A „Sterling” név hallatán Charlotte a konvojra pillantott, és meglátta az autókon a Sterling család címerét. Értem jöttek? – A gondolattól izgalom töltötte el. Lehetséges, hogy Hector sosem árult el? Azért bontotta fel az eljegyzésünket, mert akkor nem volt más választása? Most, hogy tudja, visszatértem, biztosan azért van itt, hogy értem jöjjön! – Kisasszony, Sterling úr jött értünk? A boldog Berry asszony épp előre akart lépni, amikor két testőr durván ellökte őket. A következő pillanatban egy drága ruhákba öltözött, kecses nő lépett ki, kíséretével körülvéve. Charlotte ajkai meglepetten nyíltak szét. – Ez nem Luna White? Luna tervezői kosztümöt viselt. Sokkal elegánsabbnak tűnt, mint négy évvel ezelőtt. Ujjai egy kisfiú kezét szorították, aki körülbelül egyidős lehetett Charlotte hármasikreivel. – Mrs. Sterling, Timothy, erre parancsoljanak – köszöntötték őket udvariasan a testőrök. – Soha többé nem utazom vonattal. Mocskos és tele van pórnéppel – jelentette ki Luna, undorodva eltakarva orrát egy zsebkendővel. – Igen, igen. Ha nem lenne ilyen az időjárás, Sterling úr nem hagyta volna, hogy ön és Timothy szenvedjenek. A testőrök egy autóba kísérték Lunát és a kisfiút. Luna és a fia is olyan arrogánsak voltak, hogy körbe sem néztek. Így nem vették észre Charlotte-ot a tömegben. – Mi történik itt? – Berry asszony felismerte Lunát, és kibökte: – Ez nem az unokatestvére? Most már Sterling úr felesége? – Azt hiszem. Ahogy a Sterling-konvoj elhajtott, Charlotte felidézte Hector régi ígéretét. Azt mondta, én leszek az egyetlen menyasszonya ebben az életben. De most az unokatestvéremet vette feleségül. Még egy ekkora fiuk is van! Könnyek szöktek Charlotte szemébe, és az orra bizseregni kezdett. – Anyu, mi a baj? Amikor a gyerekek észrevették Charlotte kisírt szemét, mindhárman körbevették, és aggodalmukat fejezték ki. – Jól vagyok. Charlotte megtörölte a szemét, letérdelt, és magához ölelte mindhármukat. – Anyu, ne légy szomorú! Ha nagy leszek, veszek neked egy nagy autót. Akkor nem kell többé szenvedned – ajánlotta fel legidősebb fia, Robbie. Azt hitte, anyja azért szomorú, mert valaki bántotta. – Anyu, ki bántott? Hadd verjem meg őket! – Jamie, a második fiú imádnivalóan rázta az öklét, és felfújta az arcát. Ellie, a hármasikrek legfiatalabbika, Charlotte arcához dörgölte az arcát, és vigasztalta: – Anyu, ne sírj! – Ne sírj! Ne sírj! Hirtelen egy zöld fej bukkant ki Ellie zsebéből. Egy szemtelen papagáj volt az, amely kíváncsian pislogott körbe. – Nem, nem sírok. – Charlotte mélyet lélegzett, és mosolyt erőltetett az arcára. – Gyerünk, menjünk haza! – Juhú, indulás! Charlotte mindegyiküknek adott egy puszit, mielőtt újra a vállára vette volna a hátizsákot, és elindult, hogy taxit fogjon. Régen gazdag örökösnő volt, akit mindenhová kíséret követett, most viszont sorban kellett állnia taxifogáshoz Berry asszonnyal és a gyerekekkel, nem is beszélve a rengeteg csomagjukról. Mivel mindannyian nem fértek be egy taxiba, Berry asszonynak külön autóval kellett mennie. Az ég sötét volt, vihar közeledtét jelezve. A taxisofőr, remélve, hogy elkerüli a vihart, idegesen száguldott az úton, amikor hirtelen belerohant egy előtte haladó Rolls-Royce-ba. A taxisofőr arca azonnal elsápadt, és kiszállt, hogy felmérje a helyzetet. Charlotte az utasülésen ült, és kinézett az ablakon, miközben összeráncolta a homlokát. Egy limitált kiadású Rolls-Royce Phantom volt. C országban mindössze három darab volt belőle, világszerte pedig harmincöt. Még ha csak egy kisebb karcolásról is volt szó, a taxisofőrnek jelentős összeget kellene kifizetnie kártérítésként, ami csődbe vihetné.