Éles fájdalom hasított a szívembe, és enyhén beleharaptam a nyelvembe, hogy eltereljem a figyelmem. – Zac Saunders, mit csináljunk? Terhes vagyok – mondtam. Megdermedt, mintha lassan fogta volna fel a dolgot. – Mit mondtál? A szemébe néztem, és megismételtem magam. Zac pupillái összeszűkültek, és a hasamra nézett. – Terhes… Hideg futott végig a testemen. Üres tekintettel bámultam egy fénypászma a padlón, és elhatalmasodott rajtam a szomorúság. – Nem akarod ezt a gyereket, ugye? – kérdeztem. Zac rágyújtott egy cigarettára, és belefújt. – Sammi, légy ésszerű. Nem mondtam ilyet. A füst ködén keresztül nézett rám, a szemei homályosak és kiolvashatatlanok voltak. – Remélem, nem fogsz minden alkalommal a gondolataidat rám erőltetni. Úgy tűnt, hogy azok az emberek, akik már eltávolodtak egymástól a házasságban, hajlamosak erre – elhárítani a felelősséget, amikor bűnösnek érzik magukat. – De ha tényleg akarod ezt a gyereket – mosolyogtam rá, és lassan folytattam – nem gyújtanál rá erre a cigarettára előttem. Ezúttal Zac sokáig hallgatott. Csak akkor tért magához, amikor a cigaretta égő vége megégette a kezét. A tekintete néhány másodpercig a hasamon időzött, majd rekedt hangon megkérdezte: – Sammi, te akarod ezt a gyereket?