Késő éjszaka volt. Egy hatalmas, fekete Lincoln SUV gördült be A Város legdrágább külvárosának egyik fényűző villájába. A villában. Bianca Rayne szemét selyemkendő takarta. A férfi nem akarta, hogy a lány tudja, ki ő. – Ne félj! Vegyél mély levegőt! – Meg tudod csinálni, Bianca. Nincs semmi fontosabb, mint hogy apa májátültetést kapjon, és élhessen. Megéri ez a kis áldozat apáért. Nem tudta figyelmen kívül hagyni a villába behajtó autó zaját. Most, hogy idáig fajultak a dolgok, nem tehetett mást, mint hogy magában beszélt, győzködte és nyugtatta önmagát. Amikor Luke Crawford belépett, magas termetével és egyenes tartásával, azonnal megpillantotta Biancát, aki a szobájában állt. A lány fiatal volt, virágkorát élte… – J-Jónapot… – Érezte a férfi testének közelségét, így a szemkötő ellenére ösztönösen hátrált egy lépést, és mereven, dadogva köszönt. Azt hitte, az elmúlt napok lelki felkészülése érzéketlenné tette mindennel szemben, így nem fog meghátrálni. Ám most, hogy eljött az idő, mégsem tudta leküzdeni a félelmét. Milyen szánalmas. Erős késztetést érzett a menekülésre. Luke nem tudta, helyes-e, amit ma éjjel tesz, de abban biztos volt, hogy kétségbeesetten szüksége van egy nőre és egy gyerekre a következő születésnapja előtt. Ezt követelte az öreg Crawford úr. Luke fentről nézett le az apró termetű lányra. – Mitől félsz? A férfi hangja mély volt, bársonyos és igéző. Bianca kissé megdöbbent. Miért ilyen fiatalos és dallamos a hangja? Hogyan lehetne egy középkorú öregembernek ilyen csodálatos hangja? – Nincsenek nemi betegségeim, és beteges fétiseim sem – mondta a férfi mély, telt hangon. Úgy tűnt, mintha nyugtatni próbálná. Biztos volt benne, hogy a lány nem szégyenlős. Nem, hanem fél tőle. Mielőtt magához térhetett volna, hallotta, ahogy a férfi folytatja: – Kezdjük! A férfi hangjában nyoma sem volt melegségnek, mintha csak egy konferencia kezdetét jelentette volna be. Rendkívül ünnepélyesnek hangzott. A következő pillanatban a karjába kapta! … Ez volt az első alkalom, hogy egy férfi így emelte fel Biancát, és a szíve majdnem megállt. – Ha fáj, szólj, hogy hagyjam abba! – mondta Luke ismét. Úgy vélte, figyelmes gesztus tőle, hogy figyelmezteti. Ez azonban csak még jobban megrémisztette Biancát. A férfi kinyújtotta a kezét, hogy megragadja. A lány hátrált előle. – Ne hátrálj! – mordult rá a férfi nyersen, miközben ádámcsutkája megrezdült. Hirtelen megragadta a lány világos, karcsú csuklóját, magához rántotta, és halkan figyelmeztette: – Ne húzódj el! Bianca nem mert többé elhúzódni, mert a szavaktól arca egy pillanat alatt lángba borult. Mégis, ha valóban egy gazdag és jóképű fiatalemberről van szó, miért kellene fizetnie egy gyerekért egy olyan átlagos nőnek, mint ő? Lehetséges, hogy valójában nagyon, nagyon csúnya? Olyan csúnya, hogy egyetlen nő sem lenne hajlandó gyereket szülni neki, hiába dúsgazdag? – Lenne egy kérdésem. – Mondjad – a férfi hangja türelmetlen volt, meleg keze pedig sietve hámozta le róla a ruháit. – Eredetileg lombikprogramról volt szó, miért… Miért akarta hirtelen a természetes utat? – ez a kérdés gyötörte az elméjét. A férfi meleg lehelete a homlokát érte. Amint feltette a kérdést, felszisszent a hirtelen érintéstől. Apró sikolya azonnal érzelmeket csalt Luke hangjába. Így szólt: – Nem akarok elveszíteni egyetlen kromoszómát sem, ezért jobb, ha kihagyjuk a közvetítőt. Ez elég jó indok számodra? A következő pillanatban nagy kezével erősen megcsípte a lányt! – Áú… Bianca homlokát vékony verítékréteg lepte el. Az agya nem fogott… Küzdött, de a férfi erőteljesen leszorította, és könnyedén mozdulatlanságra kényszerítette! A lány egy zsenge virágbimbó volt. Luke tudta, ha gyereket akar, ezt meg kell tennie, és úgy vélte, bűntudatát csak úgy enyhítheti, ha a lehető leggyengédebben bánik vele. Enyhén összeráncolta a homlokát, légzése nehézzé vált. Úgy érezte, mindjárt elveszíti az uralmat teste ősi ösztönei felett. Azon az éjszakán Bianca úgy érezte magát, mint