ARDEN Cade elfoglalta a helyét Jaxon mellett, teljessé téve a négy alfát a különböző frakciókból. Így látva őket, éreztem a testükből áradó hatalmas aurát. Nem pillantottak egymásra, de a köztük lévő versengés világos volt, mint a nap. – Ez a négy fogja eldönteni a következő két évre a tartózkodásunkat – folytatta Tessa, tekintetét a színpadra szegezve, elszánt arckifejezéssel. – Idén még nagyobb a tét. Végül felé fordultam. – Hogy érted? – Ez egy monumentális pillanat – válaszolta –, mert itt vannak a valódi alfák. Valódi alfák. Hogy felejthettem el? Egyszer régen a hazánkban, Fenrában, nem voltak frakciók. Én a Szétválás után születtem, így sosem ismertem az egyesült Fenrát – csak a régi időkről szóló történeteket, amikor egy alfa uralkodott mindenen. De a hatalom túlságosan koncentrálódott, és sokan zűrzavarba estek. A farkasok tiltakozásba kezdtek, szabadságot követelve az abszolút uralom alól. Sok küzdelem után a közvélemény győzelmet aratott. A káosz elfojtása érdekében Fenrát négy szuverén frakcióra osztották. Fenra négy frakciója mindegyike több tucat falkából áll. De felettük van egy vérvonal, amely előtt mindenki meghajol: a Valódi Család. A Trevanék voltak a Valódi Család Nyugaton. Nem sokat tudtam a többi Valódi Családról, de úgy tűnt, hogy az időzítésük szoros volt a terhességeikkel, mivel most itt voltak a fiaik. De a béke megőrzése érdekében létezik az Egyesült Frakció – amelyet a Valódi Családok, a legkompetensebb dolgozók és néhány figyelemre méltó egyén alkot. Együtt alkotják Fenra törékeny harmóniájának gerincét. Ennek középpontjában a Praetor áll – egy egyén, akit Fenra polgárai választanak. Sem frakcióhoz nem kötődik, sem vérvonalhoz nem hű, a Praetor a köztes területként szolgál. A semleges hang. Az emberek arca. Az Egyesült Frakció egyik legerősebb intézménye az Elite. Egy akadémia, amelyet Fenra legfényesebb és legerősebb ifjúsága számára építettek. Ennyit tudtam az iskoláról – és ezért is csodáltam annyira. – Idén az egyes frakciók jövőbeli alfái csatlakoztak hozzánk! – kiáltotta Mr. Winters, kiragadva a gondolataimból. – Ez csak egyszer fordul elő nagyon ritkán! Nem hiszem el, hogy végre elértünk egy olyan évszázadot, amikor ez megtörténik. – Izgatott csillogás volt látható a szemében a nagy képernyőn keresztül. – A tanítás hivatalosan hétfőn kezdődik – folytatta, ami éljenzést váltott ki a diákságból. – Addig is szeretném, ha megismerkednétek az egyetemmel. Ó – és hogy felejthetném el? Minden diák, aki részt vett az általános gyűlésen, 50 pontot kap! Zengések visszhangoztak a teremben, majd még hangosabb éljenzés a tömegből. – Köszönöm mindenkinek, és legyen egy elit napotok! – zárta beszédét. Ezzel a diákok elkezdtek kivonulni a teremből, de én a helyemen maradtam. – Pontok? – motyogtam. Tessa összehúzott ajkakkal pillantott rám. – Úgy tűnik, tényleg nem sokat tudsz az Elitről, mi? Kinyújtotta a kezét. – Akarsz kaját szerezni, hogy beszélhessünk róla? – Persze – válaszoltam, végigfuttatva az ujjaimat a hajamban. Mindenképpen szükségem volt ételre, hogy feldolgozzam mindent. Elkezdtünk sétálni a termekben, és épp be akartam lépni az első menzára, amikor Tessa hirtelen elhúzott. – Mit csinálsz? – kérdezte, tágra nyílt szemekkel. – Enni megyek? – Nem oda, te buta – mondta. – Az az Elite-nek van fenntartva. – De hát nem vagyunk mi Elite-ek? – Döntöttem a fejem oldalra. – Nem hivatalosan – válaszolta. – Az Opulencia menzát a legmagasabb pontszámmal rendelkező farkasoknak tartják fenn – vagy a gólyák esetében a leggazdagabbaknak. – A szegregáció őrület. – Mondd el nekem – motyogta Tessa. – De egyelőre betartjuk a szabályokat. Gyere – a közös menza erre van. Beléptünk a menzára, és gyorsan végigpásztáztam a termet, keresve azt a személyt, akit el akartam kerülni. De valószínűleg az Opulencia teremben volt, így kicsit megnyugodtam. Tessa és én átnéztük az ételkínálatot, és nem tudtam megállni, hogy halkan fel ne sóhajtsak. A választék hatalmas volt, különösen ahhoz képest, hogy közösnek van címkézve. Ha itt ilyen jó, el sem tudtam képzelni, milyen fényűző lehet az Opulencia menza. Tettem egy kis steaket és burgonyát a tányéromra, és fogtam egy epres tejet. Kis mosoly jelent meg az ajkaimon. Mindig is ez volt a kedvencem, bár anyám utálta venni. Szerinte csak meghíznék tőle. – Ott! – kiáltotta Tessa, egy üres helyre mutatva a sarokban. Gyorsan odamentünk, de ahogy leültem, a természet hívott. – Bármennyire is szeretnék többet megtudni erről a rendszerről, pisilnem kell – mondtam. Tessa kuncogott, szórakozott arckifejezéssel pillantva rám. – A mosdó jobbra van – mondta. – Nem bánod, ha már eszem, ugye? Éhezem! – Nem, nyugodtan – válaszoltam. – Egy perc múlva visszajövök. Mosolygott, miközben gyorsan kisétáltam a menzáról a mosdó felé. Sajnos a közös menza melletti női mosdót felújították. Csettintettem a nyelvemmel, türelmetlenül dobolva a lábammal. Nagyon kellett pisilnem. Észrevettem a mosdó tábláját az Opulencia terem közelében, néhány méterre. – Nem ártana, ugye? – motyogtam. Tessa csak arra figyelmeztetett, hogy ne menjek be a menzára, nem a mellette lévő mosdóba. Ezzel a gondolattal bólintottam magamnak. Igen, ez közterület volt. Beléptem a puccos mosdóba, és elvégeztem a dolgom, elszórakozva az ultramodern WC-kkel. Miután megmostam a kezem, kiléptem – csak hogy azonnal megbánjam. Ott volt az a személy, akit a legjobban el akartam kerülni. Jaxon a falnak támaszkodott, egy másik nőt csókolva, aki nem Sienna volt. A nyelve úgy fedezte fel a száját, mintha egy barlang lenne, és erősen megragadta a testét, nyomokat hagyva a csupasz bőrén, ahol a pólója felcsúszott. A szívem kihagyott egy ütemet – de nem jó értelemben. Nem számít, mennyire tagadtam, még mindig fájt a mellkasom. Egy olyan fájdalom, amely nem múlna el, miután két évig szerettem őt. De aztán elváltak, és ezt a fájdalmat felváltotta a félelem. Nem engedhettem meg, hogy meglásson. Még nem. Nem álltam készen. Pánikba esve a legközelebbi ajtóhoz rohantam, ami történetesen a férfi mosdó volt. Csendben becsuktam és bezártam, visszatartva a lélegzetem. – Áh, tényleg – motyogtam. – Nem akarom látni azt a gazembert. Eltelt néhány másodperc. Nem látott meg. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel. De a békém nem tartott sokáig. – Te vagy a következő a várólistán? – kérdezte egy mély hang hátulról. Felkiáltottam és megfordultam, a szemeim elkerekedtek, amikor egy másik ismerős arcot láttam, egy nő kapaszkodva az oldalán. Csókolta a nyakát, nyalogatva, mintha ő lenne a legfinomabb dolog a világon. Csettintett a nyelvével, és finoman eltolta a fejét. – Ne hagyj nyomokat. Már mondtam neked. Összehúztam a számat zavartan. – Válaszolj a kérdésemre – mondta, felhúzva a szemöldökét. – Egy foglalkozásra jöttél? Nem tudtál várni pár percet, mielőtt befejeztük? – N–nem? – dadogtam, mozdulatlanul, mint egy szarvas a fényszóróban. – Nem vagy biztos? Megköszörültem a torkom, és kiegyenesítettem a testtartásom, kényszerítve magam, hogy a szemébe nézzek. Fogalmam sem volt, mit ért foglalkozás alatt, de biztos voltam benne, hogy nem én vagyok a következő a várólistáján. – Nem, Elias alfa – mondtam határozottan. – Nem egy foglalkozásra jöttem – bármi is legyen az.