– Találtunk néhány nyomot – jelentette ki Finnick egyszerűen. – Nagyszerű! – Stiles arcán újabb vigyor jelent meg. – És én itt épp azon gondolkodtam, hogyan fogod meghálálni neki, amit tett. Reméltem, felajánlod magad neki, de úgy tűnik, már egy másik nőnek adtad magad. Finnick teljesen figyelmen kívül hagyta barátja szemérmetlen ugratását. Stiles kissé duzzogott, látva, hogy nem tudja felidegesíteni a másikat. Aztán a tekintete Finnick tolószékére siklott, és a szeme felcsillant. – Finnick, meséltél már a feleségednek a lábaidról? Finnick, aki a pénzügyi osztály jelentéseit görgette, abbahagyta az egér mozgatását. Néhány pillanattal később motyogta: – Nem. Stiles összevonta a szemöldökét. – Finnick, nem azért akarok szőrszálhasogató lenni, de tényleg nem számít, miért vetted feleségül. Mivel már férj és feleség vagytok, biztos vagy benne, hogy továbbra is titokban akarod tartani az igazságot előle? Talán... Itt néhány másodpercig szünetet tartott, mérlegelve, folytassa-e. Végül összeszorította a fogát, és folytatta: – Talán meg kellene próbálnod elfogadni az új feleségedet. Nem élhetsz mindig a múlt árnyékában. Ő túlságosan is ismerte Finnick személyiségét. Bár Finnick ragaszkodott ahhoz, hogy csak azért vette feleségül a nőt, hogy foglalkozzon a nagyapjával, semmiképpen sem fogadná el a házasságot és az együttélést vele, hacsak nem kedveli őt igazán. Finnick nem szólt. Rövid idő múlva végzett a jelentések átolvasásával. Csak ekkor válaszolt lágy hangon. – Nem tudom elfelejteni őt. Stiles meglehetősen megdöbbent. Közelebbről megnézte Finnick arcát, és észrevette a rajta lévő nyugodt közönyt. Szánalom villant a szemében. A tíz évvel ezelőtti autóbaleset mindenkinek rémálom volt. Mindenki azt hitte, hogy Finnick abban a balesetben vesztette el a lábai használatát. Kiderült, hogy mind tévedtek. Amit Finnick abban a balesetben elvesztett, az nem a lába volt. Hanem a szíve. ... Amikor Vivian hazatért a munkából, Molly és Liam a csomagjaikkal jöttek a nappaliba. – Molly, Liam, mit... – Nortonné asszony, a fiunk holnap megnősül, ezért megyünk az esküvőjére! – tisztázta Liam elragadtatott vigyorral. – Tényleg? Gratulálok! Hány napra mentek el? – Az esküvő itt lesz Napsugárvárosban, így holnap este visszajövünk – mosolygott Molly kellemesen. Azonban aggódó arckifejezés jelent meg az arcán, amikor Finnickre fordult. – Azonban, ha senki sincs otthon, Norton úrnak nem lesz senki, aki elkészítse a reggelit. Vivian elképedt. Így élnek a gazdagok? Ez csak egy reggeli! Tényleg fel kell fogadniuk valakit, aki kifejezetten nekik főz? – Semmi gond – szakította meg gondolatait Finnick mély hangja. – Vivian, tudsz főzni, ugye? – Tessék? – volt a választékos válasza. Összefonódva a tekintete a sötét gömbjeivel, dadogta: – É-én igen... Aztán, emlékezve a kiadós reggelire, amelyet Molly reggel főzött, nem tehette meg, hogy ne tegye hozzá: – Csak egy kicsit... Egy rövid pillanatig szórakozottság villant Finnick szemében, mielőtt eltűnt volna. – Akkor az elég – mondta ki. Másnap reggel. Vivian egy órával korábban ébredt, mint szokott, hogy a reggelin dolgozzon. Épp fel akart menni az emeletre, hogy lecsalja Finnicket, amikor az megjelent a liftből. – Van nálad elem? Megzavarodva a kérdéstől, egy pillanatba telt, mire rájött, hogy egy elektromos borotvát tart a kezében. Elvéve tőle a borotvát, ellenőrizte az elemtartót. – Gombelem kell