egy vízen sodródó falevél. Különféle érzések kavarogtak benne: fájdalom, könnyek, tehetetlenség, bódulat… … Bianca nem tudta, mikor távozott a férfi. Amikor felébredt, az órára nézett: hajnali három volt. A házvezetőnő, Faye Thomas még nem aludt. Odalépett Biancához, és tiszteletteljesen így szólt: – Engedje meg, hogy elkísérjem a fürdőszobába, Rayne kisasszony! – Köszönöm, de boldogulok egyedül is. – Bianca kissé kábult volt, a rászáradt könnyektől bőre merevnek érződött. Nem vitte rá a lélek, hogy megmutassa csúfos állapotban lévő testét a házvezetőnőnek. Faye kiment a szobából. Ezután Bianca kikelt az ágyból, és a fürdőszoba felé botorkált. Mire lemosta magát és visszatért a szobába, az ágyneműt már kicserélték. Azon az éjszakán álmodott. Azt az évet álmodta vissza, amikor középiskolás volt, és abban a kisvárosban tanult, ahonnan a nagyapja származott. Záporokkal teli tavasz volt, és az osztálytársnőivel a falon át leskelődve figyelték a szomszédos középiskola udvarán zajló kosárlabda-mérkőzést. Az iskola bálványa olyan menő és jóképű volt, játéka során minden mozdulatával rabul ejtette a szívüket. Ő volt az a felsőbb éves, aki egy másik iskolából jött át, a fiú, akit Crawfordnak hívtak. … Másnap Bianca úgy ébredt, hogy egész teste természetellenesen fáradt és sajgó volt. A mosdókagyló előtt állt, kezében a fogkefével, és hosszan bámulta a tükröt. Kábultan emlékezett vissza az előző éjszakai álmára. Az emlékeiben élő felsőbb éves, Crawford, minden lány elérhetetlen álmainak hercege volt. Akkoriban ő kicsi volt, értéktelen, és bántották az iskolában. Még azt sem értette, mit jelent a szerelem férfi és nő között, így amikor a legkiszolgáltatottabb és legkétségbeesettebb volt, mohón arról fantáziált, hogy van egy bátyja, aki megvédi őt. Később, amikor abba a korba lépett, hogy megjelentek az első romantikus gondolatai, rájött, hogy a fiú, aki hirtelen felbukkant az elméjében, az a Crawford nevű felsőbb éves volt, aki csak egy évig tanult a szomszédos középiskolában, mielőtt eltűnt volna. Gondolatai elkalandoztak, de a mosdóból túlcsorduló víz hamar visszarántotta a valóságba. Megrázta a fejét, és magában átkozta magát, amiért ilyen visszataszító! „Bianca, te már nem érdemled meg, hogy szeresd őt!” … Bezárkózott a szobába. Aznap este Bianca üzenetet kapott. A férfi ismét eljött. Faye meglehetősen csodálkozott. Hiszen az ifjú úr csak tegnap este volt itt, miért jött vissza ma is? A villa felbolydult. Mindent a lehető leggyorsabban elő kellett készíteniük! Bianca már úgy érezte, teste darabokra hullik, de nem volt bátorsága semmilyen kérést megfogalmazni a gyakorisággal kapcsolatban… Luke elegáns fekete nadrágot és fehér inget viselt. Miután belépett a villába, egyenesen a hálószobába ment, ahol Bianca tartózkodott. A lány nem mert szólni. Alig mert lélegezni! A szoba olyan csendes volt, hogy még a légy zümmögése is elviselhetetlenül hangosnak tűnt volna! Luke jobb kezében a kabátját tartotta, bal kezét pedig felemelte. Szemeit mereven a bekötött szemű nőre szegezte, majd nagy tenyerét a lány tarkójára helyezte, és gyengéden magához húzta, egészen addig, amíg a testük össze nem ért! Bianca megbotlott, megmerevedett, és visszatartotta a lélegzetét. Egyetlen izmát sem merte megmozdítani! Luke lehajtotta a fejét, hogy ránézzen a lányra, aki gyakorlatilag az ölelésében volt. Torka megfeszült, vékony ajkait összeszorította, tekintete pedig a lány tiszta, világos, tenyérnyi méretű arcára esett. Szemei fokozatosan forrósodtak fel, tekintete égetővé vált, ahogy lassan lefelé vándorolt. Végül a lány zsenge ajkait nézte… A szerződésben azonban világosan kikötöttek egy dolgot: csókolózni tilos. A fenébe is, kezdte megbánni az egyik feltételt, amit ő maga szabott! – Kezdjük – mondta a férfi rekedt hangon. Félredobta a kabátját, lekapcsolta a villanyt, és a karjába emelte a lányt. Bianca a sötétben mélyen összeráncolta a homlokát, és fogait a párnába mélyesztette! Egyetlen hangot sem mert kiadni!