"Már két hete, haver. Még mindig azon a titokzatos nődön gondolkodsz?" – mondja George, miközben az irodám ablakán keresztül nézem a kint sétáló embereket. "Nem róla gondolkodom. A kibaszott megbeszélésen jár az eszem. Harrison egy nagy kupit hagyott maga után, és nekem kell kitakarítanom a negyedév vége előtt." Hazudok, és ő tudja. Persze hogy Samanthán gondolkodom. Azóta nem tudom kiverni a fejemből, amióta találkoztunk. Visszamentem a Bűnösbe, remélve, hogy összefutok vele, de sosem jött el. Kezdem azt hinni, hogy ez a nő nem is létezik. "Ügyvédedként emlékeztetnem kell, hogy az új ügyfél és projekt zöldbe fogja fordítani a cég mérlegét." "Még mindig nem tudom felfogni, hogy a rohadék pénzt sikkasztott, és senki sem vette észre két évig." "A lényeg, haver, hogy megteszed, amit meg kell tenned." Kopognak az ajtómon. "Gyere be" – szólok. "Cromwell úr, elnézést a zavarásért. Stone úr szeretne beszélni önnel. Azt mondja, sürgős. A délutáni megbeszéléssel kapcsolatban." "Engedd be" – utasítom. "Nem ő az, akit ki akarsz rúgni? Akiről azt gyanítod, hogy Harrisonnal dolgozott?" "Ő az, de jelenleg nincs bizonyíték, ami alátámasztaná az elméletet. Jogi szempontból nem rúghatjuk ki konkrét bizonyíték nélkül" – mondom inkább magamnak. "Cromwell úr, köszönöm, hogy ilyen rövid határidővel fogadott" – üdvözöl, belépve az irodába. "Miben segíthetek?" – kérdezem, a lényegre akarok térni. "Tisztában vagyok vele, hogy nem szeretné, ha bárki is tudná, hogy ön az új vezérigazgató. De szerettem volna megkérdezni, hogy elhozhatom-e a vezető elemzőmet a délutáni megbeszélésre." Felállok a székemből, és megállok néhány lépésre tőle. "Megszakítod a megbeszélésemet, hogy kibaszott engedélyt kérj egy elemzőnek, hogy csatlakozzon egy bizalmas ügyfélinformációkat tárgyaló megbeszéléshez?" – állítom, nem kérdezem. "Nem akartam megszakítani a megbeszélését" – mondja, George-ra nézve. "Egyszerűen csak meg akarok bizonyosodni" – kezdi. Magasabbra állok, és teszek még néhány lépést közelebb, hogy megbizonyosodjak arról, hogy egyértelműen megérti a következő szavaimat. "A tetteid azt sugallják, hogy nem vagy képes ellátni az alelnöki feladataidat. Talán ez nem a te pozíciód." "Dehogynem az. Csak Samantha nagyszerű támogatást nyújt, és úgy tudja elemezni az információkat és a számokat, mint senki, akivel valaha is találkoztam." Abban a pillanatban, hogy kimondja Samantha nevét, nem tudom nem azon gondolkodni, hogy a titokzatos nőmről beszél-e. "Hozd el a megbeszélésre. Én fogom eldönteni. El vagy bocsátva" – teszem hozzá, mielőtt bármit is hozzáfűzhetne. Ahelyett, hogy visszasétálnék az asztalomhoz, kilépek az irodából, és odamegyek Paige-hez. "Miben segíthetek, Carmichael úr?" – kérdezi, miközben az asztala előtt állok. "Minden információt kérek Stone vezető elemzőjéről. Úgy gondolom, Samantha a neve." "Azonnal, Carmichael úr." Megfordulok, és visszasétálok az irodámba. "Mekkora az esélye, hogy ő az?" – mondja George, amint belépek. "Nincs valami dolgod?" – kérdezem, az asztalomhoz érve. Nevetni kezd. "Azt hiszem, van. Ne táplálj hiú reményeket. Fogadok, hogy nem ő a titokzatos nőd. Még mindig azt hiszem, hogy kitaláltad őt, haver. Nem mintha bizonyítékom lenne arra, ami történt" – mondja felállva. Nem válaszolok neki. Egyedül akarok maradni a gondolataimmal. Nem vagyok biztos benne, hogyan, de tudom, hogy ő az. Érzem. Az, hogy elérhető közelségben van, az egyetlen dolog, amire gondoltam azóta, hogy találkoztam vele, és magamévá tettem. Miközben arra várok, hogy Paige visszatérjen Samantha megerősítésével, megcsörren a mobilom. Rá nézek. A képernyőn Katherine neve jelenik meg. Megnyomom a figyelmen kívül hagyás gombot, de újra csörög. Ha nem veszem fel, addig fogja folytatni, amíg fel nem veszem. "Mit a kibaszott akarsz, Katherine?" – kérdezem ingerülten. "Meddig fogsz még így bánni velem, Matthew? Nem gondolod, hogy ideje lenne hazatérned, és folytatnunk az esküvői előkészületeket?" "Húzz el, Katherine. Nem fogom megismételni magam. Végeztem veled. Az anyámmal való színjátékod egy hölgyhöz méltatlan." "Ne izgasd fel magad. Nem azt akarod mondani, hogy nem tudjuk megoldani, ami most éppen zavar." Mély levegőt veszek, szeretném megőrizni az irányítást a bennem növekvő harag felett. "Először is, egy hölgynek kellene lenned, és nem proli módon beszélned." "Nem kell sértegetned, Matthew. Nem vagyok alacsonyabb osztályból való." Ahogy kimondja a szavait, Paige belép az irodámba egy mappával a kezében. "Ne hívj többet, Katherine, utoljára figyelmeztetlek." Befejezem