– Uram, azt hiszem, vissza kellene fordulnunk. Besötétedett, és ma este nehéz lesz bármit is elejteni – mondta Heion, a Lycan végrehajtó, miközben körülnézett. Persze, megvoltak a Lycan látványosságaik, de értelmetlen volt sötétben vadászni. Egész nap a palotában voltak, amikor a királyuk, Miroslav Ibrahimovich hirtelen úgy döntött, hogy elmegy éjszakai vadászatra. Heion nem volt biztos benne, mit a francot ért ezen a király, de nem vitatta a férfit, tekintve, hogy nyíltan kijelentette. Miroslav király lehetett a legjobb barátja, de még ő is tudta, hol húzódnak a határai. – Találunk valamit, amit hazavihetünk, Heion. Bízz bennem, testvér – mondta Miroslav király, mire Heion csak sóhajtott. Az elmúlt négy órában céltalanul kóboroltak, és semmit sem szereztek. Már majdnem éjfél volt, de a királyuk hajthatatlan volt, és nem hallgatott. – Keresel valamit konkrétan? – kérdezte Heion, mert látta a legjobb barátját, és jobban ismerte Mirot, mint bárki más. Ő, Viktor és Miroslav mindig is a legjobb barátok voltak, és mindent tudtak egymásról. Szó szerint. – Milyen türelmetlen ember vagy, Hei – mondta Miroslav király, mire a barátja úgy nézett rá, mintha a férfinak második feje nőtt volna. – Komolyan, Miro? Haver, négy órája kutatunk, és még egy nyúl sem ment el mellettünk. Biztos vagy benne, hogy nem valami kincset keresel? Elmondhatod nekem, testvér, végül is hűséges vagyok hozzád. Nem tűnnék el a kincseddel, hmm? – mondta Heion, mire a király felhorkantott. Ő is túl jól ismerte a barátját, és látta, hogy Heion már rég túl van a türelmi szakaszán. Ha őszinte akart lenni, maga Miroslav király sem volt biztos abban, mit keres ilyen messze a Lycan királyságtól. Olyan volt, mintha sürgetné, hogy a palota ezen az oldalán legyen, és ennek egyszerűen semmi értelme nem volt. Nem tudta megvallani a legjobb barátjának, mert akkor valószínűleg megátkozná őt és egész nemzedékét, amiért hiába hozta ki őket ide. – Én vagyok a király – mondta Miroslav, mire Heion megragadta a karját, és az oldalára húzta, ügyelve arra, hogy aktiválja a hangfalat köztük és a többi Lycan harcos között, akiknek szuperhallásuk volt. Kérdései voltak, de nem tehette fel a testvérének ezeket mások előtt. – És én vagyok a legjobb barátod, te idióta. Viktor Koslovból fog jönni a hazaárulókkal kapcsolatos hírekkel, és van egy olyan érzésem, hogy jó hírek lesznek. Én vagyok az, aki itt ragadt veled. Szóval kérlek, mindenképpen, mit a fenét keresel? És ne mondd, hogy te vagy a király? Ezt mindenki tudja – mondta Heion, mire a barátja úgy nézett rá, mintha őrült lenne. Ha valaki tudta volna, hogy Heion így beszél a legveszélyesebb rokonnal, akkor imádkozni kezdett volna a férfi lelkéért. A király gárdájának Lycanjai azonban hozzászoktak ahhoz, hogy a kettő így viselkedik. Ez volt a kommunikációjuk módja, nem beszélve arról, hogy Viktor és Heion soha nem féltek Miroslav királytól. – Csak akkor, ha megígéred, hogy nem nevetsz ki – mondta Miroslav király, mire Heion felvonta a szemöldökét. – Valamin pörögsz, Miro? – kérdezte Heion, mire a király úgy bámult rá, mintha azt akarná mondani neki, hogy meg kell tennie az ígéretet. – Ígérd meg – mondta Miro, mire Heion sóhajtott. – Semmin sem kell nevetnem, Miro. A hidegben vagyunk, és négy órája semmit sem keresünk. Hidd el, az ágyam jobban hív, mint bármi, amit mondasz, ami megnevettethet. Kétlem, hogy lenne valami olyan vicces – mondta Heion, és Miroslav is tudta, hogy Heion nem fogja ezt elengedni. Borzalmasak voltak a titkokban egymással, és mindig nyitottak voltak a kapcsolataikban. De valakinek el kellett mondania. Ráadásul Viktor és Heion között Heion volt mindig a komoly. Talán a halálos király számíthat erre? – Nos, azt hiszem... – kezdte Miroslav, mire Heion felhorkantott a hangnemre, amit a férfi használt. Ez volt az a hangnem, amikor össze volt zavarodva a dolgokkal kapcsolatban, és nem igazán tudta, hogyan fejezze ki a barátainak. Ez már annyiszor megtörtént, és Heion nem lepődött meg. – Sajnálom, folytasd – mondta Heion, mire Miro sóhajtott. – Nem tudom megmagyarázni. Olyan érzésem volt, hogy a birodalom ezen az oldalán kell lennem. Nem tudom, miért, és próbáltam mondani magamnak, hogy menjek haza, de úgy tűnik, minél jobban próbálok hazajutni, annál nagyobb lesz a vágy, hogy tovább keressek. Őszintén szólva nem tudom, mit keresek, és frusztrált