Bevallotta mindent. Elárulta, hogy észrevesz engem. Észreveszi a testemet. Megengedi, hogy az ajkunk összeérjen. Simogatta a combomat. Talán tovább is mentünk volna, ha nem fogja vissza magát ennyire. Majd' remegek a boldogságtól ettől a fejleménytől. Ha tudtam volna, hogy ilyen fogékony, hamarabb is erőltethettem volna a dolgot. Ha kezdettől ilyen bátor lettem volna, sokkal hamarabb megtörhettem volna. A férfi, akiért égek, akit olyan hevesen szeretek, izgalomba jött. Vonzza őt. De ugyanakkor egy hatalmas, tizenöt méteres falat emelt közénk. Én ezúttal boldogan megmászom azt. Hogy megmutassam neki, több vagyok, mint a kis, buja lány, akinek gondol. Hogy megmutassam neki, mennyire szeretem. Mennyire hajlandó vagyok odaadni magam. Persze csak akkor, ha nem dob ki a konyhából, mielőtt esélyem lenne bármit is tenni. Nagyobb magabiztossággal, mint amivel beléptem a szobába, lassan lecsúszom a pultról, hagyva, hogy a szoknyám egészen a gömbölyded csípőmig felhúzódjon, és élvezem, ahogy nyög, a szeme odatapad, nem számít, mennyire próbál elnézni. Egy nyögést fojt el a vastag nyaka hátsó részén lévő zsebkendővel. Fenntartva a heves szemkontaktust az egyetlen férfival, akit valaha is akarhatok, beharapom az alsó ajkam, és arrogánsan előre tolom az állam, majd lehúzom a fehér, csipkés tangámat a lábamról, kilépek belőle. A mutatóujjamon lógatom, és szétnyitom a lábamat, hagyva neki egy teljes másodpercet, hogy teljes képet kapjon. Hogy megnézzen engem. Ott. Meztelenül. Feltárulkozva neki. Megmutatva, hogy a kislányos kifogás már a múlté. Én egy felnőtt nő vagyok most, és biztos vagyok benne, hogy mit akarok. Ez a vetkőzés arra szolgál, hogy felnyissa a szemét. Hogy segítsen neki frissíteni a valóságot. Az álla leesik. "A kurva életbe," - hörgi, és elkezd elfordulni - hogy kizárja a csábításomat -, de ez lehetetlen. Nem tudja. Bár nem teljesen. Félrefordulva. Fél szívvel, a szeme még mindig a combjaim találkozásánál időz, a nyelve pedig kígyózva nyalogatja a rózsaszín, tökéletesen érett ajkait, amelyeket egy ellenállhatatlan só-bors bajusz vesz körül. Óvatosan csökkentem a köztünk lévő távolságot, és vigyorogok a tehetetlen arckifejezésén, miközben a tangát a mellzsebébe gyömöszölöm, miközben a hatalmas mellkasa egyre gyorsabban emelkedik. "Senkinek sem kell tudnia, Nagypapa. Lehetek a te aranyos kis titkod. A te bűnös élvezeted," - suttogom, és finoman végighúzom a középső ujjamat a merev dudoron, ami a merevedése volt. "Gondold át az ajánlatomat. Ígérem, nem fogod megbánni." "Nincs mit átgondolnom, Lia. Ez... ez a dolog, amit megpróbálsz fellobbantani köztünk... ez nem fog megtörténni. Nem történhet meg," - préseli ki magából, de a hang egy szexi nyöszörgésként jut el hozzám. Felnyögök, amikor lerántja a szoknyámat, vissza a helyére, szinte meglökve engem. "Menj. Eric biztosan aggódik már. Bármelyik pillanatban itt lehet." Nézem, ahogy a konyha másik oldalára megy, ahol a nagy kezét a pultra támasztja, és előre hajtja a fejét. Kint koromsötét van, és a holdfény árad be a legközelebbi ablakon, fényes fehér fényben