Kilép a hálószobából, és én azonnal meglátom, mert húsz perce bámulom az ajtót, várok. Őrá várok. Próbálok nélküle lélegezni annyi ideig, amíg lezuhanyozhat és felvehet valamit. Nem megy jól. Minden alkalommal, amikor nincs a karjaimban, minden másodpercben, amikor nem emészt fel teljesen, csak arra tudok gondolni, hogy elveszítem. Hogy a csapattársaimnak mondott hazugságok vissza fognak kísérteni