Sabrina szemszögéből: Egy kígyó van az ágyamban. Fekete, fényes, és viharos sziszegést hallat. Gyöngyszem-szemei rám merednek, és látom, hogy dühös. Bámulom. Koromfekete teste éles kontrasztot alkot az ágyneműm valaha fehér lepedőivel. Ha nem veszem észre, hogy valami mozog az ágyam alatt, már megharapott volna. Blair. Az a rohadt ribanc. Ő csinálta ezt. Tudtam, hogy a kígyó mérges. Tudtam, hogy ha puszta kézzel hozzáérek, megharap. És senkit sem fog érdekelni. Leültem a padlóra, és azon gondolkodtam, mitévő legyek. Késő van, azt hiszem, hajnali három lehet. Körülbelül két órám van aludni, mielőtt újra fel kell kelnem. A szemhéjaim lecsukódnak, de nem merem lehunyni a szemem. A kígyó felemelte a fejét, és egy csuklya jelent meg a nyakán. A kurva életbe, egy királykobra. Én most tényleg meghaltam. A kobra rám meredt. Kétágú nyelve kicsúszott a szájából, hangos sziszegés töltötte be a levegőt. "Haragszol rám?" - kérdeztem. Halkan felnevettem, biztosan megőrülök, hogy egy kígyóhoz beszélek. A feje oldalra billent. "Nem az én hibám, hogy kiragadtak a természetes élőhelyedről. Én sem vagyok éppen boldog, hogy a te ágyadban látlak." A sziszegései enyhültek. Ha nem tudnám jobban, azt mondanám, kíváncsian néz rám. A csuklyája lassan leereszkedett. Elindult felém. Kinyújtottam a kezem felé. Fogalmam sem volt, mit csinálok. De a szívem nyugodt volt. Egyáltalán nem éreztem félelmet, miközben néztem, ahogy a kígyó felém csúszik. "Nem fogsz bántani." - mondtam halkan suttogva. A kígyó megállt és rám nézett. "Nem fogsz bántani." - mondtam újra. És újra. És újra. Tovább közeledett hozzám. Elérte a kinyújtott kezem, és a fejét a tenyerembe helyezte. Hideg volt a tapintása. Aztán lassan felkúszott a tenyeremen, a teste körbecsavarodott a karom körül. Kicsit szorosan, de nem túlságosan. A karomat hideg pikkelyek borították. Egy hideg futkosott a hátamon. Felemeltem a kezem, és egymásra néztünk. "Sajnálom." - mondtam halkan. A feje felélénkült. "Visszaviszlek, jó?" Sziszegni kezdett, a nyelve ki-be cikázott. Felálltam. Nem vette le a szemét az arcomról. Nem volt ablak ebben a szobában, ezért kimentem a szobából, és végigsétáltam a folyosókon a kertek felé. "Mit csinálsz?!" - sziszegte egy mély hang hevesen. A kobra sziszegni kezdett és megfordult, a csuklyája kitágult. Lady Nifra állt az ajtóban, kezében egy lámpással. A lágy, arany fény megvilágította vékony arcát, és még ijesztőbbnek tűnt. Szemei tágra nyíltak a rémülettől, és a kezemre tekeredett kígyót bámulták. "Hazaviszem." - mondtam. A kígyóra néztem. Dühös volt rá. Visszafordultam hozzá. "Valaki betette az ágyamba." "Hogy fogod?!" - kérdezte, arcán döbbenettel. Vállat vontam. "Nem tudom. Csak felvettem, és nyugodt maradt. Te tetted oda?" Felhorkantott. "Jó éjszakát." - mondta, és elment mellettem. A gyertya fénye követte őt a folyosón, amíg el nem tűnt. Én addig mentem, amíg el nem értem a kertet. Letettem a kezem a földre. "Most már mehetsz." - mondtam. A kígyó rám meredt, mozdulatlanul. Eszembe jutott, hogy a lányok is használják ezt a kertet. A tudatom hátsó zugában azt kívántam, bárcsak Blair látná meg, de bármilyen gonosz is, nem szeretném, ha meghalna egy kígyómarástól. "Ne árts senkinek itt, jó?" - mondtam egy kis mosollyal. "Talán kicsit ijeszd meg őket. De ne harapj meg." Sziszegni kezdett. Azt hiszem, ez egy igen volt? Várjunk csak, ez egyáltalán valóság? Tényleg egy kígyóhoz beszélek? Vagy ez egy álom? Elaludtam a padlón, és megálmodtam ezt az egész találkozást? Vagy tényleg halott vagyok? A kígyó testének szorítása a karomon túl valóságosnak tűnt ahhoz, hogy aludjak vagy halott legyek. "Menj." - mondtam szigorúan, éles hangon. "Most menned kell. Aludnom kell. Holnap reggel munkám van." Lassan letekeredett a karomról, és a kert talajára csúszott. Néhány másodpercig rám meredt, mielőtt