Enzo szemszöge 12 évvel korábban – Enzo…? – Édesanyám éjszaka ébresztett fel, nagy barna szemei könnyekkel telve, melyek finoman csordogáltak le hosszú, sötét szempilláiról. Álmosan ébredtem, és láttam, hogy fölém magasodik. – Anya? – kérdeztem, és a sötétben próbáltam kivenni az arcát. Hideg volt; nem volt túl sok fűtésünk a kis otthonunkban. Nem volt sok pénzünk fűtésre, de anyám sosem éreztette, hogy szegények lennénk. – Mi a baj? – súgtam neki, nem akartam felébreszteni a házban lakó többi embert. – Apád meghalt… – mondta halkan, remegő hangon. Meg volt rémülve. De mitől? – Elment, édesem – mondta újra. Amit apámról hallottam, nem volt jó ember. Terhesen hagyta anyámat, elutasította, és arra kényszerítette, hogy egy másik falkában éljen. Gyakran szörnyetegnek nevezte. – Te vagy az egyetlen élő rokon… – folytatta. – A bétája jön érted. Vele kell menned… – Mi? – kérdeztem, gyorsan felülve az ágyban; csendre intett, és átkarolt. – Tudom, ez hirtelen jött. De neked kell a Calypso alfájának lenned. Sosem akartam ezt neked ilyen hamar, kincsem. Fogalmam sem volt, mit jelent falkát vezetni és alfának lenni. Szavakat sem találtam, és be kellett vallanom, halálra voltam rémülve. Még csak tegnap futkároztam a barátaimmal, és gyerek voltam. Most holnap ilyenkor egy teljesen más falkában leszek, és vezetőként fogok viselkedni. Semmi sem volt számomra érthető. – Velem jössz, ugye? – kérdeztem, szavaim remegtek. Még jobban sírt, és megrázta a fejét, szorosabban átölelve engem. – Attól tartok, nem tehetem – mondta rekedten. – Az én helyem itt van. A tiéd pedig ott. Hihetetlen alfa leszel, Enzo. Sokkal jobb, mint amilyen az apád valaha is volt. Csodálatos dolgokat fogsz elérni az életedben… – Nem hagyhatlak itt – súgtam, a könnyeim megtöltötték a szemeimet. Nem gyakran sírtam, még fiatal koromban sem. De a gondolat, hogy itt hagyom anyámat ebben a pokoli helyen, hatalmas csomót kötött a gyomromba. – Figyelj rám – súgta, az arcomat a kezébe fogva. – Apád sok rosszat tett az életében. Sok embernek ártott. Valószínűleg sokat fogsz hallani róla, amint Calypsóba érsz. Ő az oka annak, hogy mi, farkasok így élünk… mert annyira sokat akart, hogy mindent elvett mindenkitől. De te, édes Enzo, helyrehozhatod a dolgokat, és jobbá teheted mindannyiunk számára… – De hogyan? Én csak 9 éves vagyok… – mondtam, nem tudtam elrejteni az aggodalmat a hangomból. – Mit tehetek, hogy segítsek? Miért nem jöhetsz velem? – Apád túl veszélyessé tette. Vannak, akik még mindig ártani akarnak nekünk. A követői most szétszóródtak, még mindig a sötétben leselkednek. De te jobbá teheted a dolgokat. Fényre hozhatod őket. Keményen dolgozhatsz, és hatalmasabbá válhatsz, mint amilyen az apád valaha is volt. Megvédheted azokat, akik úgy élnek, mint mi… Használhatod az erőidet jóra. – Megígérem – súgtam, szorosan átölelve anyámat. – Nem foglak cserbenhagyni. Amikor a csúcsra érek, és a csúcsra fogok érni, visszajövök érted. Megbüntetem azokat, akik rosszat tettek velünk, és nem állok meg, amíg ez a királyság újra biztonságos nem lesz. Visszacsinálom, amit apám tett. … – Alfa Enzo? Hallasz engem? – Bastien hangja szakította meg gondolataim fonalát. Körbepillantottam a konferenciaasztalnál, ahol a bizottság többi alfája összegyűlt. A Higala Alakváltó Akadémia Alakváltó és Harci kurzusáról beszéltek, és arról, hogy az eredeti professzor egy kóbor támadás során meghalt. Bastien, a bizottság vezetője éppen új professzort akart kinevezni. Már tudtam, hogy engem fog kinevezni; hülye lett volna, ha nem. Én voltam az egyik legerősebb és legjobb alfa a munkára. Bastien mellett én voltam a legkeményebb és legvadabb alfa, aki a földjeinken járt. De még hosszú utat kellett megtennem, mielőtt felülmúlnám az elhidegült apámat, aki 9 éves koromban halt meg. – Szükséged van rám, hogy átvegyem a professzori szerepet – mondtam, hátradőlve az ülésben. Ez