Sabrina szemszögéből Meglepődve és zavartan pislogtam, megbotlottam a sokk erejétől. – Én… Én nem tettem! – mondtam ki, még mindig nehezen felfogva, mivel vádolnak. A három szobalány ugyanazt a történetet ismételgette, hogy éjfélkor odamentem hozzájuk, és adtam nekik egy adagot, amit reggel Iris teájába kellett csempészniük, ami látszólag a terhessége elvesztéséhez vezetne. Megfenyegettem őket, hogy megölöm őket, ha nem teszik meg. Ez abszurd és nevetséges volt számomra, mert az új szobában sírtam a szívemet, amíg a kimerültség el nem veszítette az eszméletemet. – Iris valószínűleg rávette őket erre! Annyira nyilvánvaló. Ezzel akar engem rossz színben feltüntetni, mintha nem mennék át elég mindenen – vádoltam, kezemmel a gyengének tűnő Irisre mutatva, aki Zaynnek dőlt, de tudtam, hogy csak színészkedik. Annyi fájdalommal és árulással töltött el, hogy Zayn nem utasította el azonnal a szobalányok vádjait, és nem nevezte őket nyilvánvaló hazugságaik miatt, mert ez olyan vád volt, amire senki a közelemben nem fordítana figyelmet. Én szó szerint egy légynek sem tudnék ártani. Akkor miért ártanék Irisnek? Zayn nem hiszi el ezt, ugye? Azonban Zayn felém sétált, és arcul csapott, de mielőtt elestem volna, kinyúlt, és megragadta a torkomat, a harag lángolt a szemében. – Hogy mersz? Hogy a francba mersz? Halálvágyad van? – mennydörgött az arcomba, és ahogy az arcom égett, küzdöttem a levegőért, és megragadtam a csuklóját, miközben levegőért kapkodtam. Zayn a szobalányok szavainak hitt, nem az enyémnek, és ez jobban fájt, mint amikor megcsaltam. Ez annyira fájt, hogy teljesen összetörte a szívemet. – Iris egész éjjel mellettem volt! Iris soha életében nem találkozott ezekkel a szobalányokkal, és mégis itt vagy, azzal vádolva, hogy azt tervezi, hogy megmérgezi magát! Ez egyáltalán logikusnak hangzik számodra? Ki tervezne valaha is így valaki ellen? Nézz rá, olyan gyenge, kétszer ájult el ma reggel, és elveszítheti ezt a terhességet, elveszítheti a babámat! Hogy mersz megölni a babámat, és még van merszed hazudni? – követelte, a vénák lüktettek, és a szorítása minden szó után szorult a torkomon. Nem hittem el, hogy elhinné, hogy képes vagyok bárkit is megmérgezni, nemhogy a terhes húgomat! Lehet, hogy szomorú és fájdalmas vagyok, de ilyet soha nem tennék. Amikor végül eldobott, elmondtam neki pontosan ezt a levegőért kapkodva, de ő csak gúnyosan felhorkant, mielőtt rám mutatott. – Tegnap este azt mondtad, bármit megtennél a trónod védelmében. Ez a módja annak? Azzal, hogy megölöd a babámat? – üvöltötte, és sürgősen ráztam a fejem, miközben próbáltam rávenni, hogy hallgasson meg. – Én, Zayn Crue, visszautasítalak téged, Sabrina Knowles, mint párom. Többé nem vagy a párom, sem a lunám. Most hivatalosan is megfosztottak a trónodtól. Az egész életem egy szempillantás alatt tönkrement. Elutasított és trónfosztott senkivé redukálódtam néhány órával ezelőtt, és a hír már elterjedt mindenhol. Szégyenkezve jártam, mert mindenki rám mutatott és nyíltan gúnyolt. Nem is fáradtak azzal, hogy a hátam mögött tegyék, mivel már nem voltam Luna. Nem volt párom, gyermekem vagy trónom. Nem volt nevem, senki sem állt mellettem. Teljesen egyedül voltam. Értelmetlen volt tovább élni. Találtam egy hidat, és leugrottam róla, mert nem tudtam túlgondolni, de egy kéz elkapta a kezem, mielőtt a vízbe zuhantam volna, és hallottam egy mély hangot, amint másokat hív, hogy segítsenek felhúzni. Ettől fékezhetetlenül zokogtam, és hiába próbáltam harcolni azokkal, akik megpróbáltak megmenteni, nem voltak hajlandók hagyni, hogy megöljem magam. – Pszt. Most már biztonságban