Ashley szemszögéből Ryan lép be elsőként, kinyitva azokat az üvegajtókat, amik valósággal félelmetesek. Mély levegőt szippantok, amire égető szükségem van, és a szemeim végigfutnak a túl kicsi étteremben ülők arcán. Már ránézésre klausztrofóbiás roham kerülget. Hallom a kiáltásokat, a dicsérő szavakat, ahogy Ryan megjelenése feltűnést kelt. Megforgatom a szemeimet, tudva, hogy a csodálók hada azonnal körbevesz minket. A lófarkam után nyúlok, kettéválasztom a fekete tincseimet, és addig húzom őket szét, amíg a hajgumi kellően feszes nem lesz. Sóhajtok fel, mikor Blake megjelenik mellettem. Érzem az illatát, a menta és a borotválkozás utáni arcszesz enyhe keverékét. Látja, hogy a Ryan körül nyüzsgő, hangoskodó tinédzserek gyűrűjét bámulom, akik kérdésekkel bombázzák. Tudja, hogy hamarosan ő következik. – Tudod, lazíthatnál egy kicsit. Mintha bármit is tehetnének veled, ott vagyok én is, meg Ryan – jelenti ki. De pont ez a lényeg. Amikor nem vagyok Blake és Ryan közelében, úgy bánnak velem, mintha a cipőjük talpán lévő kosz lennék. Persze, nem sokat beszélek, de nem is vágyom sznob, gazdag kölykökkel társalogni. De azért zavar, hogy a fiúk közelében valahogy varázsütésre kedvesebbek lesznek velem. Eltűnik a mogorva ábrázatuk és az ítélkező tekintetük, de ez csak addig tart, amíg velük vagyok. Azt hiszem, ezt kapom azért, mert az iskola legnépszerűbb srácaival barátkozom. Ráadásul ők a megtestesült, szívtipró jóképűség. Igen, eleve el voltam átkozva, hogy a lányok gyűlölködő pillantásait kapjam. Érzem, hogy valami nehezedik a vállamra, és visszatérek a valóságba. Megfordulok, és felnézek Blake-re, hunyorogva a vakító napsugártól. – Gyere már – sürget, és magával ránt, a karja szorosan átkarol, közelebb húzva a túl magas testéhez. Az illata most még erősebb, szinte fojtogató. A szívem hevesabban kezd verni, majd szinte kiugrik a helyéről. A tenyerem viszket, hogy átkaroljam a derekát, de ellenállok a kísértésnek. Semmi okom azt a látszatot kelteni, hogy együtt vagyunk, vagy még több okot adni nekik, hogy szarul bánjanak velem. A vállával kinyitja az ajtót, és mint egy mágnes, mindenki felé fordul. Érzem, ahogy összezsugorodom a karjaiban, és a testemben eluralkodik az ismerős idegesség. Ezt érzékelve megnyugtatóan megszorítja a vállam. – Blake, haver, jössz ma este a buliba? – kérdezi egy homokbarna hajú fiú. Meg mernék esküdni, hogy láttam már az egyik órámon. Valószínűleg azok közé tartozik, akik hátul ülnek, és a lábukat az asztalra teszik, hogy "menőnek" tűnjenek. – Blake, még mindig tartozol egy itallal – kuncog egy lány kacéran. Szőke, kékre festett hajvégek omlanak a hátára. A rövid felső, amit visel, megmutatja a köldökpiercingjét, amitől majdnem elborzadok. A szakadt rövidnadrág túl szűk rá, és azon tűnődöm, hogyan tud egyáltalán járni benne. Kérdések záporoznak Blake felé, és ez már kezd idegesíteni. Mintha holnap nem látnák. Legalább hadd kapjam meg a kajámat, mielőtt el kell viselnem ezt a szánalmas flörtölést. Lehúzom Blake karját a vállamról, és elosonok a tömegből. Ez eltörpül a sulihoz képest. Meglátom Ryant az egyik asztalnál, és amikor észrevesz, odaint. – Ti híresek vagytok, és elfelejtettétek szólni? – nyögöm, és lehuppanok az ülésre. Az étlap