Bianca nem mert többet szólni, miután a kisfiú felhúzta az orrát. Lassan teltek a percek. – Elég kínos a helyzet, mi? – jegyezte meg a fiú. A kislány bólintott. Bianca: „...” – Néni, most rögtön felhívhatja az apámat, és elmondhatja neki, hogy nem akar vigyázni ránk – mondta a fiú. Kifejezetten ellenséges kisfiú volt. – Soha nem mondtam, hogy nem akarok vigyázni rátok. – Ezt mindenképpen tisztáznia kellett. Hogy is merte volna azt mondani, hogy nem akar a főnöke gyerekeivel törődni? A főnök elevenen felfalná ebédre. – Ha vigyázni akar ránk, akkor viselkedjen is úgy. – A fiúnak láthatóan nem tetszett a fagyos légkör. Ez a nő sokkal butább volt, mint a többiek. Bianca: „...” Az ő hibája volt; indulás előtt meg kellett volna néznie a kalendáriumot. – Gyere velem, bátyus! – A kislány látta, hogy a néni arckifejezése kezd kellemetlenné válni, ezért dühösen elvonszolta a bátyját. Bianca hosszú sóhajt hallatott, miközben nézte, ahogy a két gyerek eltűnik a fürdőszoba ajtaja mögött. A fürdőszobában. A kishúg megkérdezte: – Bátyus, miért vagy olyan gonosz a szép nénivel?! – Hátsó szándékai vannak. – A bátyja megsajnálta butácska kishúgát, és komolyan így szólt: – Ezek a szép nénik csak azért hajlandóak vigyázni ránk, mert hozzá akarnak menni apához. – Hozzá akarnak menni apához? – A kishúg nem értette. A bátyja hozzátette: – És a többi néni legalább tudta, hogyan tetesse, hogy kedvel minket. De nézz rá erre! Ha ez a nő menne hozzá az apjukhoz, sosem bánna velük jól. A húga erősködött: – Dédpapa mindig azt mondja, ne ítélj meg egy könyvet a borítója alapján! A bátyja azonban dühösen vágta rá: – Nem érdekel, mit gondolsz. Nekem akkor is csak egy anyukám lesz, az a nő, aki megszült engem!! A húga tudatlan volt, de ugyanolyan dühös: – Dédpapa azt mondta, hogy a kertben ültettek minket! – Buta liba! – A bátyja annyira dühös volt, hogy a kis arca vörösre vált. Szó nélkül kilökte a fürdőszoba ajtaját, és kiment. Bianca riadtan összerezzent. Micsoda természetük van! – Sajnálom, az én hibám. Nem tudom, hogyan kell gyerekekkel bánni, ezért ilyen kínos az egész – szabadkozott Bianca bocsánatkérően. A kishúg felemelte a fejét, és kijelentette: – Ez mind a bátyám hibája! Bianca a bátyra nézett, és megpróbált kedvesen szólni: – Szeretnétek rajzfilmet nézni? – Felvette a távirányítót. – A Bárány és a Farkas legyen, vagy a mackókalandok? – Ez annyira gyerekes! – A bátyja nem bírta ki, hogy ne tegye szóvá újra a nő butaságát. Bianca ismét kellemetlenül érezte magát. Újabb hosszú szünet következett. – Hölgyem, miért nem kérdezi meg, hány évesek vagyunk? Bianca kapott az alkalmon, hogy elűzze a feszültséget. – Nos, hány évesek vagytok? – Én öt vagyok, és a bátyám is. – Jártok már iskolába? – Ha iskolások... Ma csütörtök volt. – Járunk iskolába, de magántanárunk van. Most Apa mondta, hogy elhoz minket játszani. Azt mondta, van itt egy igazán magas óriáskerék – kotyogta ki a kishúg. – Ó, értem – felelte Bianca. – Adja kölcsön a telefonját, fel akarom hívni apát – mondta a báty. Bianca pislogott egyet, majd azonnal átadta a telefonját a fiúnak. Blanche az apja számát kereste Bianca telefonjában, de nem találta. Aztán az apja WeChat-elérhetőségét kereste, de azt sem találta. – Semmilyen módon nem tudja elérni apámat? – kérdezte, fejét felemelve Biancára nézve. A nő megrázta a fejét. – Nem. A báty láthatóan nem hitt neki, és homlokráncolva kérdezte: – Biztos benne? – Megmondtam, hogy ő nem az a gonosz néni, aki a mostohánk akar lenni! – vetett a kishúg megvető pillantást a bátyjára a helyéről. A fiú kissé bűntudatosan nézett a húgára, és Biancára már rá sem mert nézni. Bianca végre megértette! Szóval ezért volt a fiú annyira ellenséges vele. – Valamit meg kell magyaráznom nektek. – Bianca a fiúra, majd a lányra