OKLAHOMA VÁROS, OKLAHOMA - Na, mit kell még vennünk? - kérdezte Sandra, miközben kisétáltak a Penn Square Mallból, mindkettőjük két szatyorral a kezében, tele Ismena nyaralásához szükséges kiegészítőkkel és holmikkal. - Szerintem ennyi. Istenem, ez maga a mennyország! - Ismena széles mosollyal emelte arcát a nap felé. - Nem is emlékszem, mikor voltam utoljára vásárolni. - Én sem. Örülök, hogy visszajöttél, tudod. Majdnem elfelejtettem, hogy néz ki egy pláza belülről. Túlságosan lefoglaltak a sztorik. Ki mondta, hogy könnyű újságírónak lenni? - Tudom, ugye? - Ahogy közeledtek Ismena autójához, a lány a barátnője felé fordult. - Ha szórakozni akarsz az életben, akkor most van itt az ideje, Sandy. Ne várd meg, míg haldokolsz vagy megöregszel. Az élet túl rövid. - Nézd, ki beszél? Csak mert van egy kis szabadidőd, még nem jelenti azt, hogy nem vagy munkamániás - ugratta a barátnője. - Nos, igazad van, de... Hűha!!! - Ismena hirtelen felszisszent, ahogy elállt a lélegzete. Beleütközött valakibe, miközben anélkül beszélt, hogy nézett volna. - Sajnálom, nagyon sajnálom... - kezdett azonnal bocsánatot kérni, miközben egy hatalmas kéz nyúlt utána, hogy segítsen neki megtalálni az egyensúlyát. - Nagyon köszönöm, hálás vagyok... - Semmiség. Nekem is jobban kellett volna figyelnem - szakította félbe a férfi, mély hangon. Miután visszanyerte egyensúlyát, Ismena megbámulta véletlen ütközőpartnerét. Hirtelen elnémult. Nagy volt, férfias, és olyan magas, hogy fölé tornyosult. Egy veszélyes testőr testalkatával rendelkezett, és a napszemüveg, ami eltakarta a szemét, csak fokozta a rejtélyt. A gerincén végigfutott egy borzongás, ami sokatmondó volt, mert nem ijedt meg könnyen. - A-ahogy mondtam, nagyon sajnálom, hogy így beléd rohantam. Bólintott. - Rendben van. - Kinyújtotta felé a hatalmas kezét. - Én Alphose vagyok, és te? - É-én Ismena vagyok. Én Ismena vagyok, és ő itt a barátnőm, Sandra - mondta, a barátnője felé mutatva, miközben kezet fogott a kinyújtott kezével. - Örülök a találkozásnak. - Sandrát Ismenával ellentétben nem hatotta meg a dolog. - Nagyon sajnálom a barátnőmet. Lehet, hogy nem úgy néz ki, de egy járókelő baleseti zóna. - Sandra! - sziszegte Ismena, és szúrós pillantást vetett rá. A férfi ajkai ismét mosolyra húzódtak. - Látom. - Egyébként mennünk kell. Még egyszer bocsánat, Alphose. Örültem a találkozásnak, de indulnunk kell - Ismena szinte berángatta a barátnőjét az autójához. Nem fordult hátra, de a háta bizsergett egészen az autóig. Amikor végre megfordult... a férfit sehol sem látta. - Atyaég, ez a pasi olyan dögös! Úristen! - Sandra suttogva sikoltozott, és vadul kereste a tekintetével az idegent. - Ég szerelme, még soha nem láttam ilyen dögös pasit az életben, pedig dolgoztam már néhány hírességgel! Hűha! - Lehet, hogy vonzó lenne, ha nem ijesztett volna halálra - ismerte el Ismena vonakodva. - Engem aztán nem ijesztett meg. A szegény ember semmi ijesztőt nem tett. Nem az ő hibája, hogy megáldotta az Isten és a Teremtés. - A szeme álmodozóvá vált. - Biztos, hogy beleesnék, ha a rosszfiúk jönnének be. - Oké, elég az ábrándozásból. Tegyük be ezeket a csomagtartóba. Fáj a karom - mondta Ismena, miközben az autója felé sétált. Sandrának igaza volt; a férfi nem tett semmi különösen ijesztőt. Fekete napszemüveget viselt, de tudta, hogy nézte őt. Megfigyelte őt. Figyelmesen. És volt valami abban, ahogy nézett rá... Borzongás futott végig a gerincén, bizsergő érzést küldve végig a testén. . KING'S TOWER, NATURIAH - Milyen volt az utad, Alphose? Remélem, jó híreket hoztál az oklahomai fióktelepről - Wolfariane mély hangja nyugodt volt, de a tárgyalóterem üressége felerősítette a visszhangját. Alphose az egyik üres, arany magas szék felé tartott, amely a nagyszerű tárgyalóterem közepén uralkodó kolosszális kerekasztalt vette körül. Az általános fajgyűlések során ezeket a magas székeket a tizenkét Alfa és az egyes fajok vezetői foglalták el, míg az asztal végén lévő hatalmas trónszék a királyuké, Wolfariane-é volt. Miután helyet foglalt három székkel arrébb Wolfariane-tól, Alphose megköszörülte a torkát. - Sajnos nincsenek jó híreim, Alfa Király. A Josiah-val és a falkájával való találkozóm során számos bizonytalanságot fedeztünk fel a mezőgazdasági piacon. Ezenkívül a vállalat hitelpiacát negatívan