után nyúlok, és kétségbeesetten a fejem elé tartom, mintha egy legyező lenne. A sok tinédzser között azt hittem, megfulladok. Ryan hátra dönti a fejét, és felnevet. – Talán azok vagyunk – kuncogja, majd megvonja a vállát. – Vagy talán csak ennyire jóképűek és menők vagyunk, érted, ki tudna ellenállni nekünk? – Hah – horkantok, és megigazítom a szemüvegemet. – Én igen. Ryan felvonja a szemöldökét. – Nekem nem úgy tűnik. Amint ezek a szavak elhagyják a száját, Blake-re néz. A szívem vadul ver. Tudja, hogy bejövök Blake-nek? Most vallottam be, hogy tetszik Blake? Istenem, mi van velem? De szerencsére nem fűzi tovább a témát. – Rendeltél már? – kérdezem, bár tudom a választ. Ez csak egy gyenge kísérlet, hogy eltereljem a hirtelen rám irányuló, nem kívánt figyelmet. Megrázza a fejét, felveszi az étlapot, és tanulmányozni kezdi. – Minek nézegetni az étlapot, mikor úgyis tudjuk, mi van rajta? – kuncogja, és ledobja az asztalra. Vállat vonok, és én is ledobom az enyémet. – Igaz – mosolygok, és Blake-re nézek. Kényelmetlennek és kissé bosszúsnak tűnik. Nem tudom megállni, hogy egy halk kuncogás szökjön ki a számon. – Mi olyan vicces? – kérdezi Ryan, és előveszi a telefonját. – Blake arca, úgy néz ki, mint akinek székrekedése van – kuncogok, és elnézek róla. – Megmondom neki, hogy ezt mondtad – énekli Ryan, csintalanság csillog a szemében. Összehúzom a szemem. – Te kis árulkodó. Gyerekesen kinyújtja a nyelvét, és visszabújik a telefonjába. – Miért hívod árulkodónak? – kérdezi Blake a hangja mögöttem. Eléggé megijedek, hogy leborítom a sót az asztalról, a tartalma pedig szétszóródik. – Még mindig ilyen ügyetlen vagy – csettint Blake, és leül. A széke pont velem szemben van, így remek kilátásom nyílik rá. – Azért hívtam árulkodónak, mert azzal fenyegetőzött, hogy elmondja, hogy azt mondtad, székrekedésed van – mondja Ryan, miközben még mindig valakinek írogat. Valószínűleg azoknak a szerencsétlen lányoknak, akik azt hiszik, hogy van esélyük megfékezni a szoknyavadász életmódját. Ryan és a letelepedés egy lánnyal, ez vicc. Megrúgom a sípcsontját az asztal alatt, és élvezettel hallgatom a fájdalmas sziszegését. – Szóval végre megszabadultál a rajongóidtól? – kérdezem, próbálva elterelni a témát, de sikertelenül. – Szóval székrekedésem van, mi? Akarod tudni, hogy nézek ki, amikor elélvezek? – vigyorog, mire Ryan hangos nevetésben tör ki. Felhívja ránk a figyelmet, és érzem, ahogy egyre kisebb leszek az ülésben. Összehúzom a szemöldököm, majd a szemeim elkerekednek a felismeréstől. Dadogok, nem tudom, mit válaszoljak erre. De az biztos, hogy most vörös vagyok, mint egy paradicsom. – Blake, drágám – szólal meg egy női hang, mielőtt egy émelyítően édes parfümfelhő burkol be minket. Ryan undorodva felnyög, de nem szól semmit. Ránézek, és látom, ahogy szőke, göndör haja a vállára omlik. A bőrszoknya kiemeli az alakját, a rövid felső pedig olyan szűk, hogy a mellei már könyörögnek, hogy kiszabadulhassanak. A szülei nem látták, hogy felöltözött, mielőtt eljött otthonról? Ha apám meglátna így felöltözve, napokig verné a seggem. Felém fordul, a babakék szemei az enyémbe ütköznek. Gyűlölet úszik a kék szemekben, ahogy végigmér, mielőtt összeszedi magát. – Ashley. – Stacy – vágok vissza.