– Mr. Hart azt mondta, hogy egy ideig nálunk fog lakni? – A házvezetőnő kedves, kék szemei mosolyogva ráncosodtak a széleken, bátorítóan. – Ó, igen – Georgia elfordult az előtér ajtaján át látható hatalmas kandallótól, amely egy ugyanilyen hatalmas előcsarnokban állt. – Úgy tűnik. Majd meglátjuk, meddig maradok. Max nagyon kedves volt, hogy elengedett. – Soha nem könnyű újrakezdeni egy új helyen – a szobalány együttérzően biccentett, és intett. – Nagyon szívesen látjuk itt, Miss Georgia. Kövessen. Georgia lófarokba fogta barna haját, és megragadta a poggyásza fogantyúját, követve a barátságos nőt az ébenfekete márványpadlón át az előcsarnokba. Georgia szemeit ismét elvonta a körülötte lévő pompa. A kerek előcsarnok fehér falain több festmény volt. A szoba közepén egy egyszerű fehér szökőkút állt. Georgia maga után húzva a bőröndjét, megvizsgálta a műalkotásokat. A festmények mind a birtok környéki jeleneteket ábrázolták, legalábbis ez tűnt fel az újonnan érkezőnek, mivel az egyiken felismerte a bejárati kapukat és a felhajtót. – Ezek eredetiek? – kérdezte hangosan Georgia. – Én csak megrendelt festményeket veszek a házam díszítésére – szólt egy mély, egyenletes hang a háta mögül. Hála Istennek, hogy megnézte a fényképét az interneten, különben Georgia nem ismerte volna fel a lépcsőn lefelé jövő régi mostohatestvérét, Maxwellt az előcsarnok végén. A futballsztártól a Bitcoin-hősig Max megteremtette a saját vagyonát. Most egy marketingcég tulajdonosa, és folyamatosan hírekbe kerül a gazdagsága és a jótékonysági adományai miatt. Igazi Superman-módra Max fekete haját simára fésülte hátra, lehetővé téve, hogy kristálykék szemei ragyogjanak a keskeny, enyhén barnított arcán. Georgia nem emlékezett rá, hogy korábban ilyen izmos lett volna, de azt mondta magának, hogy az idő megváltoztatja az embereket. Max hasonló gondolatokat forgatott a fejében. Vajon ez Georgia Ross? Az elegáns, magabiztos fiatal nő magabiztosan és kecsesen állt előtte, ellentétben azzal a kicsi, görbe fogú, rekedtes hangú lánnyal, akire emlékezett, aki soha nem engedte el az anyja kezét vacsoránál. Mogyoróbarna szemei felvillantak, amikor észrevette a tekintetét, majd a pillantásuk felismerésre váltott. – Max? – A hangja lágy, mégis érzelmes volt. – Kicsi Georgia – ugratta Max, átkelve a padlón, hogy üdvözölje a vendégét, röviden megölelve. Egy pillanatra egymásra meredtek, emlékezve arra a rövid időre, amikor közös szüleik voltak. Visszatérve a jelenbe, Max emlékezett a jó modorára: – Látom, találkoztál Ruth-tal, ő igazgatja itt a dolgokat. Ruth elmosolyodott, ahogy Max kacsintott rá. – Nagyon kedvesen elbeszélgettünk – mondta Georgia, majd a beszélgetés elhalkult, amikor kinyílt az ajtó, és két komornyik lépett be poggyászokkal. Max felvonta a szemöldökét Georgiára. – Nem hoztam sok mindent, csak ruhákat. – Ruth, el tudnád intézni, hogy Steve és Raymond felvigyék a poggyászát a szobájába? – Max Georgiához fordult. – Hadd mutassam meg a házat. Max visszavezette Georgiát a cseresznyefa bejárati ajtókon át, és újra a napfényre. Egymás mellett sétálva a medencéhez mentek. Georgia szemügyre vette az ovális medencét a hozzá tartozó pezsgőfürdővel. Szobrok és cserjék szegélyezték a medence külső részét, elegáns és kifinomult hangulatot kölcsönözve neki. Egy keskeny sáv kötötte össze a szabadtéri medencét a beltéri medencével, melyeket matt üveg és egy boltíves ajtó választott el. – Ez a medenceház a szabadtéri medencéhez. A beltéri medence területén saját öltöző is van a tornaterem mellett – mondta Max unott hangon, és soha nem lassított a tempóján, miközben bemutatta otthona jellegzetességeit. A medence mellett volt a kert. Különféle fák, cserjék és színes virágok szegélyezték a jól karbantartott kavicsos ösvényt. Minden kanyarban új meglepetés volt a szín, a textúra vagy a funkció. A kert közepén borostyán nőtt és lógott egy ókori görög stílusú pavilonról. – Hűha – sóhajtott Georgia. – Ez gyönyörű. Max bekísérte Georgiát a kert bejáratán, és átvágott a kastélyon. Néhány perc múlva rájött, hogy egyedül sétál, és a milliárdos körülnézett. Georgia egy páva szobrát vizsgálta, amely egy fülkében állt egy pihenő alján. Ahogy kinyúlt, hogy megérintse a kőmadarat, egy tincse a lófarokjából kiesett és az arcába csúszott. Max nem tudta megállni, hogy