– A csakráid – ismétlem, hátradőlve, hogy végigmérjem. Kurvaélet. Most, hogy bent van, látom, hogy azok a fekete, áttetsző harisnyák épp a pólója aljánál érnek véget. Ha előrehajolna, a feneke édes ívei ott lennének, készen arra, hogy birtokba vegyem – és ó, tervezem, hogy birtokba veszem. Keményen. – Igen, a csakráid. – Az arckifejezése nagyon ünnepélyes. Még egy kicsit aggódó is. Értem. – Te nem