vagy – nyugtatott a mély hang, miközben karok vettek körül. Nem akartam, hogy megmentsenek, meg akartam halni! És így még jobban zokogtam, megragadva a megmentőmet, miközben minden elsötétedett körülöttem. Amikor visszanyertem az eszméletem, rájöttem, hogy meg vagyok kötözve, és ez rendkívül összezavart. Küzdöttem, hogy felidézzem az utolsó dolgokat, amik az eszméletvesztés előtt történtek, és minden lassan kezdett visszatérni, aminek következtében megpróbáltam megölni magam, mielőtt egy mély hangú megmentő megmentett volna akaratom ellenére. Akkor miért vagyok jelenleg megkötözve, mióta megmentettek? Kiáltottam valakiért, és egy kis idő múlva kinyílt a sötét szoba ajtaja, és fény árasztotta el. Két férfi közeledett hozzám, és az egyik leguggolt elém, és figyelmesen bámult rám. – K-ki mentett meg? – kérdeztem, a félelem nyilvánvaló volt a hangomban. A mély, ismerős hang néhány másodpercig nevetéssel csengett, és zavartan pislogtam. – Megmentett? – ismételte, és bizonytalanul bólintottam. – Majdnem leugrottam… de te… – Ó, emlékszem, mi történt – legyintett. – De nem mentettelek meg. Egyszerűen elvittelek, mert jobb felhasználási módjai vannak az életednek, mint egyszerűen megölni magad – folytatta a férfi, szeme csillogott. Kényelmetlenül és ijedten éreztem magam. Kik ezek a férfiak? Soha nem láttam őket korábban. – E-elmehetek, kérem? – suttogtam, nem sikerült kiszabadítanom a megkötözött kezeimet. – Köszönöm, hogy megmentettél, de nem kértem, hogy tedd. Inkább meghalnék, nem akarom az életemet semmilyen jobb felhasználási módra fordítani, ami a fejedben van. A két férfi ezúttal nevetésben tört ki. – Nem aranyos, hogy azt hiszi, van választása? – követelte az első, és újra nevetésbe fulladtak. Ezen a ponton a gerincem merev volt, és a szívemet hatalmas félelem töltötte el. – Kérem, engedjenek el – könyörögtem ijedten. A két férfi kezdett kiborítani. Nem tudtam, kik ők vagy hol vagyunk, és nem is érdekelt, csak most akartam innen elmenni. – Attól tartunk, hogy ez nem történhet meg – húzta el az első, és éles levegőt szívtam be, a félelem felerősödött bennem. – T-tudják, ki vagyok?? É-én egy l-luna vagyok… – még mindig dadogtam a szavaimat, amikor mindkét férfi hangosan felröhögött. – Ez több mint vicces, mert most tudtuk meg, hogy az alfád elutasított és megfosztott a trónodtól. Ez nekünk jó, mert még csak nem is fog keresni. Nagyon kényelmessé tetted számunkra. Figyelmen kívül hagytam a mellkasomban érzett fájdalmat és az emlékeztetőt arra, amim egykor volt, amit a saját húgom vett el tőlem, miközben a szüleim minden lépését támogatták. – M-mit terveznek velem? – sikerült kérdeznem a torkomban lévő gombócon keresztül. – Hallottál már a Krónikáról? – kérdezte az első, és a lélegzetem azonnal elakadt a félelemtől. A szemem a következő pillanatban kitágult, a szám tátva maradt. – Mit? – suttogtam, és kuncogtak. – A reakciód mindent elmondott. Persze, hogy hallottál róla. Mindenki hallott róla – folytatta az első, és nehezen kaptam levegőt a beszélgetés irányától. A Krónika az Alfa Alfájának ezer beceneve közül az egyik. Mindenki tudja, ki ő, bár még senki sem látta az arcát. – M-minek ehhez köze hozzám? – suttogtam, a szemem még mindig kitágult a félelemtől. Már a neve is elég ahhoz, hogy bárki térdre essen a félelemtől. – Biztosan tisztában vagy azzal, hogy minden falkának minden évben egy szüzet kell küldenie neki, hogy elkerülje a haragja általi látogatást. Nos, mivel ma betévedtél a falkánkba, és küszködtünk azzal, hogy találjunk egy szüzet, aki képviselné a falkánkat, úgy döntöttünk, hogy felajánlunk téged neki éves adónkként.