Ashley szemszögéből Felvonja a szemöldökét, ahogy a barátnője hirtelen elnémul mellette. Aztán egy ocsmány mosoly kúszik az ajkára, a látványtól kiráz a hideg. – Nos, most már tudod, mennyire ciki vagy a fiúk előtt. – Jelentette ki, majd elintézően legyintett, aztán elkezdte piszkálni a hosszú körmeit. Kutatok a menekülőút után, valami kibúvó után. Soha nem tartoztam azok közé, akik konfrontálódnak, egyszerűen nem ez vagyok én. Sosem volt hozzá elég bátorságom. Befonom a karjaimat, kihúzom magam, próbálok magabiztosnak tűnni, bár valójában épp az ellenkezőjét érzem. – Az egyetlen, akinek most kínosan kéne éreznie magát, az te vagy. Nem te voltál az, aki tavaly rárontott Blake-re, aztán egy héttel később Ryanre is rápróbáltál? Ja, és egyik sem jött be? – Szúrtam oda. Mi a fenéért viselkedem így? Mikor lettem ilyen ribanc? Összeszorult a gyomrom, ahogy ez a szó bevillant. Utálok káromkodni. Elképedt, az arca pedig halványan elvörösödött. Szégyen ült ki rá. – Honnan tudsz erről? – Dadogta. Most én jöttem, hogy a letört körmeimet piszkáljam. Kárörvendő elégtétellel töltött el, hogy a visszavágásom mégsem volt olyan rossz. De talán csak a düh beszélt belőlem, amiért láttam, ahogy Blake Stacyt csókolja. – A legjobb barátnők vagyunk, emlékszel? Mindent elmondanak nekem. – Vigyorogtam magabiztosan, aztán elindultam felé. – Tudom, milyen szánalmas dolgokat műveltél, hogy felkeltsd a figyelmüket, Lucy, ne kényszeríts, hogy felsoroljam. Egy utolsó pillantást vetettem a két lányra, aztán felemelt fejjel kivonultam a mosdóból. De egyáltalán nem éreztem magam magabiztosnak, sőt, épp az ellenkezőjét. Nem ez volt az első ilyen eset. Ez már szinte rutinná vált. Mintha ólomból lennének a lábaim, ahogy feléjük tartok, azok felé a fiúk felé, akik akaratlanul is kivívták minden lány gyűlöletét irántam. Lehuppanok egy székre. Ryan felnéz a telefonjából, és zavartan ráncolja a homlokát. – Mi a baj? Ryan szavaira Blake is elfordítja a fejét a barátnőjétől, aki láthatóan mérges. Kék szemeivel az arcomat fürkészi. Elkapom a tekintetét, félek, hogy meglátja, amit évek óta rejtegetek. Ryanhez fordulok. – Semmi. – Morogtam, feszengve attól, hogy én vagyok a középpontban. Az asztal felé fordulok, és látom, hogy már rendeltek. A sültkrumpli után nyúlok, és betömöm a számba. – Úgy nézel ki, mintha sírtál volna, kis Ash. Mi történt? – Faggat Ryan ismét, ezúttal türelmetlenebbül. Nehezen nyeltem, mert nem akartam válaszolni. Nem mondhattam, hogy azért sírtam, mert Blake Stacyt csókolta. Szóval egy hazugság mellett döntöttem, egy ostoba mellett. – Semmi komoly. Valaki épp szart a mosdóban, és a szagától kicsit bevizesedett a szemem, ennyi. – Köhögtem ki, de még mindig nem néztem fel, hogy lássam a reakciójukat. A szar szagától könnybe lábadt a szemed? Komolyan, Ashley, ennél jobbat nem tudsz kitalálni? Pár másodpercig csend volt, aztán Ryan hangos nevetésben tört ki. A hangjára mindenki az étteremben abbahagyta, amit csinált, és odanézett, hogy mi lelte. Feszegtem, ahogy éreztem a kíváncsi tekintetüket. – Te. – Nyögte Ryan, és könnyek gördültek le a szeme sarkából. – Azért sírtál, mert valaki szar szaga volt? – Röhögte Ryan. Elég hangosan, hogy