Nem. Nem lehet Lia. Biztosan hallucinálok. Erőteljesen megdörzsöltem a szemem a karommal, és újra a képernyőre meredtem, hogy megbizonyosodjak róla, nem képzelgek-e. De ott van, Lia fotói; szívbe markoló, gyönyörű, csábító, és annyira... leleplező. Az egyiken egy világoskék, fényes bikinit visel, az oldalán fekszik, a bal karja a csípőjén pihen, miközben azt a merész, flörtölő mosolyát küldi a kamerának, amit annyira jól ismerek. A KIEMELT szekcióban szerepel – az első a kibaszott listán. Nem meglepő. Elképesztően gyönyörű, hálószobai tekintettel, ami magasabb intelligenciáról és éles eszességről árulkodik. Azok a karcsú combok és fényes ajkak egy szempillantás alatt elveszejtenék a férfiak uralmát a harmadik lábuk felett. Ennyi vonzerő van benne. Most, hogy belegondolok, ki más férhet hozzá ehhez a weboldalhoz? Férfiak ezrei? Talán milliók? Mindegyikük rákattintana, beleértve engem is. Nincs választásom, és annyira unatkozom. Azzal áltatom magam, hogy csak a profilját böngészem, információkat gyűjtök, hogy véget vessek ennek az ostobaságnak. Azzal áltatom magam, hogy csak vigyázok rá, de a pokolba is, ezek a fotók, ahogy a strandon hancúrozik, úgy néz ki, mint egy megformázott istennő, ahogy a nap visszatükröződik a porcelán bőréről, olyat tesz, hogy az életem legnagyobb merevedését kapom. Valahogy sikerül elvinnem a tekintetem az utolsó fotóról, amin a vizes, csöpögő feneke látható, és elolvasom a tényleges bemutatkozást. Szia! Nem tudtál ellenállni a képeimre kattintásnak, ugye? *Kacsint* Lia vagyok. Csak egy átlagos egyetemista lány, aki anyagi támogatást keres egy privát, pihentető, szórakoztató időtöltésért cserébe veled... Becsapom a laptopot, nem vesződöm a többi elolvasásával. Mi a franc? Anyagi támogatásra van szüksége? Az apja egy jövedelmező fedezeti alap ügyvezető igazgatója. Közeli barát, amióta csak emlékszem, együtt dolgoztunk, izzadtunk és mindent beleadtunk, hogy feljussunk a ranglétrán. Számtalanszor voltam a házukban látogatóban és vacsorán. Lia családja jómódú és anyagilag stabil. Ez még enyhe kifejezés is – gazdagok. Semmi értelme, hogy pénzre lenne szüksége. Semmi. Hazudott? Miért hazudna ilyesmiről egyáltalán? Nos, ennek most vége. Torkig vagyok vele. Tudom, hogy nem kéne beleavatkoznom és távol kellene maradnom, de nem tudok. Ő... a barátom lánya. Ha lenne egy lányom, és Lia apja véletlenül rábukkanna egy ilyen ócska társkereső oldalon, tudom, hogy megtenné, amit én most készülök tenni. A gondolat, hogy valami buja öregember a kezét Lia testére teszi, felkavarja a gyomromat. Ez annyira helytelen és émelyítő, de mi a különbség köztem és egy ilyen férfi között? Én is meg akarom érinteni, nem? Frusztrált, önutálattól fűtött morajjal felveszem a telefonomat, és egy húzással feloldom, végiggörgetek Lia telefonszámáig. Nem emlékszem, mikor vettem el tőle, de már elég régóta megvan, mert szerettem volna egy megbízható, tartalék módot Eric elérésére, amikor kimerészkednek a házból, és nem jönnek vissza, amíg kibaszott késő nem lesz. De soha nem volt okom használni. Eddig. Már az a gondolat is, hogy felhívom a telefonommal, és hallom a lágy, flörtölő hangját, könyörtelenül lükteti a farkam a nadrágomban. Megmérgez. Utálom, és egyben imádom is. A harmadik csörgésre felveszi. "Nos, szia, Nagypapa," énekli könnyed, szexi hangon. "Micsoda dicsőséges meglepetés. Minden rendben van?" Kiáltás gyülekezik a torkomban. Rám akarok ordítani. Követelni egy megfelelő magyarázatot arra, hogy mit a fenét keres egy ilyen undorító weboldalon, de megállítom magam, egy ragyogó ötlet bukkan fel az elmém mélyén. Látni akarom az arcát, miközben beszélgetünk. Fel akarom mérni a reakcióit – tudni, hogy igazat mond-e vagy sem. Ha elveszítem a türelmem vele, elveszíthetem a lehetőséget, hogy észhez térítsem a lányt. Ugye? Felelősségteljesen kezelem a dolgot, ahogy kell. Nem, nem teszed. Az apját kéne felhívnod helyette, te vén disznó. Neki kellene hagynom, hogy az egészet maga intézze. Jobban kézben tudná tartani a helyzetet. Lia az ő lánya. Nem az enyém. Krisztus. Oké, talán akarom őt az irodámban, és ez az egész csak egy ürügy, hogy ez megtörténjen. Hibáztatnál? A kisujjában tart engem. Talán annyira beteg és buja vagyok ezért a kislányért, hogy még több kínzásnak teszem ki magam, csak hogy a közelében lehessek. De nem számít, mennyire szomjazom rá, nem számít, mennyire szeretném Lia lábait az íróasztalomon széttárva látni, nem fogom hagyni, hogy ez megtörténjen. Nem hagyom, hogy elragadjon a hév. Át fogom hívni, beszélek vele, megoldom ezt a problémát, és továbblépek. Visszavetem magam a munkába, ahogy mindig. Majd otthon kiverem. "Lia," mondom óvatosan, a hangom olyan, mint egy olajoshordó alja. Halk. "Sajnálom, hogy így hívlak. Van... Van valami, amit meg szeretnék veled beszélni. Azonnal. A belvárosban vagy?" "Nem. Elmentem a gyógyfürdőbe, hogy feldobjam magam, és pedikűrt is csináltassak. Babarózsaszínt választottam, Nagypapa," suttogja a Nagypapa részt, és kuncog. Elnyomok egy izgatott morajt, a zakóm cipzárján keresztül simogatom a farkam. "Miről van szó, Nagypapa?" "Megtudod, ha ideérsz," morogtam a fogaim között. "Írd meg az címet. Küldök egy autót." Előkapom a zsebkendőmet, és letörlöm az izzadságot a számról. Ez jobb, ha nem sül el rosszul, mert ha igen, nem tudom, mit kezdek magammal. Hátradőlve a forgószékemben kifújom a levegőt, miközben türelmesen várom, hogy megérkezzen, és arra kérem a farkam, hogy maradjon nyugton.