nem kérdés volt, és nem is ajánlat. Bastien a többiekre nézett, akik már rég elhallgattak. – Igen – válaszolta Bastien. – Hajlandó lennél megtenni? Nem volt választásom; én voltam a legfiatalabb alfa a bizottságban. És a legújabb. Még technikailag próbaidőn voltam, és nem utasíthattam vissza őket, ha fel akartam kapaszkodni a csúcsra. Azonban a tanítás gondolata bosszantott. Lehetetlen megtanítani a diákokat arra, amit én csinálok. Biztosan az ő amatőr harcuk fog az agyamra menni. De azért bólintottam a fejemmel. – Igen, uram – mondtam végül egy hosszú szünet után. – A diáktanács beszélni akar veled. Tudatom velük, hogy számítsanak rád. A megbeszélés véget ért, és már hallottam, ahogy a többiek arról beszélnek, hogy este elmennek a helyi kocsmába. – Alfa Enzo, csatlakozol hozzánk egyszer? – kérdezte az egyik alfa, megütögetve a vállam hátulját. – Vagy valami sánta kifogással fogsz előállni? – Igen, Enzo. Gyerünk! Péntek van. Szórakozzunk egy kicsit. Még fiatal vagy. Élj, amíg lehet! Az volt az utolsó dolog, amit akartam, hogy egy csomó részeg alfával menjek a kocsmába. Amit igazán akartam, az az, hogy hazamenjek, olvassak egy könyvet, és pihenjek az estére. Kimerültem a napi edzésből és megbeszélésekből. Általában nincs időm magamra, és amikor van, nem szeretem azokkal tölteni, akikkel egész nap együtt vagyok. – Kihagyom – mondtam nekik, miközben befejeztem a dolgaim pakolását az aktatáskámba. – Talán legközelebb. Mindig azt mondom, "talán legközelebb", tudva, hogy nem gondolom komolyan ezeket a szavakat. Nem vitatkoznak azonban; egymásra néznek, és összevonják a szemöldöküket, mielőtt elhagyják a konferenciatermet. – Hé, Enzo, ébredj fel – hallom Bastient mögöttem, követve engem az ajtón kívül. Lassítom a tempómat, hogy utolérjen. – Nagyon értékelem, hogy kiállsz a csapatért. Tudom, hogy a tanítás nem a te műfajod, de szerintem ez jót tehet neked. – Értékelem a lehetőséget – mondtam neki, és valamilyen módon ezt komolyan is gondoltam. Bizonyíthattam magam neki és másoknak. Gyakorolhattam a készségeimet, és jobbá tehettem magam. – Őszintén szólva, talán nem is lesz olyan rossz – mosolyogtam. Bastien nevetett, megveregetve a hátamat. – Talán még szórakozni is fogsz – mondta vigyorogva. – Nem is tudnék jobb alfát elképzelni erre a munkára. Már látom; nagyszerű dolgokat fogsz elérni. Örülök, hogy végre a bizottságban vagy. Jó hétvégét. A diáktanács hétfőn korán reggel vár majd az akadémián! … Szívemre vettem Bastien szavait; hitt benne, hogy nagyszerű dolgokat érhetek el a jövőmben. Ahogy anyám is hitt. Nem akartam egyiküket sem cserbenhagyni. De mégis volt bennem egy rész, amely aggódott, hogy jobban fogok-e teljesíteni, mint apám. Anyámnak igaza volt; amint a Calypso Falka alfája lettem, elkezdtem pletykákat hallani apámról. Olyan dolgokat, amiket soha nem hallottam korábban; olyan dolgokat, amikről nem is gondolom, hogy anyám tudott volna. Például azt, hogy apám a Volana farkas iránti szerelme miatt halt meg. Soha nem is hallottam még Volana farkasról, és volt bennem egy rész, amely nem hitte, hogy léteznek. Amennyire én tudtam, ez csak egy mítosz volt. De különböző forrásokból hallottam a történetet. Apám beleszeretett egy Volanába, és emiatt elvesztette az életét. A szerelem gyengítette meg az univerzum legerősebb alakváltóját. Nem voltam biztos benne, hogy azért, mert a Volanák a világ legerősebb farkasfajtái voltak, vagy maga a szerelem miatt. De akárhogy is, megesküdtem, hogy soha nem engedem, hogy az apámmal történtek velem is megtörténjenek. Ami azt jelentette, hogy megesküdtem, hogy soha nem fogok beleszeretni. A dolgok bonyolulttá váltak, amikor beléptem Bastien alfa házába, Lila lánya 18. születésnapjának éjszakáján, és a farkasom el volt ragadtatva a szépségétől. A rekedt suttogása az egész testemet lefagyasztotta, és a bőröm bizsergett. – Érzem őt… a párunkat… A francba.