mindenki hallja. Kínos pír kúszott fel az arcomra, és megtelepedett az orcáimon. Tényleg ki kellett volna engednem a hajam ma. – Ryan, kuss már. – Sziszegtem, és a banános-csokis tejes turmix után nyúltam. Ittam belőle egy nagyot, és majdnem félrenyeltem, amikor kimondta a következő szavakat. – Talán az ő szarja volt, ami ilyen szagú volt odabent? – Kérdezte, és Lucyra mutatott, aki épp a mosdóból jött ki a szőke barátnőjével. Mindketten megdermedtek Ryan hangos kérdésére. Mintha direkt csinálta volna. Azt akarja, hogy megöljenek, ha legközelebb egyedül leszek velük? Hálás lehetek a nagyszámnak. Ki tudja, legközelebb nem kapok-e egy hatalmas pofont? Blake-hez fordultam, teljesen megalázva, és a szememmel könyörögtem, hogy hagyja abba. Beharapta az alsó ajkát, hogy elnyomja a nevetését. Végül vonakodva bólintott, amikor látta, mennyire zavar a figyelem. – Ryan, hagyd már. Csak kínos helyzetbe hozod Ley-t. – Kuncogott. Stacy megfeszült, amikor meghallotta a becenevet, amit nekem adott. Hangosan sosem vallanám be, de titokban imádtam, bár általában bosszankodónak tettetem magam, amikor így hív. – Miért hívod Ley-nek? – Kérdezte Blake-től, és sötét, dühös szemei lyukat égettek a fejembe. Kényelmetlenül fészkelődtem a széken, és még többet ittam a turmixból. Blake nevetve közelebb húzta magához. A féltékenység hasított belém, ezért elfordítottam a fejem. – Ne legyél féltékeny, Stacy, ez csak egy becenév, már mondtam neked ezerszer. Hallottam, ahogy tiltakozik, de nem figyeltem rá. Nem volt szükségem arra, hogy az idegesítő hangját hallgassam. Blake már pár hónapja járt vele. Azóta, hogy állítólag abbahagyta a lefekvést számtalan lánnyal. Egyesek csodának tartották. Be kell vallanom, fájt látni, hogy épp ő volt az, aki megfékezte a szokásait. Ő volt az új lány, és Ryan kivételével minden fiú rá volt akadva. A mai napig nem tudom, miért nem kedvelte őt Ryan. Stacy azonnal felkeltette Blake figyelmét, ahogy belépett a Western High folyosóján. És engem gyűlölt attól a pillanattól kezdve, hogy rám vetette a tekintetét, erre a másfél méteres senkire. – Szóval ma este bulizunk. – Jelentette ki Ryan. Felvontam a szemöldököm, és megittam a turmixom utolsó cseppjét. – Holnap iskola van, Ryan. – Emeltem ki. Egyáltalán nem értettem, hogy a tinédzserek miért szeretik lerészegedni magukat, egyáltalán nem szép látvány. Túlzóan forgatta a szemeit. – Jól van már, Ashley, élj egy kicsit. – Apám úgysem engedné. – Vontam meg a vállam. Valójában örültem, hogy apám nem engedte, ez egy jó kifogás. Addig én nyugodtan olvashatok. – Szökj ki. – Javasolta. Nevettem, de nem volt benne semmi humor. – Persze, mintha. – De szükségünk van egy sofőrre. – Durolt. – Fáj a kezem, nem tudok vezetni. – Mondtam szárazon, és betoltam a számba még egy sültkrumplit. – Kit érdekel, ha eljön, a csaj élvezi az unalmas életét. Úgysem bírja a bulit. – Jelentette ki Stacy. Ránéztem, és nem tetszett, ahogy gúnyosan nézett rám. Ökölbe szorítottam a kezem az asztal alatt. Düh járta át a testem, és meg akartam mutatni neki, hogy nagyon is bírom a bulit. Bírom, nem? – Tudod mit? Én is megyek. – Pattantam ki, és megigazítottam a szemüvegem. Ezt hívják társadalmi nyomásnak?