ne vegye észre, milyen karcsú a csuklója, amikor a füle mögé tűrte. Felnézett, mire elállt a lélegzete. – Jössz? – kérdezte nevetve. Georgia mogyoróbarna szemei meglepetten elkerekedtek, és elpirulva sietett felzárkózni: – Sajnálom, csak annyi látnivaló van. Olyan, mint egy múzeum. Max gúnyosan felhorkant: – De sokkal érdekesebb, nem? – Nem is tudtam, hogy érdekelnek ezek a dolgok. Azt hittem, a sportok érdekelnek. – Tele vagyok meglepetésekkel, Georgia Ross – Max drámai meghajlást tett. Georgia forgatta a szemét, enyhén nevetve: – Arra sem emlékszem, hogy lett volna humorérzéked. – Egyikünk sem volt sokat itt, azokban a pár évben – emlékezett vissza Max. Georgia egyetértett: – Igen, nem sokat láttuk egymást. Georgia csendben sétált Max mellett néhány percig, miközben egy újabb festményekkel szegélyezett folyosón fordultak le. – Soha nem köszöntem meg, hogy itt lakhatok. Max vállat vont, és észrevette, hogy Georgia komoly, mogyoróbarna szemébe néz: – Ez a legkevesebb, amit megtehetek a körülmények között. – Nos, ez nagyon kedves tőled. Köszönöm. Tekintetük találkozott és összekapcsolódott. Kínos csend lett úrrá. Georgia elpirult és elnézett. Max megköszörülte a torkát. – Ó, meg kellene mutatnom, hol van a szobád. Ruth kijött egy szobából a folyosó végén. – Ruth, itt vagy! Meg tudnád mutatni Georgiának a szobáját? – Jössz te is? – kérdezte a fiatal nő. – Majd utolérlek – Max megfordult és leugrott a közeli lépcsőn. – El kell hoznom valamit. – Épp el akartuk kezdeni kipakolni a dolgaidat – mondta Ruth. – A szobád itt van a folyosó végén. Amikor Ruth kinyitotta a hétköznapi kinézetű ajtót, Georgia nem volt felkészülve arra, ami bent van. Álla leesett, amikor meglátta a hatalmas baldachinos ágyat, a kandallót, az ülőgarnitúrát és a saját fürdőszobát. A szoba sarkában egy komód állt hozzáillő tükörrel, és a szoba két oldalán a mennyezetig érő ablakok voltak. – Miért nem zuhanyzol le? – bólintott Ruth a fürdőszoba felé. – Hozo k neked egy törölközőt és friss ruhákat. – Ó, az remek lenne – sóhajtott Georgia. Bement a fürdőszobába, és ismét meglepődött a pazarló méreten. – Ez a szoba nagyobb, mint az egész házam otthon. Amint a meleg víz elérte a hátát, Georgia egy kicsit könnyebben tudott mosolyogni, és egy kicsit könnyebben tudott gondolni a házigazdájára és arra, ahogyan a szája görbült, amikor mosolygott. 'Hé,' gondolta magában. 'Állj meg itt, Miss Georgia. Ő a mostohatestvéred volt... egyszer." Eközben Max lement a földszintre, és odahívta Raymondot, a komornyikot. – Tudnál vágni nekem néhány virágot? – Vágni, uram? – kérdezte Raymond. – Igen, a kertből. Csak vágj néhány virágot a vendégem szobájába. – Nem akarja, hogy rendeljek néhányat...? – Nem, köszönöm, Raymond. Csak vágj néhány virágot, és vidd fel a szobájába. Max visszaindult a lépcsőn, Raymond pedig kiment. Max észrevette, hogy rázza a fejét, próbálva kitörölni Georgia Ross képét a fejéből. – Mit csinálok? – mondta hangosan Max. Aztán magában gondolta: 'A mostohatestvérem volt, mit, két évig? Csak kedves vagyok.' Várt Georgia szobája előtt, és Raymond nem sokkal később megjelent a kért virágokkal egy előkészített vázában. Megköszönve hűséges komornyikjának, Max bekopogott a vendége ajtaján. Ruth gyorsan kinyitotta az ajtót, és a válla fölött hátranézett, mielőtt beengedte a főnökét. Georgia bordó köntösben ült, haja törölközőbe csavarva, a komód nagy tükre előtt. Megpillantva őt, ragyogó mosollyal fordult meg. – Ó! Ezek nekem vannak? – Egy kis üdvözlő ajándék – kacsintott Max, élvezve a mosolyát. – Hova tegyem? – Kérem, tegye ide – mutatott Georgia egy helyre maga mellett, majd elkezdte betenni a fülbevalóját. – Köszönöm, gyönyörűek. Megállt, hogy figyelje, ahogy a vázával közeledik, mielőtt betette a másik fülbevalóját. Ahogy Max a virágokat akarta a komódra tenni, észrevett egy kis, nyitott dobozt a közelben, amelyben valami csillogott. Közelebb hajolt, miközben letette a virágokat. Egy ezüst karkötő, három szál apró gyémánttal összefonva, lila bársonyágyon feküdt. – Milyen szép – jegyezte meg kedvesen. – Ez anyukámé volt – tört meg Georgia hangja. – Ez volt az egyetlen dolog, amit elhozhattam tőle. Rápillantott a vendégére, és látta, hogy könnyek töltik meg a szemét: – Georgia. Nagyon sajnálom, ami az anyukáddal történt. Milyen volt a temetés?