Zachary beszállt a Rolls-Royce-ba, és mély, rekedtes hangon utasította a sofőrt: "Ne felejtsd el idehozni azt a népautót, amit vettem." Ez csak egy álarc volt, hogy megtévessze a feleségét. Hogy is hívták a feleségét? "Ja, persze. Mi is a neje neve?" Zachary nem bajlódott azzal, hogy előkeresse a házassági anyakönyvi kivonatot. Valószínűleg Nana nem adta vissza neki, miután megmutatta neki. Mindenesetre nem volt nála a házassági anyakönyvi kivonat. A testőr válaszolta: "...A fiatalasszony Serenity Hunt. Idén huszonöt éves. Talán érdemes lenne megjegyezni." Mr. Zachary-nak kivételes memóriája volt, de ha olyan emberekről volt szó, akiket nem kedvelt, egyszerűen kitörölte őket az emlékezetéből. Ez különösen igaz volt a nőkre. Valószínűleg akkor sem tudná a hölgy nevét, ha minden nap találkoznának. "Persze, értem." Zachary elintézetten válaszolt. Zachary hanghordozásából a testőr tudta, hogy nem fogja a fáradságot venni, hogy megtanulja a fiatalasszony nevét. Zachary nem volt hajlandó több agysejtet pazarolni Serenityre, ezért belehuppant az ülésbe, és lehunyta a szemét. Az út a Wiltspoon Hoteltől Brynfieldig tíz percig tartott. A luxusautókból álló konvoj megállt a lakópark kapujában, Zachary pedig beült a "népautóba", és behajtott a környékre. Bár a menyasszonya nevére nem emlékezett, a megvásárolt ingatlant nem felejtette el. Hamarosan megérkezett a háza elé, és észrevett egy pár ismerős papucsot az ajtó előtt. Úgy tűnt, az övéi. Miért dobták ki őket? Biztos Serenity volt! Lassan forrongva Zachary összeráncolta a tökéletes vonalú arcát. Eleinte hálás volt a lánynak, amiért megmentette Nanát, de ez a jó benyomás teljesen elpárolgott Nana állandó dicséretei és házassági nyaggatásai után. Zachary most azt hitte, Serenity egy számító nő. Bár végül engedett Nanának, és feleségül vette Serenityt, Zachary meghúzta a határt. Azt tervezte, hogy a házasság után rejtve tartja a kilétét, hogy felmérje Serenity jellemét. Ha Serenity megfelel a próbának, örökre elfogadja feleségéül. De ha kiderül, hogy egy ármánykodó nő, akkor megkapja, ami jár neki. Soha semmi jó nem származott azoknak, akik Zacharyval játszottak. Zachary előkapta a kulcsait, és megpróbálta kinyitni az ajtót, de hiába. Nem volt túl boldog, amikor rájött, hogy a nő kizárta őt. Ez az ő háza! Ő beengedte, és mégis kizárta! Zachary elvörösödve felemelte a lábát, és berúgta az ajtót. BUMM! Zachary emellett próbálta telefonon is elérni Serenityt. A korábbi incidens miatt Zachary elmentette Serenity telefonszámát, és emlékeztetőül hozzáadta a "feleség" jelzőt. Különben valószínűleg ismét törölte volna Serenity számát, mivel nehezen tudta archoz kötni a nevet. Serenity arra riadt fel, hogy valaki berúgja az ajtót. Ki dörömböl az ajtón az éjszaka közepén? Hogy tudna így aludni? Serenity reggel amúgy is morcos, nem is beszélve arról, hogy most a zaj ébresztette fel. Ledobva magáról a takarót, Serenity pizsamában rontott ki az ajtóhoz. Mivel a telefonja a szobában volt, fogalma sem volt arról, hogy Zachary hívta. "Ki az? Miért kopogtatsz az ajtómon, amikor aludnod kellene?" Serenity kinyitotta az ajtót, és szidni kezdte a kint álló alakot. Abban a pillanatban elnémult, amikor alaposan megnézte a férfi arcát. Serenity egy ideig Zachary arcát bámulta, majd összeszedte magát, és mosolyt erőltetett az arcára. Zavartan szólalt meg: "Ó, hát te vagy az, Mr. York." Zachary dühe már a tetőfokára hágott, amiért nem vette fel a telefont. Lökdösve el Serenityt, Zachary elment mellette, és savanyú képpel belépett a házba. Serenity nyelvet öltött a háta mögött. Ez volt az azonnali házasság következménye. Kikukucskált az ajtón, hogy megnézze, a szomszédokat nem ébresztette-e fel Zachary dühös dörömbölése. Észrevéve a papucsokat az ajtó mellett, Serenity lehajolt, hogy visszategye őket a házba, majd bezárta maga mögött az ajtót. "Éjfélkor értem haza. Azt hittem, nem jössz vissza, mert nem voltál itthon. Ezért zártam be az ajtót" – magyarázta Serenity. "Egyedül voltam otthon, és gondoltam, a biztonság kedvéért kiteszem a papucsodat az ajtó elé. Ha meglátják egy férfi papucsát, tudni fogják, hogy van egy férfi a házban, és nem mernek próbálkozni." Serenityt nem ijesztették meg a rosszfiúk, hiszen járt önvédelmi órákra. Ennek ellenére nem akadályozta meg abban, hogy óvintézkedéseket tegyen a ház biztonsága érdekében. A kanapén ülve Zachary jéghidegen, kifejezéstelen, mégis átható tekintettel meredt rá. Az októberi éjszakák amúgy is hűvösek voltak. Serenity nemcsak a tekintetéből áradó hideget érezte, hanem azt is, mintha a tél korábban köszöntött volna be. Fagyos volt! "Sajnálom, Mr. York." Serenity odavitte a papucsait, és a lábához tette, miközben bocsánatot kért. Fel kellett volna hívnia, hogy megkérdezze, visszajön-e. Eltelt egy kis idő, mire Zachary hidegen kifakadt: "Azt mondtam, ne törődj velem, de ez az én házam. Nem örülök, hogy kizártál." "Sajnálom, Mr. York, sajnálom. Legközelebb előre felhívom, hogy megkérdezzem, visszajössz-e. Ha nem tervezed, hogy visszajössz, bezárom az ajtót." Rövid csend után Zachary megszólalt: "Értesíteni foglak, ha üzleti útra megyek. Hacsak nem mondok mást, minden nap itthon leszek. Ne hívj. Elfoglalt ember vagyok. Nincs időm a fárasztó telefonhívásaidra." "Ó" – válaszolta Serenity. Úgyis ő mondhatta ki az utolsó szót, hiszen ez az ő háza. Ő volt a főnök. "Mr. York, kérsz valami vacsorát?" Mivel Zachary későig dolgozott, Serenity azt gondolta, hogy biztosan éhes. Ezért kedvességből megkérdezte. "Nincs szokásom éjfélkor nassolni."