Faye teljesen megdöbbent. Benjamin olyan valaki volt, aki annak idején rendszeresen szerepelt a televízióban. Nem csoda, hogy olyan ismerősnek tűnt. – Ő volt az? – kérdezte Faye hitetlenkedve. Wilbur bólintott, mire Faye homlokráncolva jegyezte meg: – Mister Grayson személyazonossága nem mindennapi. Az unokája azonban úgy tűnik, nem igazán kedveli magát. – Hagyd csak békén – legyintett Wilbur. Faye csendben bólintott, majd így szólt: – Főnök, minden készen áll. Ma én is megkaptam a meghívót Blake és Yvonne esküvőjére. – Valóban? Bízom benne, hogy jó munkát végeztél – mondta Wilbur nyugodtan. Faye folytatta: – Azt tervezem, hogy nagy meglepetést szerzek nekik az esküvőn. Mit gondol? – Minél nagyobbat, annál jobb – felelte Wilbur, miközben felidézte, hogyan bánt vele Yvonne. Faye bólintott. A félig teli borospohárra pillantott, majd vissza Wilburre. – Főnök, inna velem? – Tudsz inni? – kuncogott Wilbur. Faye enyhén elpirult. – Egy kicsit. Wilbur töltött egy pohárral Faye-nek. – Igaz, ami igaz, én sem ittam még eleget. Faye felemelte a poharát, koccintott Wilburrel, majd mindketten fenékig ürítették. Ivás közben beszélgettek. Nem tartott sokáig, mire elfogyasztották a bort, amit Benjamin hozott át. Faye eléggé becsípettnek tűnt. Odament a borszekrényhez egy újabb palackért, és habozás nélkül kinyitotta. Wilbur felnevetett. Faye töltött mindkettőjüknek még egy pohárral, és folytatták az ivást. Több mint egy órával később Wilbur ránézett Faye-re, aki kidőlt a kanapén. A férfi megrázta a fejét, és így szólt: – Ne igyál annyit, ha nem bírod. Most mit kezdjek veled? Következésképpen nem tehetett mást, mint hogy felvitte az eszméletlen hölgyet az emeletre. Faye teste, illata és kisugárzása kikezdte Wilbur ellenállását a kísértéssel szemben, a végsőkig próbára téve szellemi és fizikai tűróképességét. Végül bevitte Faye-t a szobájába, betakarta egy takaróval, majd azonnal lesietett a földszintre. Miután távozott, Faye lassan kinyitotta a szemét. Bosszúsan pillantott az ajtóra, és azt motyogta: – Nem voltam elég vonzó? Másnap reggel. Ébredés után Wilbur úgy döntött, hogy egy kicsit tovább marad a szobájában. Csak azután jött elő, miután Faye már elment dolgozni. Ami az előző este történt, kissé kínos volt, és idegesítette a gondolat, hogy találkozzon Faye-jel. Végtére is, főnökként leitta a női beosztottját. Ez nem vetett rá túl jó fényt. Miután reggelit készített magának, a parkba indult, hogy gyakorolja a belső erejét. Ugyanekkor az egyes számú házban Susie a nagyapja szobájának ajtaja előtt állt, és könyörgött: – Nagypapa, ma esedékes a felülvizsgálat. Kérlek, nyisd ki az ajtót! Semmi válasz nem érkezett. Susie csak újra és újra szólongatni tudta. Jó idő múlva Benjamin felsóhajtott. Éppen meditált. Felállt és kinyitotta az ajtót. Úgy érezte magát, mintha börtönben lenne, de nem volt szíve haragudni az unokájára. Susie meglátta a nagyapját, és azonnal hozzá sietett. – Nagypapa, bevetted időben a gyógyszert? – Igen, bevettem – mondta Benjamin nyugodtan. Valójában a cipősszekrénybe dobta a gyógyszert, és még mindig ott hevert. Susie bólintott, és elvitte a nagyapját a kórházba egy sor vizsgálatra. Miután végeztek, Sepia doktor így szólt Susie-hoz: – Az eredmények délután lesznek meg. Majd hívom önöket. – Köszönöm, Sepia doktor – mondta Susie, mielőtt hazavitte volna a nagyapját. Amint hazaértek, Benjamin ismét a szobájába vonult, hogy folytassa a meditációt. Susie aggódva kezdett várakozni. A nagyapja nagyon, nagyon beteg