A Silverlake Kórház steril folyosóin visszhangzott egy pofon éles csattanása, mely Melody Fox arcát érte. – Te ribanc! Még a saját nővéred életét sem mented meg? Milyen szívtelen alak vagy te? – mondta Ulric Swanson, a férje. Melody a vöröslő arcát fogta, döbbenten és hitetlenkedve nézett rá. – Azt akarod, hogy megmentsem Mabelt? De tudod, hogy ehhez a saját szívemet kellene adnom, nem igaz? Ulric érzéketlenül gúnyolódott. – Tudom, de mi van akkor? Mabel egy nagy kaliberű híresség, Silverlake leggyönyörűbb nője. És te? Tényleg azt hitted, hogy beleszeretek valakibe, mint te, ezzel az egyszerű kis külsejűvel? Pfuj, ha nem lennél ennyire hasznos nekem, azt hiszed, pazaroltam volna az időmet arra, hogy feleségül vegyelek? Melody szeme összeszűkült, ahogy a borzongató igazság tudatosult benne. Kivételes orvosi képességeit használta fel arra, hogy a valaha rokkant Ulricot ápolja, segítve őt ereje és vitalitása visszaszerzésében. Az idő múlásával naivan azt hitte, hogy a szoros együttműködésük valódi érzelmekké fejlődött. Azt gondolta, hogy igazi partnerként építenek közös életet. Azonban nem vette észre a csúnya valóságot – Ulric soha nem szerette őt igazán. Aztán jött a hír, hogy a féltestvére, Mabel szívrohamot kapott, és sürgősen szívátültetésre van szüksége. Ennek eredményeként követelték, hogy Melody adományozza a saját egészséges szívét Mabel életének megmentése érdekében. Ez egy lelkiismeretlen kérés volt, amiről Melody naivan azt hitte, hogy Ulric azonnal elutasítja. De legnagyobb megdöbbenésére és rémületére Ulric ehelyett hamis ürüggyel a kórházba csalta, és erőszakkal rávette egy szervadományozási nyilatkozat aláírására, megfosztva őt minden választási lehetőségtől. – Hah! – Melody szeme megtelt könnyekkel, mégis nem tudta visszatartani a keserű, hisztérikus nevetést. Három év házasság után végre tudatosult benne a pusztító igazság – fülig szerelmes lett egy igazi szörnyetegbe. Ulric undorral nézte a közel hisztérikus állapotát. Megragadta a kezét és kiabált: – Írd alá! Mabel nem várhat tovább! – Szó sem lehet róla! – vágott vissza Melody, vadul küzdve a szorítása ellen, bár nem volt párja a nyers erejének. Bármennyire is próbálta, Ulric legyőzte őt, és ráerőltette az aláírását a dokumentumra. Megkönnyebbülten sóhajtva átadta a mellette álló lakájnak. – Vidd ezt az orvoshoz, és kezdd el a műtétet, azonnal! – Értettem, Mr. Swanson – válaszolta az asszisztens, és sietve távozott, hogy végrehajtsa Ulric könyörtelen parancsait. Röviddel ezután Melodyt durván berángatták a műtőbe. Az érzéstelenítő gyorsan hatott, teste elernyedt, miközben az elméje fájdalmasan éber maradt. Az ajtó becsapódott Melody mögött, csapdába ejtve őt. Megpróbált megszólalni, de nem volt ereje, az érzéstelenítő megfosztotta a kiáltás képességétől. Aztán a műtő oldalsó ajtaja nyikorogva kinyílt, és Melody megpillantotta mostohaanyját, Yolanda Foxot – aki általában úgy kényeztette Melodyt, mint a saját lányát. De aggodalom helyett Yolanda émelyítően édes mosollyal közeledett. Hirtelen nevetés visszhangzott a szobában. Melody szeme döbbenten kerekedett el, amikor észrevette Mabelt, aki állítólag eszméletlen állapotban volt a mellette lévő ágyon, felült egy vigyorral az arcán. A következő pillanatban Mabel lemászott az ágyról, és lassan Melody felé sétált, Yolanda szorosan a nyomában. – Drága nővérem, annyira meghatott, hogy nekem adományozod a szívedet. Kár, hogy valójában nincs rá szükségem – vigyorgott Mabel. Melody szíve összeszorult, ahogy tudatosult benne a szörnyű valóság – az egész egy bonyolult átverés volt, amelyet ez az anya-lánya páros eszelt ki. Azt akarták, hogy meghaljon, egyszerűen és világosan. – Argh! – Melody minden erejével vergődött, de a keze és a lába szorosan meg volt kötözve, és az érzéstelenítőtől gyengének és haszontalannak érezte magát. Mabel túlzó szipogásba kezdett, és törölgette a szemét, túlzottan színpadias aggodalmat mutatva. De aztán a tekintete Melodyra szegeződött, aki a műtőasztalon feküdt, és a szeme döbbenten elkerekedett. – Te… az arcod… – dadogta, teljesen megdöbbenve. Azok a csúnya vörös foltok, amelyek mindig is borították Melody arcbőrét, teljesen eltűntek. A bőre most hibátlan volt, a vonásai pedig lenyűgözően szépek még smink nélkül is. Úgy nézett ki, mint maga