nézett. – Apukátok átadott titeket Jasonnek, Jason pedig elfoglalt a munkával, ezért egy időre rám bízott benneteket. Nincs semmi köztem és apukátok között. Csak a munkaadó és a munkavállaló viszonya áll fenn köztünk. A kisfiú elgondolkodva nézett Biancára. Bianca egyenesen bevallotta: – Apátok és én különböző világokból származunk. Vannak, akik különlegesnek születnek, és vannak, akik átlagosnak. Mások az igényeik és más a társasági körük, ezért nem lehet őket erőltetve összekeverni. Értitek ezt? – Nem... – rázta a fejét üres tekintettel a kishúg. Bianca inkább a báty felé fordult. A fiú megszólalt: – Értem. Apa burzsoá, te pedig proletár vagy. Bianca felnevetett. – Ez fájt, de teljesen igazad van. Hatalmas szakadék tátong apátok és köztem. Nem kell aggódnod, még ha apád lenne is az utolsó férfi a földön, akkor sem lennék a mostohátok. Legalább ennyit megértettél? A kishúg Biancára nézett, és kissé zavartan bólintott. – Rendben, legyünk jobb barátok. – Bianca bemutatkozott: – A nevem Bianca Rayne. Hívhattok Rayne kisasszonynak vagy csak Beának. – Én Rainie Crawford vagyok, mint egy kellemes esős nap (rainy day) – mutatkozott be a kishúg. – Én Blanche Crawford vagyok. Hívhatsz Blancának vagy Lanie-nek – mutatkozott be a báty is, félretéve ellenségességét. Rainie? Mint egy esős nap? Blanche Crawford? Blanca? Blanca? Rainie? Bianca hirtelen úgy érezte, talán a sors akarta, hogy találkozzon ezekkel a gyerekekkel! Miután tisztázták a félreértést, a két gyerek boldogan megnyílt neki. Bianca lemondta a kollégáival tervezett vacsorát. Két kollégája vacsora után munkába állt, míg az ő jelenlegi küldetése csupán annyi volt, hogy vigyázzon a főnök gyerekeire. Bianca eleinte rendkívül óvatos volt, rettegve attól, hogy bármilyen ütés vagy karcolás, amit a gyerekek elszenvedhetnek, az állásába kerülhet. Végül azonban már a szőnyegen hempergett a gyerekekkel, szívét pedig fájdalmas elégedettség töltötte el. A gyermeke valószínűleg most lenne Lanie és Rainie korabeli. Amikor boldog arcukba nézett, szinte a saját kisbabáját látta maga előtt. Hogy lehet az a gyermek? Boldog vajon? Aznap este Bianca a két kis drágasággal vacsorázott. A szálloda éttermében minden lehetséges kiszolgálást megkaptak. Rainie egy darabig ette az ételét, majd elkezdte csorgatni a nyálát a sült csirkére, amit más gyerekek ettek. – Töröld meg a nyálad, undorító! – szidta meg a bátyja homlokráncolva. Bianca sietve felkapott egy szalvétát, és letörölte a nyálat Rainie szájáról. – Apukád tiltja, hogy sült csirkét egyél? – Bianca nagyon megsajnálta Rainie-t. Ha a lánya ennyire áhítozna a sült csirkére, valószínűleg kivételt tenne, csak most az egyszer. Rainie bólintott, de szeme még mindig a szomszéd asztalon lévő sült csirkére tapadt. Annyira elkalandozott a figyelme, hogy még a pálcikáját is elejtette a padlóra. – Elnézést, pincér! – intett Bianca. Tíz perccel később. Felszolgálták a sült csirkét. Két darab volt. A báty azonban nem evett belőle, mindkettőt a húgának adta. Bár ő is nagyon szeretett volna megkóstolni, szembeszállt a szívével, és így szólt: – Egyél, amennyi jól esik. Apa azt mondja, egy férfinak tartania kell magát az elveihez. Bianca nem szólt semmit, de belül igencsak meglepődött. Ugyanakkor lenyűgözte ez az ötéves kisfiú és az önuralma a kísértéssel szemben. Néhány ember rendkívüli sikereket érhet el felnőttkorában, de az útjuk nem olyan sima, mint amilyennek a felszínen tűnik. Senki sem tudja, mennyire kellett visszafogniuk magukat, mennyit kellett áldozniuk. Vajon Luke Crawford is ilyen példa volt? Ez a kisfiú hideg volt és bizalmatlan mindenkivel szemben. Bianca akaratlanul is visszaemlékezett arra, amit Nina mondott korábban – hogy a főnök egy szívtelen zsarnok az üzleti világban. Ez a kölyök az apja miniatűr mása volt!