a hívást. "Nem akartam zavarni" – mondja Paige félúton megállva. "Nem zavarsz." Kinyújtom a kezem, hogy odaadja a fájlt. "Hamarosan több információm lesz. Addig is megtalálja az önéletrajzát és az interjú során készített jegyzeteket. Talál egy írásbeli figyelmeztetést is, amiről senki sem érti, miért kapta." "Köszönöm. Tartsd vissza az összes hívásomat." "Rendben" – mondja távozva. Azonnal kinyitom a fájlt. Igazam volt. A céges igazolványképe megerősíti, hogy ez a Samantha az én Samanthám. Samantha Davis Tallulah-ban, Louisiana államban született. A NYU Stern School of Business-en végzett, az évfolyamának legjobb egy százalékában. Három hónapja dolgozik a Cromwell Wealth Managementnél. A lista olyan részletekkel folytatódik, amelyek nem számítanak nekem. Kíváncsi vagyok Paige megjegyzésére a megrovással kapcsolatban, kihúzom. Azt írja, hogy a teljesítménye átlagos, és nem teszi meg azonnal, amit kérnek tőle. Eltöpreng, miért kérné Stone, hogy hozza el a megbeszélésre, ha így érezte, tekintettel arra, hogy ő írta alá az írásbeli figyelmeztetést. De nehéz elhinni a szavait, amikor az a nő, akit leír, nem az a nő, aki minden parancsomat követte azon az éjszakán, amikor magamévá tettem. Végső soron én fogom megítélni, hogy ki Samantha Davis, és hogyan teljesít. ∞ A megbeszélés már tizenöt perce tart, és Samantha még nem jelent meg. "Nincs időm vesztegetni" – ugatok Stone-ra. "Mindjárt itt kell lennie. Ha akarja, megnézhetem, mi tartja vissza." Látom, hogy fel akar állni, de ahogy megteszi, meglátom Samanthát a konferenciaterem ajtaja felé sétálni. A fal üvegből van, és nehéz elkerülni őt. Le van hajtva a feje, és egy köteg iratgyűjtő és prezentáció van nála. "Ez hülyeség" – mondom inkább magamnak, felállva, hogy segítsek neki az ajtóval, amit nem fog tudni kinyitni. Mire odaérek az ajtóhoz, még mindig nem nézett fel, és az iratgyűjtők akadályozzák a kilátást. Nem veszi észre, amikor kinyitom az ajtót, és elé lépek. Beleütközik. "Hoppá, sajnálom" – mondja végre felnézve. Majdnem elejti, amit tart, amikor rájön, hogy én vagyok az. "Ennyire alkalmatlan vagy, hogy nem figyelsz?" – hallom Stone-t magam mögött. Nem adok neki esélyt a válaszadásra. Az arca elpirult a zavartól. "Mindenki kifelé, kivéve téged, Samantha" – mondom, átvéve tőle az iratgyűjtőket és a prezentációkat. Székek kezdenek elmozdulni. Félreállok, hogy Samantha beléphessen a konferenciaterembe. Nem meri rám nézni. Körülbelül egy perc telik el, mire mindenki elmegy. "Milyen furcsa itt találkozni" – mondom, mindent a konferenciaasztalra téve. "Én" – kezdi, de becsukja a száját. "Nekem kéne" – kezdi újra. Lépek egyet közelebb, csökkentve a köztünk lévő távolságot. Azonnal betölti a levegőt körülöttünk az édes vanília illata. "Elment a hangod?" – ugratlak. "Cromwell úr, nem szabadna így látni minket. Az emberek rossz benyomást fognak szerezni." Hátralép egyet. Elnézek mögötte, és látok néhány embert, aki diszkréten próbál a mi irányunkba nézni, köztük Stone is. "Gyere velem" – parancsolom neki, elhaladva mellette, hogy kinyissam az ajtót. Nem mozdul. "Nem kérdeztem" – teszem hozzá. Odasétál, hogy felvegye az iratgyűjtőket és a prezentációkat. "Hagyd ott." Mély levegőt vesz, és elindul. "Cromwell úr, beszélhetek Samanthával a teljesítményéről" – mondja Stone, elállva az utunkat. "Nem szükséges." Úgy néz ki, mintha mondani akarna valamit, de meggondolja magát. Továbbra is az irodámba vezetem Samanthát. "Paige, gondoskodj arról, hogy senki se zavarjon minket" – parancsolom az asztala előtt. "Semmi gond, uram." Félreállok, és beengedem Samanthát először az irodába. Utánasétálok, és bezárom az ajtót magam mögött. Az üvegajtó és a Paige asztalára néző fal befagy. Odasétálok Samanthához, aki az irodám közepén áll. Közelebb lépek, és a kezeim közé fogom az arcát. Nincs értelme húzni az időt, megcsókolom, és a legközelebbi falhoz vezetem. Eddig a pillanatig nem is realizáltam, milyen hevesen vágyom rá. Lágy nyögések szöknek ki a szájából, azonnal kemény leszek tőlük. "Matthew" – suttogja, megszakítva a csókot. De nem veszem figyelembe, hogy a nevemen szólít, amit arra használ, hogy leküzdje a vágyát. Újra megcsókolom. Ezúttal felveszem. Átkarolja a lábát a derekam körül. Odasétálok az asztalomhoz, és leülök rá. "Azt hittem, soha többé nem látlak" – vallom be. Csendben bámulunk egymásra. "Vissza kell mennem dolgozni, Cromwell úr" – mondja kifulladva, a buja szemei elárulják. "Te nem mész sehova. Én még csak most kezdtem" – mondom neki, ezúttal összetörve az ajkait.