– Elnézést? – kérdezte halkan, a csoporthoz közeledve. – Önök azok, akiket apu küldött értem? Az inas megfordult, és meglátva Melody kiütésekkel borított arcát, azonnal tudta, hogy ő az, akire vártak. De egy vidéki lánynak nem kellene félénknek és törékenynek lennie? Miért érzek valami megmagyarázhatatlan tekintélyt sugárzó jelenlétet a lány körül? – gondolta magában. Megrázta a fejét, elhessegetve, hogy csak képzelődik. Az inas visszanyerte a lélekjelenlétét, és bólintott. – Kisasszony, Melody, mi vagyunk azok, akik Önért jöttek. – Köszönöm a fáradozást. Menjünk, ugye? – válaszolta Melody egy lefegyverző mosollyal, amitől az inas majdnem öklendezett. Ez is Yolanda terveinek része volt. Yolanda ebédet szervezett mára, meghívva a felső tízezer hölgyeit, hogy mindenki lássa, mennyire vonzó Melody. A remény az volt, hogy a pletykák elérik a Swanson családot, egy felső kategóriás dinasztiát, akik kétszer is meggondolják, hogy Melodyt vegyék be a családjukba. Ez talán esélyt ad Yolanda lányának, Mabelnek, hogy hozzámenjen a Swanson családhoz. – Kisasszony, Melody, kérem, szálljon be az autóba – mondta az inas, megcsípve a combját, hogy megőrizze a hidegvérét, és elrejtse a hányingert, miközben vezetett. Körülbelül harminc perc múlva megérkeztek a Fox villába. Melody a már ismerős modern épületre nézett, felidézve az első, megdöbbent látogatását. Akkoriban ő volt a nevetség tárgya, ami nem tetszett a nagymamájának, Maria Foxnak. De most már jobban tudta. A Fox család csak Silverlake elitjének peremén volt, és ez a kastély aligha volt figyelemre méltó a helyi viszonyok között. Ezt az utazást Maria romló egészségi állapota váltotta ki, ezért közömbös és önző apja korábban visszahívta a temetési előkészületekre. Maria volt az egyetlen családtag, aki még mindig kedvességet mutatott Melody iránt. Még ha nem is jöttek ki mindig jól, legalább Maria életben tartott egy kis családi melegséget. A második esélyt kapva az életben, Melody elhatározta, hogy a végsőkig támogatja Mariát. Melody szíve össze-vissza vert, de az arca nyugodt maradt, semmilyen érzelmet nem mutatva. Az inas egyenesen a nappaliba vezette Melodyt, amely tele volt vendégekkel, és tele volt drága dekorációval. Melody tudta, hogy ezeket a díszes dolgokat általában elzárva tartják, félve, hogy megsérülhetnek. De ma Yolanda mindent kirakott, hogy mindenki láthassa, megpróbálva kizökkenteni Melodyt. – Fox asszony – jelentette be az inas, miközben a szoba közepén álló Yolandához közeledett, enyhén meghajolva. – Kisasszony, Melody visszatért. Yolanda alig leplezte a kaján mosolyát, és hangosabban szólt Mariának, aki kerekesszékben ült. – Maria, Melody visszajött. Maria, aki mostanában többet aludt, mint ébren volt, ma ébren maradt, tudva, hogy az unokája visszatér. Hallva Yolanda hangját, Maria lassan kinyitotta a szemét, feltárva egy impozáns élességet. Lágy, mégis parancsoló hangon megkérdezte: – Hol van? Az inas rájött, hogy akadályozza Melody útját, és gyorsan félreállt. Minden szem Melodyra szegeződött, kíváncsiság tükröződött az arcukon. Nem tudták nem észrevenni az arcán éktelenkedő vörös foltokat, amelyek meglehetősen taszítóak voltak, különösen a kopottas ruházattal párosítva, amely ordított a „vidéki tökfej”-ről. Yolanda elfojtott egy gúnyos mosolyt, és túlzottan gesztikulálva intett. – Melody, drágám, gyere ide. – Miközben beszélt, Yolanda egy sokatmondó pillantást vetett a saját, kifogástalanul öltözött lányára, Mabelre, aki mellette ült. Mabel gyorsan megértette a jelzést, felállt, és Melodyhoz ment, igyekezve elnyomni a undorát, miközben megfogta Melody kezét. – Melody, végre visszajöttél! Már vártalak! – mondta erőltetett mosollyal. Mabel, akit Silverlake legfelkapottabb társasági személyiségeként ismertek, egy