Három óra telt el azóta, hogy Elaine Gray-t elrabolták. A félelem hatalmába kerítette a szívét, és minden perc elviselhetetlen szorongás súlyával nehezedett rá. Zavartságában meghallotta a megszokott és megnyugtató, egyenletes lépések zaját. Anson Cameron volt az. A férje végre megérkezett! A remény halvány szikrája lobbant fel Elaine száraz szemében. Azonban ez csak egy pillanatig tartott, mielőtt szemei ismét elhomályosultak, amint meglátta Lamia White-ot, aki mellette volt megkötözve. Elaine nagyon jól tudta, hogy Lamia az a nő, akit Anson igazán szeret. Lamia külföldről való visszatérése óta Anson éjszakai távollétei egyre gyakoribbá váltak. Most Elaine biztos volt benne, hogy sietős érkezése nem neki szól, a törvényes feleségének, hanem Lamiának. "Nos, Mr. Cameron, gyorsabban jött, mint vártam," jegyezte meg az egyik emberrabló, miközben a pengével játszott. Az éles penge megtörte a napfényt, káprázatos íveket rajzolva a levegőbe. Anson szigorú tekintete gyilkos szándékot árult el. "Engedjétek szabadon őket!" - parancsolta. "Ó, nagyon szívesen, Mr. Cameron. De azt hiszem, legalább értékelnie kellene az erőfeszítéseinket." Anson összeszűkítette a szemét, és azt mondta: "Persze. Amíg biztonságban vannak, hajlandó vagyok minden feltételeteknek eleget tenni." Az emberrabló pillantása Elaine-en és Lamián időzött, majd ravasz csillogással Anson arcára szegeződött. "Mr. Cameron, úgy tűnik, ez a két nő nagyon fontos önnek, de csak az egyiküket engedhetem el, a másikat pedig túszként kell tartanom." Elaine arca elsápadt. Amióta feleségül ment Ansonhoz, többször is hallotta, ahogy a szobalányok otthon azt suttogják, hogy néma nőként nem méltó hozzá. Ezért, mivel Lamiát és őt egyszerre rabolták el, Anson biztosan Lamiát választja majd helyette. Lamia arca könnyektől ázott, és zokogva mondta: "Anson, ne törődj velem. Mentsd meg Elaine-t!" Anson szemében Lamia ebben a pillanatban hihetetlenül gyenge volt, de rendíthetetlen aggodalma Elaine biztonságáért volt. Anson arckifejezése hideg maradt, és csak rápillantott Lamiára. Hideg hangon megparancsolta az emberrablóknak: "Engedjék el Lamiát." Határozott döntése mintha egy bombát robbantott volna Elaine fejében, darabokra törve az elméjét. Tudta, hogy Anson ilyen döntést fog hozni a kezdetektől fogva, de mégis összetört a szíve, amikor Anson ténylegesen megtette. Az emberrabló felvonta a szemöldökét, mosolya pedig egyre baljósabb lett. "Úgy tűnik, nem igazán elégedett a néma feleségével, Mr. Cameron." Anson szigorúan összevonta a szemöldökét. Szemei elsötétedtek, és a benne lévő gyilkos szándék egyre erősebb lett. "Azt mondtam, engedjék el!" "Mi lenne, ha tízmillió dollárt kérnék mindkettőjükért?" - javasolta az emberrabló, majd jelt adott a segédjének. A segéd megragadta Lamia csuklóját, és durván Ansonhoz vonszolta. Anson azonnal a karjaiba vonta Lamiát. Ahogy a vérző lábaira nézett, a szemeiben lévő gyilkos szándék szinte a robbanásig jutott. "Anson, Elaine-t kellett volna megmentened! Én már nyomorék vagyok. Élet vagy halál, nekem már nincs különbség!" "Bízd rám." Anson átadta Lamiát az asszisztensének, Milo Jonesnak. "Vidd biztonságba. Most." Milo bólintott, és Lamiával a karjaiban elindult. "Mr. Cameron, betartottuk a szavunkat, és elengedtük." Az emberrabló megragadta Elaine karját, és a szikla szélére hátrált. "Most adja ide a kért 10 millió dollárt, és elmehet a feleségével." Anson szigorúan válaszolta: "Most nem tudok ennyi készpénzt összeszedni. Csak kétmillió dollárom van." Az emberrabló összeszűkítette a szemét, és a kést Elaine karcsú és finom nyakához szorította. Nem mutatott kegyelmet, és egy mély seb jelent meg azonnal Elaine nyakán. "Kétmillió dollár? Mr. Cameron, játszadozik velünk?" "Hidd el vagy ne, ez minden, amit ki tudok hozni." "Ugyan már! Maga egy nagykutya!" - mordult fel az emberrabló. "Azonnal akarja, de a bankban nincs ennyi készpénz. Adok még hatmillió dollárt tizenöt perc múlva. Mit szól hozzá? Gondolkozhat rajta." Az emberrabló összevonta a szemöldökét, és azt mondta: "Mr. Cameron, úgy tűnik, egyáltalán nem törődik a hülye feleségével. Mivel ez a helyzet, ne hibáztasson minket, amiért kegyetlenek vagyunk." Anson összeszűkítette a szemét, és azt mondta: "Végül is törvényesen házasok vagyunk. Ha valami történne vele, az emberek azt hinnék, hogy szívtelen vagyok." "És? Feladja őt, vagy nem, Mr. Cameron?" Beszéd közben Anson lassan közeledett az emberrablóhoz. Az emberrabló fenyegetően hadonászott a késével, szeme brutalitással telt meg. "Tartsa távol magát tőlem! Megölöm, ha mersz közelebb jönni!" Anson arckifejezése változatlan maradt. Ahelyett, hogy a habozás bármilyen jelét mutatta volna, továbbment előre. "Mr. Cameron, tényleg azt hiszi, hogy nem merek bántani?" A következő pillanatban megvágta Elaine karját, és a vér azonnal vörösre festette a ruháját. A fájdalom hirtelen érzése hevesen küzdött Elaine-ben. A lába alatti kavicsok folyamatosan lefelé gurultak a szikláról, így remegett az élet és a halál határán. Ahogy Anson közelebb lépett, a szemei egyre homályosabbá váltak, mintha a szívében lévő utolsó reménysugár is kialudt volna. A férfi, akit több mint egy évtizede szeretett, egy másik nőt választott, amikor veszélyben volt. És most, bár az emberrabló már bántotta, Anson könyörtelenül közeledett, teljesen figyelmen kívül hagyva a biztonságát. Elaine szorosan lehunyta a szemét. Aztán halvány mosollyal mondta Ansonnak: "Viszlát, Anson Cameron."