Aphrodité, a szerelem és a szépség istennője. Egy pillanatra Mabel, Silverlake uralkodó szépségkirálynője, teljesen háttérbe szorult. Tudta, hogy ha Melody valaha is a show-bizniszre vetné a szemét, ezerszer, de még tízezerszer is népszerűbb és keresettebb lenne, mint amiről Mabel valaha is álmodhatott. – Hogy…? – Mabel hátrált, az arca elfehéredett. A Melody, akit mindig is vonzónak ítélt, valójában lenyűgöző szépség volt a felszín alatt. Melody meglátta a tükörképét a műtőasztalon, és hirtelen megértette Mabel döbbent reakcióját. Azok a dühös vörös foltok az arcán nyomtalanul eltűntek. Valójában a foltokat a szervezetében felhalmozódó toxinok okozták. Melody mindig is azt gondolta, hogy Ulric az a típus, aki eltekint a felszíni dolgoktól, és értékeli a belső szépséget. Azt tervezte, hogy ma este meglepi őt azzal, hogy kimossa azokat a csúnya toxinokat, és feltárja valódi, hibátlan arcát. De úgy tűnik, a sorsnak más tervei voltak. Melodynek egyszerűen nem volt ideje befejezni azt az egész méregtelenítő kúrát, és most ahelyett, hogy meglephetné szeretett Ulricot, arra kényszerítik, hogy a szívét adományozza annak a nyomorult féltestvérének, Mabelnek. A műtőasztalnál Mabel szeme irigységgel lángolt. A sokk és az irigység azonnal gyökeret vert a szívében, duzzadva és felemésztve őt, mint a gyorsan növő, magas fák. Semmiképpen sem tudta elviselni a gondolatot, hogy Ulric megpillantja Melody átalakult, ragyogó arcát. – Rendben, kezdjük a műsort! Azt akarom, hogy vegyék ki a szívét. Most! – sikoltotta Mabel, a rikácsoló parancsa visszhangzott a műtőben. Yolanda gyorsan közbeszólt, és ráparancsolt mindenkire, hogy siessenek és gyorsítsák fel a tempót. A helyzet az volt, hogy az anya-lánya páros lefizette a műtéti csapat minden tagját. Amíg befogják a szájukat, senki sem fogja megtudni, hogy az állítólagos "csúnya kacsa" Melody valójában egy lenyűgöző hattyú álruhában. Melody küzdött, hogy megszólaljon, hogy egyáltalán szóhoz jusson, de az az érzéstelenítő teljesen kikészítette. Mégis, az ajkai mozgásából egyértelmű volt, hogy azt próbálja mondani: "Örökké kísérteni foglak, még a síron túlról is!" Yolanda ajka gúnyos mosolyra húzódott, ahogy észrevette a csendes fenyegetést Melody szemében. – Pfuj, adj egy percet. Emlékszel, hogy a drága édesanyád hogyan rúgta fel a bakancsot? Gondoskodtam arról, hogy az a kotnyeles bába el legyen intézve! Örökké kísérteni minket, mi? Esélytelen, édesem. Ha a szellemek tényleg ennyire hatalmasak lennének, a drága édesanyád már rég pokollá tette volna az életünket. De nézz körül – nincsenek itt hátborzongató szellemek, csak mi végezzük el a munkát. Melody szeme elkerekedett, ahogy tudatosult benne a szörnyű valóság. Édesanyja halála egyáltalán nem volt természetes – Yolanda volt az, aki kioltotta az életét. Mindvégig úgy kezelte ezt a kettőt, mintha a saját hús-vérei lennének, pedig valójában nem voltak mások, mint hidegvérű szörnyetegek. 'Kurva ribancok! Állatok!' átkozódott magában, düh tombolva benne. Undorító édesség árasztotta el a torkát, és hirtelen vért köpött. Yolanda sokkosan sikoltozott, elkapott egy sebészi kést, és mélyen Melody szívébe döfte. Melody látása elmosódott, ahogy sötétség borította el, és elvesztette minden érzését. ***** A fájdalom elviselhetetlen volt, és a feje szüntelenül lüktetett. "Amikor Melody szeme kinyílt, egy zilált férfi durva, jóképű arcába bámult. Rányomta magát, és a kezét gyorsan a szájára szorította, amint felébredt. Teljesen zavarodottan Melody azt gondolta: "Mi a franc? Nem éppen most haltam meg a műtőasztalon? Hogy kerültem ide? És ki a fene ez a fickó?" Az elméje kavargott, miközben megpróbált mindent összerakni. Körbenézett, és rájött, hogy annak a hajókabinban van, amely három évvel ezelőtt visszahozta Silverlake-be a vidékről. A felismerés teljes erővel csapott le rá: nem halt meg, valahogy visszaküldték az időben három évet. Egy pillanat alatt lerázta magáról az új élet lehetőségének sokkját. De mi a fenét történik most? Felszisszent, megpróbált ellenállni, de csak egy tőrt érzett a nyakához szorulni. – Ha túl akarod élni, kussolj! – mordult fel a férfi hidegen. A kabin függönyei be voltak húzva, elrejtve az arcát a sötétben, de Melody érezte a vér szagát rajta. Hirtelen erőszakosan tépni kezdte a ruháit.