tervezői, limitált kiadású égszínkék ruhát viselt, magas és karcsú alakját kifinomult testtartása hangsúlyozta. A zilált Melody mellett Mabel hibátlan bőre és tökéletes sminkje olyan hatást keltett, mintha egy élő portré lenne. Melody Mabelre nézett, aki szeretőnek tettette magát, és szomorúság és keserűség keverékét érezte. Most már értette, miért dobta őt Ulric, és miért szövetkezett Mabellal, hogy kiiktassa őt. Végül is, ilyen arccal egyetlen férfi sem tud ellenállni. A vendégek suttogni kezdtek egymás között. – Atyaég, Melody kisasszony egyenesen szörnyű! Mabel kisasszony mellett olyan, mintha egy gyémántot hasonlítanánk össze a sárral! – Nem csoda, hogy a Fox család ilyen sokáig elrejtette őt. Ha a családomban lenne egy ilyen lány, inkább imádkoznék, hogy tűnjön el, mint hogy kínos helyzetbe hozzon minket! – Nem Melody az, akinek a Swanson család második fiához kellene eljegyezve lennie? Swanson asszony biztosan halálra van rémülve ettől a meccstől! Ezt hallva Mabel nem tudta megállni, hogy vigyorogjon. Hirtelen Melody érkezése nem tűnt olyan rossznak számára. Melody vonzótlanságával és furcsa hátterével Mabel még jobban ragyogna. Melody hallotta a gúnyos megjegyzéseket, de vállat vont rájuk. Végül is a szavak nem árthatnak annak, aki már átment a halálon. A csevegést figyelmen kívül hagyva Melody enyhén bólintott Mabelnek üdvözlésképpen. Anélkül, hogy egy pillantást vetett volna a Yolanda által elrendezett fényűző dekorációra, Melody kecsesen és méltóságteljesen Maria elé lépett, és azt suttogta: – Nagymama, visszajöttem. A viselkedése a udvariasság, a tisztelet és a higgadtság mintaképe volt. A vendégek, akik az előbb még gúnyolódtak rajta, most elhallgattak. Maria hunyorogva észrevette az arcán lévő vörös foltokat, amelyek éles, engedetlen szemeivel kontrasztban álltak. Általában Maria félelmetes jelenléte megfélemlítene minden újoncot, de Melody, ez a vidéki lány, nem mutatott félelmet, ami mélyebb tiszteletet váltott ki Mariából, aki aztán közelebb intette. – Tényleg jó lány vagy, valaki, aki úgy tűnik, szerencsét hoz – jegyezte meg Maria. Melody Maria ráncos arcára nézett, és elárasztották az érzelmek. Összeszedve a bátorságát, előrelépett, és szorosan megölelte Mariát. – Nagymama! Annyira hiányoztál! – kiáltotta. Maria először merevvé vált, mivel nem volt hozzászokva az ilyen nyílt szeretetnyilvánításhoz, de gyorsan ellazult, és viszonozta az ölelést, megkérdezve: – Fárasztó volt az utazás? Melody belélegezte Maria ismerős illatát, ami mély megnyugvást hozott. Előző életében, utolsó pillanataiban Maria könnyek között kért bocsánatot tőle és édesanyjától. Akkoriban Melody nem értette, miért, de Mabel halálos ágyán tett kijelentései után minden értelmet nyert. Maria tudatában volt annak, hogy Yolanda felelős édesanyja haláláért, de mivel Yolanda már terhes volt, és a családi harmónia látszatának fenntartása érdekében Maria úgy döntött, hogy hallgat. Mivel Maria úgy érezte, hogy tartozik neki, Melody felhasználhatja ezt, hogy felhozza a régi problémákat, és végre tisztázza a dolgokat. – Nem, nagymama. Az, hogy itt lehetek veled, minden gondot megér. Egyáltalán nem vagyok fáradt – mondta Melody, amitől Maria elmosolyodott, és megenyhült a tekintete. Szokatlan volt, hogy valaki a fiatalabb korosztályból nem húzódik meg Maria előtt. Régen nem érzett ilyen kapcsolatot. Yolanda, észrevéve Maria elégedett pillantását Melody felé, keserű ízt érzett a szájában. Nem kellett volna ennek a vidéki lánynak fogalmatlannak lennie? Miért nem viselkedett rosszul? A modora, az etikettje és a beszéde még Mabelénél is jobb volt, akit Yolanda gondosan képzett. Bosszankodva Yolanda forgatta a szemét, és hamis mosollyal megkérdezte: – Melody, de rég volt! Hoztál ajándékot a nagymamának?