Wolfariane Daminor Throne-t egyáltalán nem érdekelte az a nő. A legkevésbé sem törődött a fajtájával. Ám amikor meghallotta a sikolyát, egyszerre ébredtek fel a farkas- és a pumaösztönei, ami miatt kivillantották a fogaikat.
Régen megegyeztek, hogy utálják a nem alakváltókat. Szóval, miért volt képes felébreszteni őt?
Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, de érzékeny hallása hirtelen jobban ráhangolódott a fürdőszobából jövő hangokra, mint a klub hangos zenéjére. Hallotta a tompa sikolyait, és még a küzdelmének alig hallható mozdulatait is. A farkas egyre nyugtalanabb lett, ami őt is nyugtalanná tette.
Most átlépett az ajtón, egyetlen lökettel könnyedén betörve a zárat, és becsukta maga mögött. A lányt fogva tartó gengszterekre pillantott.
"Hagyj minket szórakozni, haver. Mi találtuk meg először" - mondta neki bátran az egyik, aki fogva tartotta. Nyelve nyelvére kapva reménykedve hozzátette: "Csatlakozhatsz hozzánk, ha te is akarsz belőle egy szeletet."
A megmentőjére nem volt nagy hatással, Ismena felhorkantott, észrevéve a hatalmas férfi arcára vésett megvetést Nem-olyan-nyúlánk szavaira. Komikus lett volna, ha nem ő lenne a veszélyben.
"Takarodjatok el mellőle, és kíméljetek meg az időmtől, ami nincs" - nézett rájuk haragosan a megmentő, aki egyértelműen nem szerette ismételni magát.
A düh felváltotta a vágyat Nyúlánk arcán. "Mit képzelsz magadról, hogy berontasz ide és…"
A megmentő lehajolt, egy kézzel felkapta őt - a farka is kilógott - és félredobta.
Nem volt más módja leírni. Olyan könnyedén emelte fel, mint egy kanalat, és a szoba másik felébe hajította, Nyúlánkat pedig a WC-ülőkére küldte.
Ismena álla leesett. Nem csak neki; még Nem-olyan-nyúlánk álla is leesett, és a szemei kidülledtek a helyükről.
De a férfi következő lépése megmutatta, mennyire nincs esze. Ahelyett, hogy elmenekült volna, elengedte őt, előhúzott egy kést a zsebéből, és egy harci kiáltással a levegőben a megmentőjére rontott.
Harcolni kezdtek.
A zűrzavar közepette Ismenának sikerült feltápászkodnia a padlóról. Épp, amikor kezdett visszanyerni az erejét, egy gyűrű esett a lába elé. Pár másodpercig dermedten bámulta.
Első pillantásra a gyűrű nem hasonlított egy közönséges ékszerre. Gyönyörű volt, arany színű és csillogó.
Atyaég, a csillogása elvarázsolta. A körülötte lévő világ elhalványult, a hangok elhalkultak, és hirtelen egyedül érezte magát egy csendes világban, ahol ez az ékszer ragyogott és könyörgött, hogy elvegyék.
Így hát lehajolt, felvette, és a melltartóbetétjébe csúsztatta. Zálogba fogja tenni, és a pénzt az orvosi számlái kifizetésére használja fel! Megérdemli a haszontalan támadója.
BUMM! A hangos zaj összetörte az ábrándozását, így épp időben nézett fel, hogy lássa, ahogy a megmentője Nem-olyan-nyúlánkat a WC-ülőke felé hajítja. Ő Nyúlánk tetején landolt, tovább szorítva ki a levegőt a már elesett férfiból.
Mindketten eszméletlenül elájultak. Csend lett.
Aztán a megmentő megfordult, és rámeredt.
"Hoppá!" Összehúzta magát előtte. A férfi egyértelműen nem volt elégedett azzal, hogy a ragyogó páncélú lovagja volt. Valójában úgy tűnt, mintha őt is meg akarná verni.
"Nem akarok itt lenni" - csikorgatta a fogát.
