beérek-e az irodába. Ekkora felhőszakadásban eszem ágában sincs vezetni, vagy bárkit is hagyni, hogy vezessen. Vártam hát egy órát, majd megkértem a helyettes titkárnőmet, hogy toljon el minden megbeszélést két órával. Két órával később kezdek, és két órával később fejezem be. Körülbelül egy óra múlva meghallottam a sofőröm érkezését, és arra következtettem, hogy az időjárás javulhatott, ezért kiléptem az enyhe szitálásba, és beszálltam a várakozó autóba. – Jó reggelt, Marcus. Mintha az időjárás ma reggel a kegyeidben járna – jegyezte meg Thomas a tőle megszokott humorral. – Hmm, inkább alattomos barát. Remélem, az aljas praktikái ellenére is időben beérek az irodába – mondtam, miközben beszálltam az autóba, és elővettem a telefonomat, hogy intézzem a reggeli hívásaimat. Az első a titkárnőm lett volna, de mióta férjhez ment és elköltözött, nem találtam senkit, aki olyan készséges és tehetséges lett volna, hogy ellássa a napi teendőimet. Az összes próbálkozó közül mindössze ketten bírták tovább egy hétnél. A többiek egy-két napig tartották a tempót, aztán veszélyesen lemaradtak, mielőtt elmenekültek volna. A legutolsó sírva távozott, rabszolgatartónak nevezve engem. Már körülbelül három hónapja vagyok megfelelő titkárnő nélkül, és kezdek kimerülni abban, hogy minden munkát magamnak kell elvégeznem. De Ian tegnap esti hívása felcsillantotta a reményt – valami olyasmit mondott, hogy munkát keres a barátnőjének. Ez a gyerek mindig megkapja, amit akar, és remélem, hogy bárkit is hoz, megéri a szószaporítást. Természetesen szívességből alkalmaztam, de egy részem azt akarta, hogy véget érjen a titkárnőhiány okozta rémálom. A forgalom nem volt nagy, így hamar beértem az irodába. Egyenesen a liftbe, majd fel az irodámba. Nincs idő vesztegetni. Megkértem a titkárnőt, hogy hívjon fel mindenkit, aki elérhető, hogy elkezdhessek dolgozni. És a napirendi pontok között az első az új titkárnőm volt. Az ajtó kinyílt, és a magas sarkú cipője koppant a padlón. Először a lábát pillantottam meg, egy fekete szoknyát és egy sifon felsőt. Nem éppen így képzeltem el az új titkárnőm öltözékét, mégis magabiztosan lépett be. A tekintetem az arcára vándorolt, hogy elkapjam a mosolyát. Ő az. Az a lány, akit a minap részegen találtam egy bárban. Néztem őt, ahogy ő is engem, és azon tűnődtem, vajon ez a nap nem nekem lett-e teremtve. De nem volt túlságosan meglepve, hogy látott engem. Valójában mintha tudta volna, ki vagyok. – Te vagy az a lány, akiről Ian azt mondta, hogy betölti ezt a pozíciót? – Milyen pozíciót? – kérdezte, és felcsillant a szeme. Ragyogóbbnak és szebbnek tűnt. Mindezen elismerés ellenére megőriztem a komoly ábrázatomat. – Nem tudod, miért vagy itt? – De igen – válaszolta sietve, mintha jó benyomást akarna kelteni. Csak ez már a második benyomás, miután megpróbált velem lefeküdni. – Akkor? – Én vagyok az – mondta ideges mosollyal. – Nézz rám – mondtam, végre készen állva arra, hogy szembenézzek a kínos helyzettel. – Ami azon az éjszakán történt, nem befolyásolja ennek az interjúnak az eredményét, amíg nem hagyod. Ezt később megbeszélhetjük, de most azt akarom tudni, miért leszel a valaha volt legjobb titkárnőm. Úgy tűnt, egy kicsit megnyugodott. Magabiztos, és azt hiszem, most ébresztettem fel az oroszlánt. – Két okból, Mr. Hills – kezdte. – Mindkettő az az érték, amelyre ezt a céget építette; a hűség és a kemény munka. Mindkét érték az, amire az életemet és a mindennapjaimat építettem. – És hogyan bizonyítod ezt? – Először is, egész életemben árva voltam, mégis egyetemre járok, és magam fizetem a tanulmányaimat. – Hmmm. Szünetet tartott, hogy gondolkodjon. – És nem mondtam el Iannek a találkozásunkat. – Alig volt találkozás. – Teljesen részegen jöttem haza a kocsijában. Bárki sejtheti, mit gondolna egy olyan birtokló férfi, mint Ian. Okos lány, azt meg kell hagyni. De miért lenne Ian féltékeny? A térdétől az arcáig végigmérve azonnal rájöttem, miért. – Szóval te vagy a barátnője, nem? – Igen. És a fiam ismét bebizonyította, hogy mennyire szűkmarkú, még egy lányon keresztül. – Nem kéred meg, hogy vegyen neked ruhákat? – Nem akartam tolakodónak tűnni, de illik tudni. – Inkább független vagyok, uram. Tapasztalatlan. Így hangzott, és bár Ian igyekszik felnőttnek mutatni magát, szomorú, hogyan néz ki a kapcsolatuk valójában. – Nem lehetsz a titkárnőm ilyen hanyag öltözékben. Van egy hírnevem, amit fenn kell tartanom. Megkértem a helyettes titkárnőmet, hogy törölje a délelőtti programjaimat, mire felvonta a szemöldökét. – Megkérdezhetem, miért, uram? – Mert jobb ruhákat kell vennünk neked. Holnap elkezdesz dolgozni, és rendesen felöltözöl. * * * Néhány méterrel mögötte álltam, és néztem, ahogy széles mosollyal nézegeti a ruhákat. Nyilvánvaló volt, hogy nem szokott hozzá ehhez. Csendben csodálkoztam; számtalan kérdés kavargott a fejemben. Ha kapcsolatban van Iannel, akkor miért volt abban a bárban? És nem csak az – elég részeg ahhoz, hogy flörtöljön. Mintha érezte volna, hogy figyelik, felemelte a tekintetét a fogasról, és felém fordult. – Öhm... ez. Egy aprót bólintottam. Ahogy közelebb sétált hozzám, eluralkodott rajtam a vágy, hogy megtudjam, mi történt, és nem tudtam megállítani. – Miért voltál annyira kétségbeesve, hogy részegen egy bárban köss ki? Rám meredt. – Öhm... semmi komoly. Csak iskola és öhm... stresszes voltam, és ki kellett kapcsolódnom. Meg tudom mondani, ha valaki hazudik, és ez a lány, aki tizenöt évvel fiatalabb nálam, nyolc másodperc alatt tízszer pislogott. – Ő volt az? – kérdeztem, és szünetet tartottam, hogy megnézzem az arcát. – Tudok segíteni neki megtanítani egy leckét.