Rachel Grey meglepetten pillantott David Jonesra. – Nem bánod, ha elkísérsz, hogy köszönjünk a nagymamámnak? – David mosolygó szemmel nézett Rachelre. Rachel az oldalán álló idős hölgyre pillantott, aki kíváncsian figyelte, választ várva. Egy pillanatig habozott, mielőtt beleegyezően bólintott. Idős Jonesné messziről nézte, ahogy Rachel és David felé közelednek, és nem tudta elrejteni széles mosolyát. Lelkesen integetett nekik. – Remélem, nem bánod, kislányom, hogy ilyen hirtelen idehívtalak. Ez volt az első alkalom, hogy látta az unokáját egy hölggyel. Nem tudta elfojtani a szíve dobogását. – Hogy van, Jones néni? – köszöntötte Rachel tisztelettel. Idős Jonesné nem tudta eltitkolni örömét, amikor meghallotta Rachel köszöntését. Szeretettel megfogta Rachel kezét, és simogatta. – Jól vagyok, gyermekem. Olyan jó lány vagy. Nagyon kedvellek. Idős Jonesné hirtelen rajongása kényelmetlenül érintette Rachelt, és csak egy udvarias, de kínos mosolyt tudott viszonozni. Érezve Rachel kényelmetlenségét, David előrelépett, és igazított az idős Jonesné ölében lévő takarón, ügyesen távolságot teremtve Rachel és a nagymamája között. – Bár ma süt a nap, azért fúj a szél. Még megfázhatsz. Idős Jonesné meglepetten felvonta a szemöldökét. Vajon ez a kedves és figyelmes férfi még mindig az ő romantikátlan unokája? Azt hitte, sosem fogja megérni, hogy lássa egy nővel. Idős Jonesné elég régóta élt ahhoz, hogy tudja, mire készül David a kis gesztusaiból. Értelmes mosoly jelent meg az arcán. Végül is David nem volt teljesen sötét, ha arról volt szó, hogyan kell bánni egy hölggyel. Aggódott, hogy kényelmetlenül érzi majd magát a fiatal lány. Tekintete ismét Rachelre szegeződött, és szeretettel telt meg. – Mióta ismeritek egymást, gyermekem? Rachel először zavarban volt Idős Jonesné kedvességétől. Most végre rájött a barátságosság okára. Sietségében magyarázta: – Jones néni, ne értsen félre. Mi csak véletlenül találkoztunk. Véletlenül? Idős Jonesné futó pillantást vetett Davidre. Attól félt, David nem ugyanúgy értelmezi a helyzetet, mint ő. – Kislányom, már az első pillanattól nagyon kedveltelek. Tennél egy kis szívességet a nagymamának? Gyere be hozzám beszélgetni, amikor ráérsz. – Idős Jonesné mélyen Rachelre nézett, majd lehunyta a szemét, eljátszva egy idős, magányos nő szerepét, hogy elnyerje Rachel szimpátiáját. – Ez a fiú hónapokra eltűnik, amikor elfoglalt. Olyan magányosnak érzem magam ebben a kórházban, nincs kivel beszélgetnem. – Én… – Rachel ösztönösen el akarta utasítani a kérését, tudva, hogy az idős hölgy félreértette a kapcsolatát Daviddel. De Idős Jonesné őszülő haja a saját nagyapjára emlékeztette. Nem tudta rávenni magát, hogy visszautasítson egy ilyen idős hölgyet. Egy pillanatnyi habozás után bólintott. – Rendben. Idős Jonesné szomorú arca azonnal felderült, miután Rachel beleegyezett a látogatásba. – Akkor elküldöm Davidet érted, és várok rád. – Ez nagy fáradság lenne. – Rachel Davidre pillantott, kissé zavarban érezve magát, hogy a Jones néninél tett látogatása ennyi gondot okozna Davidnek. – Dehogyis. – Idős Jonesné gyorsan egy kárörvendő pillantást vetett Davidre, jelezve, hogy hatalmas szívességet tett neki. Egy rövid beszélgetés után Idős Jonesnével Rachel hívást kapott Mary Greentől, és elnézést kért. David felfelé ívelt szeme résnyire szűkült, miközben nézte, ahogy Rachel távozik, mintha egy céltárgyat nézne, ahogy kikerül a látóköréből. – David. – Szólította meg Idős Jonesné. Kíváncsi hangjában volt egy kis hűvösség.