hozzá. Van valahol a házban? – Nincs. Szemügyre vette az állát borító borostát, megerősítve, hogy tényleg borotválkoznia kell. – Van a közelben valamilyen szupermarket vagy kisbolt? – Nincs. Bosszankodva kérdezte: – Nincs itt semmi a környéken? Megrázta a fejét. Vivian sírhatott volna, ahogy ezek a gazdag emberek éltek. – Most mit csináljunk? – fújta ki a frusztrációt. – Talán megkérhetnéd a segédedet, hogy vegyen egyet, és hozza el? – Már úton van ide. Nagyon fontos megbeszélésem van később, amiről nem kések el – ráncolta a szemöldökét Finnick, majd hozzátette: – Megkérdeztem Liamet, és azt mondta, hogy van egy új borotvája. Azonban az nem elektromos, szóval nem igazán tudom, hogyan kell használni. Egy ideig bámulta, amíg be nem kattant az agyában. Hamar megértette, miért van itt. Azt akarta, hogy segítsen neki borotválkozni! – Hol van? – Nem tehette meg, hogy ne találja őt imádnivalónak ebben a pillanatban. Összeszorítva az ajkait folytatta: – Tudom, hogyan kell használni, és meg tudom csinálni neked. – A tároló szekrényben van. Kutakodva a szóban forgó szekrényben, nem tartott sokáig, mire megtalálta a borotvát. Ez egy hagyományos borotva volt, olyasmi, amelyet borotvahabbal együtt kellett használni. Vastag réteg habot kent az állára, mielőtt óvatosan elkezdte leborotválni a borostáját. Az arcuk olyan közel volt egymáshoz, hogy a lélegzete finoman az arcához ért. Finnicknek csak egy kicsit kellett felemelnie a tekintetét, és közelről megnézhette az arcát. Még a apró szőrszálakat is láthatta a sima, sápadt bőrén. Ezek a barackpihére emlékeztették. Mintha megérezte volna a tekintetét, az amúgy is feszült idegei még jobban megfeszültek. – Mi a baj? Megvágtalak? – Nem – a hangja olyan hideg volt, mint valaha. – Csak arra gondoltam, mennyire viselkedsz úgy, mint a feleségem. A kijelentésétől megdöbbenve Vivian arca elpirult. Férj és feleség vagyunk, mégis a „úgy viselkedsz, mint” szavakat használta. Ez azt jelenti, hogy hozzám hasonlóan ő is úgy érzi, hogy ez a hirtelen házasságunk túl szürreális? – Rendben, kész vagyok – pillanatok alatt végzett. Letörölve a maradék habot, szemügyre vette a munkáját, és elmosolyodott. – Jó munkát végeztem. – Köszönöm – motyogta, mielőtt a tolószékével az étkezőasztalhoz gurult, hogy egyen. A korábbi intim cselekedeteik miatt a reggeli meglehetősen kínos volt. Vivian még azt is elfelejtette megkérdezni, elégedett-e a főztjével. Noah nem sokkal azután érkezett meg, hogy befejezték az evést. Mivel Finnick sietett ma, nem tudta kivinni a metróállomásra. Ezért Vivian hívott egy taxit, hogy közvetlenül a magazinhoz vigye. Abban a pillanatban, ahogy belépett, észrevette, hogy a tegnapi kellemes hangulat eltűnt. Helyén feszült és ideges légkör volt. Megragadva Sarah karját, suttogta: – Történt valami? – Vivian, nem olvastad el ma reggel az e-mailedet? – válaszolta Sarah tágra nyílt szemekkel. – Tegnap valaki felvásárolta a cégünket! Az összes felsőbb vezetőt lecserélték! Vivian megdöbbent a hírtől. A magazinunk nem volt túl nagy, de azért már elég régóta létezett. Miért adnák el hirtelen? Nem kapott választ, mert zaj volt az ajtóknál. – Jön! Az új főszerkesztő jön! Odanézve egy magas alakot látott besétálni a cégbe, mögötte emberek csoportjával. Amikor közelebbről is megnézte a férfi arcát, úgy érezte, mintha egy vödör jeges vizet öntöttek volna a fejére. A vére megfagyott az ereiben.