volt, és erről mindenki tudott. Hogy van-e esélye a gyógyulásra, az kizárólag a gyógyszereken múlott. Délután két óra volt, amikor Sepia doktor végre telefonált. Sepia doktor örömmel közölte Susie-val, hogy a nagyapja állapota jobbra fordult, olyannyira, hogy még a tüdőfibrózisa is javulni kezdett. Ez valóságos csoda volt. A hír közlése után Sepia doktor sürgette Susie-t, hogy a nagyapja továbbra is szedje a gyógyszert, tekintettel arra, milyen hatásosnak bizonyult. Susie boldogan beleegyezett mindenbe. Letette a telefont, és megkönnyebbülten felsóhajtott. Sepia doktor elmondása alapján a nagyapja javul, és még néhány évig gond nélkül élhet. Ez mindenképpen jó hír volt a Grayson család számára. Azonban annak a szélhámosnak a gondolata ismét dühös fogcsikorgatásra késztette. Találkozott már korábban ilyen emberekkel. A Grayson család számottevő erő volt az országban, páratlan befolyással, és számtalan ember akart a kegyeikbe férkőzni, hogy megszerezzen tőlük bármit, amit csak akart. A nagyapja korábban figyelmeztette őket, hogy legyenek óvatosak az ilyen emberekkel, nehogy a Graysonok hírnevét felhasználva személyes haszonszerzés céljából kárt okozzanak az országnak. A nagyapja azonban a korával nyilvánvalóan kezdte elveszíteni a józan eszét. Hogy csak úgy hisz annak a szélhámosnak, és elfelejt mindent, amit korábban mondott. Erre a gondolatra Susie nem tudta megállni, hogy ne hívja fel ismét az apját. – Apa, mikor jössz vissza? Az a csaló most már itatja és dohányzásra készteti Nagypapát. Túl messzire ment. Rövid szünet következett, mielőtt egy feldühödött hang szólalt meg a telefonban: – Küldd át ennek a fickónak az adatait. Holnap visszajövök. – Rendben. Kérlek, siess. Nagypapát teljesen megbabonázták. Miután letette a telefont, Susie átküldte Wilbur telefonszámát, címét, sőt még a fényképét is az apjának. Ezt követően a fogát csikorgatta, és felmordult: – Csak várd ki a végét, hogyan intéz el apám, te hazug gazfickó! Este öt óra volt. Wilbur korán befejezte a meditációt, és elment a szupermarketbe bevásárolni. Aztán hazament, és főzni kezdett a konyhában. Kezdte magát kissé rosszul érezni attól, hogy mindig Faye főz rá. Amikor Faye hazaért a munkából, és meglátta Wilburt a konyhában főzni, döbbenten a szája elé kapta a kezét. Egy pillanattal később odasietett hozzá, és így szólt: – Főnök, hadd vegyem át. Nem hagyhatom, hogy maga főzzön. – Úgy sincs semmi dolgom. Egyébként sem helyes, hogy mindig te főzz rám. Most rajtad a sor, hogy megkóstold az én főztömet. Ezzel Wilbur kivitt néhány ételt az étkezőasztalra. – Köszönöm, Főnök. Átöltözöm. Faye örömmel libegett fel a lépcsőn, és átöltözött egy csipkés kombinéruhába, mielőtt lejött volna. A ruha mindent eltakart, amit kellett, de járás közben szabadon hagyta Faye hosszú, világos bőrű lábait. Wilbur elmosolyodott. – Együnk. Megterített mindkettőjüknek, és jóízűen nekiláttak. Faye elragadtatva áradozott Wilbur főztjéről. Egyszerű étel volt, de Faye úgy evett, mintha a világ legfinomabb fogásait fogyasztaná. Wilbur maga is háromszor szedett. Étkezés után mosolyogva néztek egymásra. Faye még a kanapéra is elheveredett, közszemlére téve a lábait. Bármi, ami nem látszott, azzal fenyegetett, hogy bármelyik pillanatban előbukkan, ami meglehetősen nagy kísértést jelentett Wilbur számára. Ennek ellenére csak ennyit mondott: – Elmosogatnál, kérlek? Faye felült, tekintete bosszúsan villant. Miután elmosogatott, leült Wilbur mellé. – Főnök, holnap lesz Blake és Yvonne esküvője.