– Válni akarok, Cassandra, egy szégyentelen nő vagy! – Lucian kegyetlen szavai szíven ütötték, és könnyek gyűltek a szemébe. Cassandra az ágyon feküdt a szobájában, amikor az ajtó berobbant, és Lucian rontott be, egy barna borítékkal a kezében. – M…mit mondasz? – ráncolta a homlokát. Nem ez volt az első alkalom, hogy a férje ezeket a szavakat vágta a fejéhez, de ma valahogy más volt, ráadásul ott volt az a barna boríték, amiről imádkozott, hogy ne a válási papírokat rejtse. – Sokszor hallottam pletykákat a te mocskos tetteidről, és mindig úgy döntöttem, hogy süket fülekre teszek. Azt hittem, nem igaz, de tévedtem, hogy nem vettem tudomást róluk! – tornyosult fölé, és ordított. – Soha nem tettem semmit, amiért ezeket a neveket érdemelném, Lucian – tört meg a hangja. – Cassandra, neked volt merszed a hátam mögött más férfiakkal találkozni, és mintha ez nem lenne elég, odaadtad magad nekik, mint egy kurva! – Nem hagyom, hogy a morálomat sárba tiporják, Lucian. Te aztán ne mutogass másokra. Csendben voltam a házasságunkhoz fűződő feltételek miatt, és csak néztem, ahogy a szeretődet mutogatod mindenkinek. Te ebben semmi rosszat nem láttál, de… – Azzal akarod elfedni a bűnödet, hogy Rosaline-t is belekevered ebbe? Attól még nem változik, hogy egy másik férfi hált veled! – üvöltötte. – Nem vádolhatsz egy ilyen erkölcstelen dologgal, Lucian. Én… – Ezt vádaskodásnak hívod? – ráncolta a homlokát, és az arcába tolta a mobilját. Cassandra összevonta a szemöldökét, elvette tőle a telefont, és a képet bámulta. Ő volt a képen. Ő volt egy hotelszobában a takarók alatt. Ez egy másik kép volt róla egy férfival a takarók alatt. – M…mi ez? – tántorgott meg, ahogy Lucian elkapta tőle a telefont. – Ez nem én vagyok, esküszöm! – sírta. – Akkor ki az? Valakit hibáztatni fogsz ezért? – Ez photoshoppolt! Nem én voltam, hidd el, kérlek! – És mi van? Én mutogattam a szeretőmet? Tudtad nagyon jól, hogy szerettem Rosaline-t, mielőtt te meghúztad a megfelelő szálakat, hogy a nagypapám rád kényszerítsen engem. Még az után is, amit az apád tett, a nagypapám szemet hunyt felette, és belekényszerített ebbe a házasságba veled! – De most mi van? Az egyetlen ember, aki kiállhatott melletted, betegágyban fekszik, és mielőtt észrevennéd, átveszem az L.G. cégcsoportot! Cassandra hevesen rázta a fejét, könnyek ömlöttek az arcán. – Esküszöm, soha nem csaltalak meg. Tudom, hogy nem kedveltél, és nem kérdőjeleztem meg, de kérlek, bízz bennem. Nem én vagyok a képen. – Tartsd meg magadnak ezeket a hazugságokat. A nap végéig adok időt, hogy aláírd azt a dokumentumot – ezzel a szavakkal a papírokat a fejéhez vágta. Cassandra sietve letérdelt, és átkarolta a lábait, miközben a férfi a szobából készült kifelé. Könyörgött, zokogva sírt: – Bármit megteszek, amit kérsz, de kérlek, nem válhatsz el tőlem. Én… én… Kérlek, ne! – Annyira szemérmetlen és hihetetlen vagy – rángatta ki a lábát a karjai közül, majd sziszegett. – Várj, nem gondolod, hogy a dolgok megváltoznak közöttünk amiatt, ami azon az éjszakán történt, ugye? – megállt, és ezt mondta. Cassandra szétnyitotta az ajkait, de nem jött ki hang. Lucian emlékezett arra, ami azon az éjszakán történt? Teljesen legyőzve érezte magát, úgy gondolta, meg fog halni. Mielőtt észrevehette volna, a szoba kétszárnyú ajtaja hatalmas csattanással csapódott be, amitől összerezzent. Miután megbizonyosodott róla, hogy elment, kivette a terhességi tesztet a zsebéből, a két piros vonalat nézte, és felsóhajtott. Semmi esélye nem volt arra, hogy elmondja a férfinak, hogy már a gyermekét hordja a szíve alatt. Valószínűleg elvinné a kórházba, és kidobná őt és a babát, vagy még jobb, megszülné vele, és elvenné tőle a babát. Megváltozna a férje véleménye, ha tudná, hogy már a gyermekét hordja a szíve alatt? De másrészt éppen azzal vádolták meg, hogy megcsalta, semmi esélye nem volt arra, hogy elhiggye, hogy a baba valóban az övé. Néhány hónappal ezelőtt Lucian lerészegedett, és megpróbált erőszakot alkalmazni vele szemben. Ő készségesen hagyta, hogy a részeg férje szexeljen vele abban a reményben, hogy a dolgok megváltoznak közöttük. Azonban a következő reggel eljött, és a férje úgy viselkedett, mintha semmi sem történt volna közöttük. Persze, semmi esélye nem volt arra, hogy a férje elfelejtette volna, mi történt közöttük. A házasságuknak egy évig kellett volna tartania, de mivel Lucian nagypapájának különös érdeke volt iránta, és nagyon szerette őt, nem tudták folytatni a válást, mivel a férje, Lucian nagyon tisztelte a nagypapáját, és nem válhatott el tőle. De most, hogy a nagypapa balesetet szenvedett és kómában van, semmi esélye nem volt arra, hogy a válás ne folytatódjon. Egy idő után Cassandra felvette a válási papírt, felállt, és az ágy szélére ült. Aztán elkezdte elolvasni a szerződés feltételeit. Ha aláírja a válási papírokat, tizenötmillió dollárt kap tartásdíjként. Félretette a papírokat, és megérintette a hasát. Ennek több mint elégnek kell lennie a születendő gyermeke szükségleteinek kielégítésére. Cassandra nevetett, miközben a falra akasztott Luciannal közös esküvői képére pillantott. Ez a nevetés fájdalommal, nyomorúsággal és bűntudattal keveredett. Szánalmas volt. Nagyon szánalmas. Ha visszautasította volna Lucian nagypapájának ajánlatát, hogy feleségül menjen az unokájához cserébe azért, hogy ne büntessék meg az apja bűnéért. Talán nem ragadt volna ilyen nyomorúságosan ebben a pokolban, amit házasságnak hív. Talán megbocsátottak volna az apja bűnéért. Talán, vagy talán nem. Az a tény, hogy el fogja hagyni a háztartást, nem fájt annyira, mint az a tudat, hogy a babája szenvedhet az apja nélkül. Cassandra lustán ásított, és hátradőlt, amíg a háta hozzá nem ért a puha matrachoz. Csak egy ember örülne a legjobban ennek a hírnek, és ez az anyósa lenne. Végül is, a nő a fia szeretőjét akarta neki. Cassandra nem tudta, mennyi ideig merengett a nyomorúságos életén: – El fogok menni. Ez a helyes dolog – mondta, mielőtt végre elaludt.