Újabb negyven percet gyalogoltak. Eliana megállt egy kis domb tetején, és a távolba meredt. Egy zászló kandikált ki a fák közül előttük. Megkönnyebbülés öntötte el, ahogy felismerte a célvonalat. – Még két perc, és ott leszünk – mondta Eliana a többieknek. – Végre! – nyögte Stella, lehuppanva a földre, és fájó vádlijait dörzsölve. Ebben a pillanatban Livia, aki éppen valamilyen túramixet rágcsált