– Mit mondott? – Wilbur arckifejezése hideggé vált. Hogy merészel ez az ember ilyen bunkó lenni, miután nekiment? A férfi hidegen felhorkant. – Melyik osztályról jöttél, és mi a neved? – Hasonlóképpen, ön melyik osztályról jött, és mi a neve? – vágott vissza Wilbur hűvösen. A férfi büszkén jelentette ki: – Én vagyok a Cape Konzorcium alelnöke, Stanley Lowes. Itt dolgozol? – Mondhatjuk úgy is – felelte Wilbur nyugodtan. Stanley gúnyosan elmosolyodott. – Ki vagy rúgva. Takarodj kifelé, de azonnal! Wilbur hitetlenkedve, bosszúsan elmosolyodott. – Csak úgy kirúg valakit? – Mit fogsz tenni ellene? Kirúghatlak, ha akarom. – Stanley arcára volt írva a megvetés. Wilbur lassan így szólt: – Ó, egek, egy hatalommal bíró ember. – A központ küldött engem, a Kardon tartományi kirendeltség alelnökét, hogy felügyeljem itt a dolgokat. Még Miss Faye Yves is alattam dolgozik, nemhogy te. – Stanley leereszkedően nézett le Wilburre. Wilbur a homlokát ráncolta. Épp ekkor Faye kinyitotta az ajtót, és meglátta Stanley-t. – Mi folyik itt? – Miss Yves, ez a fickó épp belém jött, és még csak bocsánatot sem kért! Ki fogom rúgni. Túl bunkó és szakszerűtlen ahhoz, hogy itt dolgozzon – jelentette ki Stanley magabiztosan. Faye odalépett, és lekevert egy pofont Stanley-nek. A csattanós pofon Stanley-t kábultan hagyta. – Mi a fenét művel, Miss Yves? – üvöltötte Stanley. Faye hidegen gúnyolódott: – Ki van rúgva. Tűnjön el! – Micsoda? – Stanley hitetlenkedve nézett Faye-re. Jó időbe telt, mire magához tért, és kinyögte: – Nincs joga kirúgni engem. A központból küldtek. – Valóban? – Faye elővette a telefonját, és felhívta a központot. Egy másodperccel később átnyújtotta a telefont Stanley-nek. – Vegye fel! Hideg futkosott Stanley hátán, ahogy fogadta a hívást. Reszketni kezdett, ahogy a telefont tartotta, képtelen volt kinyögni egy szót is. Faye visszavette tőle a telefont. – Most már eltűnne? – Miss Yves, hadd magyarázzam meg! – Stanley halálra rémült. A központ az imént nagyon szigorú volt vele. Nemcsak kirúgták, hanem utasították is, hogy térjen vissza büntetésért. Tudta, milyen kíméletlenek a biztonságért és fegyelemért felelős emberek, és lehet, hogy félholtan végzi. Faye azonban csak annyit mondott: – A központnak magyarázkodhat, amennyit akar. Tűnjön el, most! Stanley tudta, hogy minden reménye elveszett. Átvillant az agyán a gondolat, hogy mi vár rá, teste görcsösen összerándult, majd elájult a sokktól. Wilbur a homlokát ráncolta. – Mi a fenét műveltek ezek? Hogy vették fel őt egyáltalán? – Sajnálom, Főnök. – Faye bocsánatkérően meghajolt. Wilbur felsóhajtott. – Nem a te hibád. – Miután ezt kimondta, távozott. Wilbur távolodó alakját nézve Faye felsóhajtott, és letörölte a homlokáról az izzadságot. Wilbur gyorsan bekapott valamit, és taxit hívott, hogy hazamenjen. Már dél volt, mire hazaért. Yvonne és Blake szenvedélyes ölelésbe fonódtak a nappaliban, flörtöltek és nevetgéltek. Wilbur körülnézett, és észrevette, hogy az anyósáék sehol sincsenek. Bizonyára szándékosan kerülték a helyzetet. Wilbur nem törődött velük, egyenesen a szobája felé vette az irányt. – Állj meg! – kiáltott utána hangosan Yvonne. Wilbur megtorpant, és Yvonne felé nézett. Yvonne felkelt, odasétált Wilburhöz, és gúnyosan így szólt: – Te tényleg egy szánalmas alak vagy. Tényleg nem teszel semmit még akkor sem, ha a saját feleségedet más karjaiban látod? – Megvannak a módszereim arra, hogy megmutassam, férfi vagyok, de abban már kételkedem, hogy te ember vagy-e – mondta Wilbur nyugodtan. – Hogy merészelsz szidni engem? – Yvonne tüzet okádott, és tenyérrel Wilbur arca felé lendített. Azonban Wilbur egy gyors mozdulattal elkapta a csuklóját, mire Yvonne fájdalmasan felkiáltott. Blake azonnal odarohant, hangosan lihegve: – Engedd el Yvonne-t! Wilbur könnyedén elmosolyodott, de nem engedett a szorításon. Blake dühös volt, és ököllel