Trisztán – Én csak azért vagyok itt, hogy gondoskodjak az apádról – szólt, távoli és jeges pillantást vetve rám. – Amint jobban lesz, elmegyek. Mélyet sóhajtottam, miközben Zaharára néztem és megbánó arckifejezésére. Úgy döntöttem, elviszem vacsorázni a vonakodó társamat, remélve, hogy jobban megértjük egymást, és legyőzzük a múlt sebeit. De úgy tűnt, a seb mélyebb, mint gondoltam. – Zahara, értem