vagyok. – Nem tudok tisztán gondolkodni, és van egy hirtelen dühöm, ami ölni akar, de aztán az egyetlen ember itt mi vagyunk, szóval ennek egyszerűen nincs értelme. Na, most kinevetheted a zavaromat – mondta Miroslav, mire Heion csendben bámult rá. Az a férfi, aki valószínűleg kinevette volna, hogy ennek nincs értelme, aggódó szemekkel bámult Miroslavra. – Mikor kezdődött ez a vágy? – kérdezte Heion, mire Miroslav rávillantott. – Gyere már, Miro. Nem foglak kinevetni – mondta Heion, a hangneme a korábbi frusztrálttól egy olyanná vált, ami mintha elmélkedne. – Múlt héten. Őrület, nem? Egy hete szarul érzem magam, és ma ez kivitt a házból. Mit is kellene ebből kihoznom? Talán tényleg elveszítem a fejem ezúttal – mondta Miroslav, mire Heion újra a testvérére nézett, az aggodalom annyira nyilvánvaló volt az arcán. – Miro, mi van, ha a társad egy farkas? – kérdezte Heion hirtelen, mire ezúttal Miro nevetett ki a srácot. Heion azonban nem csatlakozott. – Várj, komolyan gondolod? – kérdezte Miro, mire Heion csak bólintott. – Mi van, ha a társad egy farkas, Miro, visszautasítanád őt? – kérdezte Heion, mire Miroslav úgy bámult rá, mintha megőrült volna. Persze, tudta, hogy a legjobb barátja aggódik érte, de ez egyszerűen abszurd volt. De tényleg az volt? – Majdnem huszonöt vagyok, Hei. Már rég túlléptem azt a kort, hogy társat kapjak. Megbékéltem ezzel – mondta Miro, mire Help csak kuncogott. Látta, hogy a testvére kerüli a témát. Miroslav király soha nem kerülte a dolgokat, de a társak témája fájdalmas volt számára, szóval Heion nem is ítélte el a testvérét emiatt. Tudta, hogy nehéz lesz neki, és megértette a citációt, de tudta, hogy fel kell készítenie Mirot, és emlékeztetnie kell arra, hogy mindenképpen legyen óvatos. – Nem válaszoltál nekem, Miro. Mi van, ha? – Elfogadom őt. Nem számít. A társak értékesek, nem? – válaszolta Miroslav, bár nem volt biztos a szavaiban. Soha nem várt társat. Attól a pénztől, amivel tizenkilenc lett, az volt az érzése, hogy a társa nem jön. Valami történt, és a sorsok megváltoztatták az életvonalát. Szóval nem volt értelme reménykedni, igaz? – Szerintem a társad miatt vagyunk itt, Miro. Ez az egyetlen magyarázat, testvér – magyarázta Heion finoman, mintha attól tartana, hogy Miroslav elpattan. Mielőtt azonban a Lycan király válaszolhatott volna, a harcosok félbeszakították őket. – Uram, találtunk valamit – szólalt meg egyikük, mire Heion gyorsan megszüntette a barriert, és a testvérével odarohant, ahol a harcosok álltak. Néhány méterre volt onnan, ahol először álltak, szóval nem tartott sokáig odaérniük. – Mi az? – kérdezte Heion, látva, hogy a testvére még mindig próbál megbarátkozni azzal a lehetséges valósággal. – Inkább ki – Találtunk egy eszméletlen vérfarkast. Mit kezdjünk vele, uram? – kérdezték a harcosok, mire Heion a testvérére nézett, akinek a szemei világítani kezdtek a sötétben, mire Hey rájött, hogy igaza volt. Nem így képzelték el a királynőjükkel való találkozást, de istenem, ennek tényleg valami okának kell lennie. – Vessétek a fényvarázst – mondta Miro, mire Heion nem vesztegette az időt. Hamarosan egy fénytömb volt Heron tenyerében, ami megvilágította, hol vannak. Ott előttük volt a Koslov által megtört lány, a lány, aki egy nap alatt háromszor ment át a poklon. Szenvedett, és megadta magát a sorsának, mint mindig. Ezúttal nem harcolt ellene, és talán ez rossz dolog volt, de mi van, ha ez volt az egyetlen dolog, amit akkor tehetett magáért? – Nézzétek meg, él-e – mondta Heion, és hallotta, hogy a testvére akaratlanul is morog. Nem erre számított Miro, de úgy tűnt, Heroinnek ma már sok dologban igaza volt. Talán ez a lehetőségük, hogy többet megtudjanak, igaz? – Rendben, uram – mondta a harcos, miközben megpróbálta megmozdítani Ralphine testét. Miroslav a harcosra nézett, aki Ralphine-t nézte. Olyan élesen bámult, mintha megőrülne attól, amit lát. Sok dolgot érzett, és amikor oldalra fordították, Ralphine arca Miroslav felé fordult, érezte, hogy a szíve darabokra törik, ami furcsa és nagyon új volt számára. – Mozgasd – mordult Miroslav király, mire Heion ösztönösen félrelépett, kíváncsi volt, mit fog tenni a testvére. A Lycan harcosok is azt feltételezték, hogy a király Heionhoz beszél, azonban a következő szavai sokkolták őket, visszarántva őket a valóságba. – Érintsd meg a királynőmet, és nézd, ahogy elevenen elégetlek.