Wilbur arca felé ütött. Wilbur lába villámgyorsan kirúgott, és a következő pillanatban Blake már a földön feküdt, fájdalmában üvöltve. Csak ekkor engedte el Wilbur Yvonne-t. A nő hátratántorodott néhány lépést, fájó csuklóját szorongatva. Wilbur mindkettőjüket hidegen végigmérte. – Ne próbáljatok erőszakoskodni velem. Ti fogjátok megszenvedni. Blake küzdött, hogy lábra álljon. Épp kiabálni akart Wilburrel, amikor megcsörrent a telefonja. Elővette, hogy megnézze, és azonnal felvette. Egy pillanattal később kárörvendő arckifejezéssel fejezte be a hívást, mintha már nem is érezne fájdalmat. Így szólt a nőhöz: – Yvonne, később visszavágunk neki! A Cape Konzorcium aláírja velem a megállapodást! Bemegyek az irodába elintézni a papírmunkát. Neked is jönnöd kellene. Yvonne bólintott. Vadul Wilburre meredt, mielőtt Blake felé fordult volna. – Rendben, jól hangzik. Előbb intézzük el a munkát. Blake Wilbur felé nézett, és fenyegető hangon mondta: – Csak várj. Még nem végeztünk. – Várni fogok – mosolygott Wilbur. Blake hidegen gúnyolódott, majd sietve távozott Yvonne-nal. Az ötmilliárd dollár nagy dolog volt számára, és meg kellett szereznie. Wilbur nem tudta megállni, hogy ne kuncogjon fel, ahogy a pár távozott. – Micsoda jó műsor! Kíváncsi vagyok, milyen képet vágtok majd, ha felgördül a függöny – motyogta maga elé Wilbur, miközben visszatért a szobájába. Blake eközben azonnal a Cape Konzorciumhoz sietett, és belépett Faye irodájába. Faye az íróasztalánál ült, amikor Blake hízelgő mosollyal és végtelen üdvözlésekkel belépett. – Foglaljon helyet – mondta Faye udvarias hangon, mosolyogva. Blake azonnal leült, Faye pedig elővett egy paksaméta aktát, és Blake elé tette. – Áttekintettük a pénzügyeit, és jóváhagytuk őket, Mr. Woods. Amint ezt aláírja, átutalunk ötmilliárd dollárt a céges számlájára. Blake repesett az örömtől, felcsapta az aktákat, hogy átnézze őket. Egy pillanattal később az arckifejezése döbbentre változott, és így szólt: – Miss Yves, nem történt valami tévedés? Miért kérik, hogy ennyi embert engedjünk be az igazgatótanácsunkba? Faye elmosolyodott és így válaszolt: – A források felhasználásának felügyelete miatt. Itt ötmilliárd dollárról beszélünk. Mi van, ha történik valami, és senki sincs ott, hogy nyomon kövesse? Hogyan fizetnének vissza minket? – Igen, de… ez túl sok ember, nem? Blake a dokumentumot bámulta, szíve tele volt vonakodással. A részvényesi százalékokat félretéve, az igazgatótanács aránya felborulna, a Cape Konzorciumnak több tagja lenne, mint a Woods Corporate-nek. A Cape Konzorcium akár ki is rúghatná Stanley-t az igazgatótanácsból, ha akarná. (Megjegyzés: A szöveg itt valószínűleg Blake-re utal Stanley helyett, vagy Stanley Lowes szerepére a múltból, de a fordításban hű maradok a forrásszöveg logikájához, feltételezve, hogy Blake magára gondol, vagy Stanley a felügyelő.) Faye előrehajolt, félelmetes jelenléttel. – Mr. Woods, önnek ezt ugyanolyan jól kell tudnia, mint nekem. A cégének valóban fényes jövője van, de kicsit túl gyorsan haladtak, és megszakadt a tőkelánc. Csak a Cape Konzorcium elég tőkeerős és hatalmas ahhoz, hogy a helyes útra segítse a Woods Corporate-et. Ezenkívül mi vagyunk a Cape Konzorcium. Miért törnénk magunkat egy olyan kis cégért, mint az önöké? Túlgondolja a dolgokat. Blake dilemmába került. Igaz volt, hogy a Woods Corporate tőkelánca megszakadt, és szorult helyzetben voltak. Ezért kérte a Cape Konzorcium segítségét, és ezért vette fel a kapcsolatot Yvonne-nal is. Szüksége volt egy B-tervre. Ha a Cape Konzorcium visszautasítja a segítséget, feleségül veszi Yvonne-t, és a Willow család pénzügyeit használja fel, hogy átvészelje ezt a nehéz időszakot, mielőtt teljesen bekebelezné a Willow vagyont. A Willow család vagyona azonban csak rövid ideig tartaná a felszínen. Az ötmilliárd dollár viszont végleg talpra állítaná a cégét.