– Igen! – válaszolta Louis Smith határozottan. Hangjában a legkisebb bizonytalanság sem volt, mintha a kérdése ostoba lett volna. Rachel szíve egy pillanatra kihagyott. Szíve fájdalmasan lüktetett, mintha valaki késsel döfte volna át. Louis otthagyta, és egy őszintétlen bocsánatkérés után kiviharzott az ajtón. Rachel Louis távozó alakját bámulta. Úgy érezte, mintha kiszívták volna belőle az összes levegőt. Nem kapott levegőt, és a szíve görcsösen fájdalmasan rángatózott. Érezte, ahogy a hideg átjárja a testét, lefagyasztva a végtagjait. A Smith családnak pénzügyi nehézségei voltak, amikor Louis átvette a családi vállalkozást. A pénzforgalmi problémák a csőd szélére sodorták őket. Akkor azt mondta neki, hogy nem tud neki stabil életet és jövőt biztosítani, amíg a cég pénzügyi válsággal küzd, és majd akkor veszi feleségül, ha a cég újra talpra áll. Hitt neki, és még évek múltán is emlékezett az ígéretére. A személyazonosságával segített neki meghódítani az üzleti világot, és a tanácsadója lett, senkiből valakivé téve a nevét az üzleti életben, csak azért, hogy ő lehessen Mrs. Smith. Remélte, hogy a családja elfogadja majd, ha sikerrel jár. Soha nem gondolta volna, hogy az a három év, amit vele töltött, csak egy üzleti tranzakció volt a szemében. Ő volt az egyetlen a kapcsolatban, aki az igaz szerelmének látta őt. De számára a kapcsolat csak egy üzlet volt. Minden erőfeszítése és áldozata érte csak egy vicc volt ahhoz képest, ami Olivia Cruise-zal volt neki. Rachel ajkába harapva minden erejével visszatartotta a könnyeit. De azok így is szabadon folytak le az arcán. A szíve gyötrő fájdalma a teste minden sejtjébe átterjedt. Nem tudott segíteni magán, remegett, ahogy a szíve görcsös fájdalma átvette az uralmat a szervei és a teste felett. Jane, aki oldalt állt, nem tudta megállni, hogy elégedett mosollyal nézze Rachel nyomorúságos állapotát. – Rachel Grey, a bátyám soha nem vett volna el egy ilyen falusi lányt, mint te, ha nem zaklattad volna őt annyi éven át. Menj el a családomból, ha tudod a helyed. Rachel szíve lesüllyedt Jane arcátlan szavai hallatán. – Elfelejtetted, hogy a családod sikere nekem köszönhető? – Ne hordj össze zagyvaságokat! – szidta Jane Rachelt, miközben egyenesen rá mutatott az ujjával. – Mit képzelsz magadról? Azt hiszed, valami nagy szám vagy? A családom nélküled is képes megfordítani a sorsunkat. Rachel szíve továbbra is fájdalmasan lüktetett. Vajon ennyi volt a Smith család számára? – Ennyi elég! Mára ennyi volt – Mrs. Smith türelmetlenül felállt, és Rachel felé indult. Megvetően nézett Rachelre, mintha piszkos és alacsonyrendű lenne. – Nézz magadra, Rachel. Magadat járatod le, de kérlek, ne járassad le a Smith családot. Ezután Mrs. Smith széles mosollyal üdvözölte a vendégeket. Rachel mozdulatlanul állt, miközben a tekintete végigsöpört a teremben a vendégeken, akik elhagyták az esküvőt, amire olyan régóta várt. Hogyan fordulhatott ez viccé? Vajon ezt kapta cserébe mindazért, amit feláldozott? Vajon azért, mert beleszeretett egy férfiba, aki soha nem szerette őt viszont? Rachel lassan lehunyta a szemét, miközben könnyek folytak a szeme sarkából. Tehetetlennek és gyengének érezte magát. Harminc perccel később Rachel céltalanul bolyongott a csendes utcán, mint egy hajléktalan lélek. Nem sokkal ezután elkezdett cseperegni az eső, majd lassan egyre erősebben esni kezdett. Rachel menedéket keresett, és észrevett egy közeli buszmegállót. Csak mezítláb tudott a buszmegálló felé futni. Éles sarkú kövek vágták át a lábát, amikor rálépett. Rachel összevonta a szemöldökét. Összeszorította a fogát, miközben elviselte a fájdalmat, és sántikálva a buszmegálló felé indult. Dudálás! Éles dudaszó vonta magára a figyelmét, amikor végigcsendült az utcán. Szemei döbbenten elkerekedtek, amikor meglátta, hogy egy autó egyenesen feléje hajt. Érezte, ahogy pupillái remegnek, ahogy az autó közeledik.