*TESSZA* Este 7 órakor érkeztem a Cromwell Hotelbe. Ahogy kiszálltam a taxiból, mély levegőt vettem, látva a elegánsan ki-be járó embereket a csarnokban. Én is besétáltam, ajándékommal a kezemben. A party szervezője jó munkát végzett… minden gyönyörűen volt díszítve. Elmosolyodtam, amikor megláttam Wilson bácsit. "Tessza." – szólított, vidáman. "Wilson bácsi… boldog születésnapot." – mondtam kedvesen, és megöleltem. "Örülök, hogy el tudtál jönni." – mondta. Eltávolodtunk egymástól, és átadtam neki az ajándékát. "Ó… milyen figyelmes vagy, drágám." Elmosolyodtam, és odamentem, hogy köszöntsem édesanyámat, a nővéremet és Wilson bácsi feleségét, Eleanort. Észrevéve, hogy édesapám még nem érkezett meg… ezt jelnek vettem a távozásra. Látni őt és a feleségét dühössé tesz… a múltra emlékeztet, és mindig igyekszem elkerülni őket. "Anya, mennem kell… van néhány dolgom…" – mondtam lassan felállva. "Ó, nem, fiatal hölgy… alig nyúltál az ételhez." – mondta Eleanor, játékosan visszanyomva a helyemre. "De…" "Gyere már… alig érkeztél meg, és egy fontos vendég érkezik." "Ki az?" – kérdeztem kíváncsian. "Wilson egyik barátjának a fia. És azt hallottam, hogy az új főnököd… mi is volt a neve? Ó… Declan." "Mi?!" – kiáltottam fel, megijesztve mindenkit az asztalnál. Megint Declan! Miért van mindenhol?! Én vagyok az első, akinek egyéjszakás kalandja volt? Miért kínoz a jelenléte?! Áh! Nos, mondhatjuk, hogy a nagybátyám jómódú, de nem olyan gazdag, mint Declan. Ahh. Miért ismernek egy ilyen embert? Mielőtt kitalálhattam volna, mit tegyek, megláttam, hogy belép a csarnokba apám családjával. Ó, nem. El kell mennem… Tényleg kell. Láttam, hogy egy pincér odavezeti őket, ahol ültem. Megfeszültem, és odasúgtam Eleanornak. "Miért nem ülhetnek máshova?" "Ez a VIP asztal, Bella." – emlékeztetett. Igyekeztem nem mutatni, mennyire kényelmetlenül érzem magam, miközben mindannyian leültek. Rápillantottam Cassie Mendezre, a nőre, aki tönkretette a szüleim házasságát. Mellette volt a lánya, Anna Mendez… Olyan volt, mint egy istennő… a testén minden tökéletesnek tűnt… de persze hallottam, hogy számos plasztikai műtéten esett át. Szóval számomra hamis volt. Szokás szerint erős sminket viselt. Vajon valaki valaha is látta, hogy néz ki valójában? Rápillantottam Declanra, aki olyan közömbösnek tűnt. Apám sem ismerte el a jelenlétemet. Szóval úgy döntöttem, hogy az előttem lévő ételre koncentrálok. Ahogy ettem, elkezdtek beszélgetni. "Ó, Anna… ez Declan Hudson. Egy közeli barátom fia. Épp most lett vezérigazgató, és biztos vagyok benne, hogy sok üzletünk lesz a jövőben. Meg kellene ismerkednetek." – csengett apám hangja a levegőben. Egy kis biztonsági céget vezet. "Örülök, hogy találkoztunk. A nevem Anna Mendez. Remélem, jobban megismerjük egymást." – mondta édesen. "Viszont." – válaszolta udvariasan. "Nem kell formálisnak lennünk egymással, igaz?" – kérdezte Anna. Forgattam a szemem. Már most meg tudtam mondani, hogy bejön neki. Felpillantottam, és láttam, hogy Declan figyelmen kívül hagyja, és elkezd enni. "Declan, mit szólnál, ha elkérném a számod? Tudod, lehet, hogy a jövőben át kell beszélnünk néhány üzleti dolgot." "Forduljon a titkárnőmhöz, ha bármit meg akar velem beszélni." – szólt Declan élesen. Ennek ellenére nem adta fel, és tovább zaklatta. Vicces volt nézni. "Tessza, ott fogsz ülni, és úgy teszel, mintha nem látnál? Olyan udvariatlan vagy." – mondta Cassie nekem. Felhorkantam. Udvariatlan? Én csak igyekszem túlélni ezt az estét. Miért kell szándékosan piszkálnia engem? "És?" "És? Fiatal hölgy, nincs modorod." Gúnyosan mosolyogtam. "Nézd, ki beszél." "Patrick, komolyan ott ülsz, és nézed, ahogy a lányod lekezelően beszél velem?!" Apám azonnal dühös lett. "Tessza, kérj bocsánatot tőle most!" Kuncogtam. Bocsánatot kérni, a fenéket!