világítva meg őt, és a szívem hevesebben ver. A punim összeszorul és elernyed a vágytól. Hogy a karjaiban legyek. Hogy azzal a forró, nagy, biztonságos testtel tartson le, és megvigasztaljon. Mondja azt, hogy minden rendben lesz. Ha csak... megadná magát... Olyan jó lenne köztünk minden, ebben biztos vagyok. És most kétségbeesetten szükségem volt valakire, aki megvigasztal. Nemcsak az a férfi utasított el erőszakosan, akibe szerelmes vagyok, hanem sokkal nagyobb problémám is van. Kevesebb, mint egy hónapom van előteremteni az első félévi tandíjat, valamint pénzt a szállásra és egyéb szükségletekre. Nincs értelme apámat kérdezni, mert tudom, hogy nincs semmije. És ha megkérdezem, csak még jobban fogja kerülni az otthont. A lehetőségeim eltűnnek. Méghozzá gyorsan. Nincs kihez fordulnom. Senki sem segít nekem. Bármelyik barátomtól kérhetnék pénzt. A szüleik valószínűleg nehezen hinnék el, hogy csak maguknak kell a pénz, de azért odaadnák nekik. De ez sok kérdést vetne fel, és leleplezné az apámat, mint adóst. Egy hazugot. Egy szerencsétlenséget. Ez csalónak festene engem. Nagyon sokat adok a helyes, gazdag lány képére, ami rólunk kialakult. Ha tönkreteszem ezt, életem ezen a létfontosságú pontján, az tönkretesz engem is. Van legalább egy olyan lehetőség, amit a korombeli lányok kilencvenöt százaléka választhat - talál egy büdös, gazdag, öreg milliárdost, és legyen a cukorbabája. Vagy az egyik cukorbabája. Igazán nem számított, hogy hajlandó-e fizetni a tandíjukat és finanszírozni a drága életmódjukat. Cserébe... társaságért. A bibliai fajtából. Van egy weboldal, amely sokkal könnyebbé tette a kapcsolatteremtést idősebb milliárdos férfiakkal, amit már annyiszor meglátogattam. Még mindig nem vettem rá magam, hogy profilt hozzak létre, de mivel az idő fogy, és a határidő egyre közeledik, nincs más választásom, mint hamarosan profilt készíteni, és a mennyekhez imádkozni, hogy valaki érdeklődjön. Nem lesz könnyű, de azt hiszem, meg tudom oldani. De mi lenne... mi lenne, ha lenne rá lehetőség - még ha a legapróbb is -, hogy Tristan cukorbabája legyek? Olyan lenne, mintha két legyet ütnék egy csapásra. Megkapnám álmaim férfiját, aki ráadásul fizetné a számláimat és a tandíjamat is. Egy csodálatos álom válna valóra. És ha csak egy kicsit elengedné magát, rájönne, hogy én vagyok a legjobb dolog, ami vele történt a fekete kávé óta. Rájönne, hogy senki sem fogja úgy szeretni és értékelni a munkáját, mint én. Nem valami hosszú távra hajtok, mert tudom, hogy az olyan lenne, mintha a Holdat kérném, ezért sokkal kevesebbel is beérem. Ha csak tölthetnénk együtt egy kis időt, ezúttal felnőttként, és nem felnőttként és gyerekként, észrevenné a fejlődésemet. Hogy több lehetek, mint a fia legjobb barátja. A jó szomszéd lánya. Lehetek az ő biztonságos menedéke - az egyetlen dolog az életében, ami nem a stresszel és a munkával kapcsolatos. Ki ne akarna ilyet? Tristan, gondolom én. Nem lesz könnyű, de hajlandó vagyok megpróbálni. Hirtelen egy ötlet villan be, és elmosolyodom. Ágyba viszem Tristan Hemsworth-öt, bármibe is kerüljön.