befolyásolják az új szabályozások. A versenytársaink, a Nector és Társa Korlátolt Felelősségű Társaság gyorsan teret nyernek a nemzetközi piacon. - Josiah és a Pumái küzdenek, hogy visszaszerezzék az irányítást? Ez csalódást keltő - Wolfariane nemtetszése egyértelmű volt az erős, faragott arcán. - És mi a helyzet a New York-i fióktelepünkkel? - Sajnos onnan sincsenek jó hírek, Alfa Király. Cronus és a falkája kihívásokkal néz szembe az alsó piaci részesedés visszaszerzésében. Az új növényi növekedést serkentő műtrágyák eladása stagnál, és a vetőmagkezelések továbbra is csökkennek. Üzleti stratégiákat dolgoztak ki e problémák kezelésére, de eddig nem hoztak pozitív eredményeket. Mindazonáltal nem adják fel - Alphose nem szeretett rossz híreket hozni, de nem volt más választása. Csend ereszkedett a jelentése után. Anélkül is, hogy hallotta volna az ujjait ritmikusan dobolni a trónja karfáján, Alphose látta, hogy forognak a kerekek az Alfa Király elméjében. Az idő telt, és az Alfa Király már nem tudott nyugton ülni. Felállva a székéből, lassú, megfontolt léptekkel kezdett járkálni. Már ez az egyszerű, öntudatlan cselekvés is halálos ragadozó aurát árasztott. A középső ujján lévő hatalmas gyémántgyűrűvel játszott, amelyet két arany gyöngy díszített, amelyek koronára hasonlítottak, Wolfariane gyűrűje ragyogóan csillogott. A kiemelkedő szépsége mellett ez a gyűrű óriási értéket képviselt számára. Amikor megszólalt, a hangjában még mindig volt egy kis nemtetszés. - Hadd tisztázzam. Azt mondod, hogy az összes cégem közül, amelyek szerte a világon találhatók, az öt legerősebb, legnagyobb és legsikeresebb közül kettő, amelyet fajunk legerősebb, legbefolyásosabb és legjobb Alfái vezetnek, jelentős, megoldatlan üzleti kihívásokkal néz szembe? Itt a nagy pillanat. - Sajnos igen, Alfa Király - válaszolta Alphose. Rövid szünet után folytatta: - De még van idő arra, hogy megoldják ezeket a problémákat. Cronus már... - Személyesen megyek New Yorkba. Készítse elő a gépet, és értesítse Cronust a közeledő érkezésemről - jelentette ki Wolfariane tekintélyelvűen. Alphose meglepődött a döntésen. - De nem szereti elhagyni Naturiaht. - És jó okkal, az egyik az Alfa Király megvetése a "normális" emberek iránt. Ez enyhe kifejezés. Utálja őket. - Tudatában vagyok ennek - jelentette ki tárgyilagosan. - Azonban nem hagyhatom ezeket a problémákat felügyelet nélkül. Jelen kell lennem, hogy kezeljem őket. Először New Yorkba megyek. Készítse elő a gépet. - A lehető leghamarabb elintézem. - Alphose felállt a székéből. Wolfariane visszatért a trónjához, és leereszkedett a díszes ülésre. Hátra dőlve kényelmesen felvett egy tollat, és elkezdte aláírni azokat a dokumentumokat, amelyeket Alphose elé tett. - Most elmehet. Alphose meghajtotta a fejét, az ajtó felé fordult, és elindult. Aztán eszébe jutott... Léptei megtorpantak. Vajon az Alfa Király volt-e a megfelelő személy, aki megkapja ezt a hírt? - Mi a baj? - kérdezte Wolfariane anélkül, hogy felemelte volna a fejét. Alphose megfordult. - Ma, Oklahomában megéreztem egy potenciális társ illatát. Semmi reakció. Semmi. - Értesítse a többi hímet. Engem nem érdekel a párválasztás, Alphose - válaszolta elutasítóan. Várt-e Alphose mást? Nem, nem várta. Egy másik ember áhítattal, boldogsággal és csodálattal reagált volna, de Wolfariane nem. Mindazonáltal Alphose folytatta: - Nemcsak potenciális társ illata van, hanem az illat is kivételesen erős és jellegzetes, elnyomva a többi illatát. Egy nem igényelt Alfa társ illatát hordozza. Félretéve az aláírt dokumentumot, Wolfariane felvett egy másikat. - Ez jó hír neked, Josiah-nak, Cronusnak és a többi pár nélküli Alfának, Alphose. Igényelheted őt, mielőtt mások felfedeznék és magukhoz vennék. Alphose semmire sem vágyott jobban, mint hogy megtegye ezt. - Ő azonban nem az enyém. Közel kerültem hozzá, még bele is ütköztem, hogy megbizonyosodjak róla, de a legkevésbé sem vonz a Puma énemben. - A "másik" illata? - érdeklődött Wolfariane vonakodva. - Halódik. A halál szaga elnyomó. Nincs sok ideje hátra. Wolfariane szemei a dokumentumról Alphose-ra emelkedtek. - Kár érte és akihez tartozik. A kíváncsi hegyi oroszlán Alphose-ban tudni akarta. - Mi lenne, ha a tiéd lenne? Wolfariane nem rezzent össze. - Soha nem lehet az enyém. És ha az lenne, örülnék, hogy haldoklik.