eltűnt egy rózsabokor mögött. Mi a fenéért történt ez velem most? Éreztem egy apró, éles szúrást a tenyeremen. Lenéztem, és láttam egy vágást a tenyeremen, egyetlen fekete pikkely ágyazódott a bőrömbe. Kivettem a pikkelyt, és elhúztam a számat, ahogy belevágott a sebbe. Nem volt mély seb, néhány nap múlva el kell tűnnie. A kezemben lévő pikkely természetellenesnek tűnt, rombusz alakú, éles élekkel. Felemeltem az éjszakai égbolthoz, és irizáló árnyalatokban ragyogott. Szép. Megtartom. ****** "Nem kellett volna megtenned." - mondta a lány, harmadszor kevesebb, mint két másodperc alatt. Letöröltem az ablakot. Sírás hangjai visszhangoztak mögöttem. Blair a szőnyegen guggolt, és ontotta a könnyeit, miközben két magas rangú lány körülvette és csendre intette. "Tényleg nem kellett volna megtenned." - mondta a lány újra, félelem a hangjában. "De megtettem." - mondtam nyugodtan. Csíkmentes ablakok. Hű, egyre jobb vagyok ebben. "Utánad fog menni." Megfordultam és ránéztem. Fiatalabbnak tűnt nálam, barna szemei tágra nyíltak és gyermeki ámulattal teltek. Biztosan egyike volt azoknak a kiskorúaknak, akiket Zayn küldött. Szerencsére nem ismert fel. Megfordultam és Blairre néztem. "Örülök, hogy megtettem." - mondtam egy kaján mosollyal. A kígyós incidens után alig harminc percet aludtam, mielőtt újra dolgoznom kellett. Blair rögtön reggel az arcomba mászott, és olyan kérdéseket tett fel, amelyek mérgezésre utaltak. "Szédülsz? Fáradt vagy? Rosszul vagy? Mintha összeesnél és meghalnál?" Nem válaszoltam neki. Valamilyen furcsa okból a tenyeremen lévő vágás teljesen begyógyult. És a helyén egyfajta hold alakú jel volt. Egy nagyon különös heg. A zsebemben hordtam a pikkelyt, a napon még szebb volt. Blair továbbra is utánam jött. Ő és a csatlósai mind az arcomba másztak. Felborították a takarítóvizemet, és összekoszolták a folyosókat, miután fényesre sikáltam őket. Mindet figyelmen kívül hagytam. Blair valószínűleg mérges lett a válaszaim hiányára. Megragadta a hajam, és az arcomba üvöltött. Elvesztettem a fejem. A kezem még azelőtt mozdult, hogy megállíthattam volna. Megpofozta őt, ahogy csak bírtam, a húsos csattanás nagyon fájdalmasan hangzott. Az arcának jobb oldala elég gyorsan feldagadt, a szeme majdnem becsukódott. Drámai királynőként sírva fakadt, a csatlósai mind az oldalára rohantak, hogy megvigasztalják. A sírásával zeneként folytattam a takarítást. "Valószínűleg most kéne elszaladnod." - mondta a mellettem álló lány újra. "Menekülj el innen. És ne gyere vissza." "Nem futok el Blair elől. Megérdemelte." "Ezt már nem sokáig fogod mondani." "Kétlem." Jó érzés volt. Megpofozni Blairt nagyon jó érzés volt. Életemben először pofoztam meg valakit, és sokkal jobban tetszik, mint gondoltam volna. Korábban kellett volna megtennem. Sokkal korábban. "Te!" - rohant oda hozzám az egyik csatlós. Felrúgta a szappanos vizes vödröt. "Meg akarsz halni, igaz?!" - üvöltötte, arca dühösen összeráncolva. Második gondolatra, meg kellett volna mondanom a kígyónak, hogy harapja meg Blairt. Édesen rámosolyogtam a lányra. "Ha nem mozdulsz, hamarosan te fogsz sírni." "Ez elég." - mondta Blair. Ránéztem, az arca vörös és könnytől maszatos volt. A nyitott szemével rám bámult. "Meg fogsz fizetni ezért, rabszolga patkány!" Igen. Meg kellett volna mondanom a kígyónak, hogy harapja meg. Felvettem az üres vödröt és a takarítószereimet. Hála istennek, ez Blair szobája volt. Ha befejezte a sírást, feltörölheti a padlót a ruhájával. Kimentem a szobából, és a következő szoba felé vettem az irányt, amit ki kellett takarítanom. Éles szúrást éreztem a combom oldalán. A zsebemben lévő pikkely átszúrta a zsebem anyagát, és megcsípte a combomat. Kivettem a pikkelyt, és bámultam. Vajon csak képzelődöm, vagy volt egy új vörös csík a testén? Bámultam, lenyűgözve. Mi ez a dolog?