"Hé, ne tarts fel" - motyogta. Miért motyogott?
"Nagyon köszönöm, hogy megmentetted az életemet."
"Maradj távol a bajtól" - parancsolta. "Ilyen arccal és testtel próbáld elkerülni a bajt, nő."
"Igen, személyes Uram és Megváltóm" - motyogta, és egy teljes felsőtest-meghajlást mutatott be. "Biztosan emlékezni fogok, amikor visszamész a paradicsomodba."
Felemelve a fejét rápillantott az arcára, és összerezzent. Határozottan nem volt lenyűgözve.
A fenébe, volt egyáltalán humorérzéke a férfinak? Az arcán a legfeketebb harag látszott, amit valaha látott. Öklendezett. "Öhm, azt hiszem, hányni fogok."
Ajtó felé fordult és elkezdett kifelé sétálni.
Megpördült, azzal a szándékkal, hogy a mosdóhoz megy, és oda adja le a margaritáit, de ahogy egyet lépett előre, a jobb lába kicsavarodott.
"Au!" Keményen esett a padlóra, és megragadta a bokáját. "Kificamítottam a bokámat! Úgy fáj, mint az ördög heréi! Szar!" A sikolya betöltötte a fürdőszobát.
A megmentő megfordult, és ismét azzal a gyilkos pillantással rögzítette őt. Nem mondott semmit, nem tett semmit, egyszerűen csak keresztbe tette a karját, és figyelte, ahogy sikoltozik és sérült lábát tartja. Gonosz megmentő.
Ismételten öklendezett, képtelen volt uralkodni a késztetésen. És a következő rohammal balra fordította a fejét és hányt. A levegő betelt öklendezés és gagálás hangjaival.
Ismena megrándult, amikor erős kéz érintette a hátát, bár nem vette a fáradságot, hogy megforduljon és azonosítsa a tulajdonosát.
"Nyugi. Minél inkább próbálod visszatartani az italt, annál jobban fog égetni a mellkasodon. Maradj nyugodt, és hagyd, hogy megtörténjen" - utasította a mély, ismerős hang.
Ekkor Ismenának nem volt más választása. Minél többet öklendezett, annál jobban kezdett fájni a mellkasa, ezért becsukta a szemét és követte a tanácsát.
Néhány perccel később kezdte jobban érezni magát, és rápillantott. "Nagyon köszönöm, hogy…"
A megmentő visszavonta a karját, felállt, és az ajtó felé fordult.
Impulzusszerűen megragadta a zakóját. "Kérlek, ne menj el. Azt hiszem, bedrogoztak. Percekkel egyre ittasabbnak érzem magam."
"Ennek semmi köze hozzám, nő" - pattant ki a nyugodt, de ingerült hangja.
"Kérlek, segíts nekem. Ne hagyj egyedül, könyörgöm" - könyörgött, szorosabbra húzva a fogását a zakóján. Jól tudta, hogy utálja őt, de ő volt a legjobb esélye, hogy sértetlenül kijusson innen. "Nem hagyhatsz így el. Valami szörnyűség történhet velem. Akár meg is ölhetnek, és akkor a lelkiismereted viseli a vérem súlyát…"
"Semmi sem fogja terhelni a lelkiismeretemet. Nem foglalkozom ilyen dolgokkal" - jelentette ki tényként. Egyetlen rándítással kiszabadította a zakóját a szorításából.
Minden lépéssel, amelyet az ajtó felé tett, Ismena továbbra is segítségért kiáltott.
Nem nézett vissza.
••••••••••
Néhány perccel később egy hatalmas alak emelkedett ki a klubból, egy majdnem eszméletlen nőt cipelve, aki hangos és kellemetlen hangon zagyvaságokat énekelt. Körbe-körbe hadonászott a kezével, és úgy vigyorgott, mintha övé lenne a világ.
"Az ééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééé
" Az éééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééééé
"Tedd lejjebb, nő" - nyögött ingerülten.
"Én látom az erdőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőőő
